A Suttogó erdő

Admin

A Suttogó erdő még a zelótáktól kapta a nevét, méghozzá azért, mert valami furcsa módon olyan hanggal vándorol a szél fái között, mintha azok suttognának. Vadakban gazdag, és kellemes légkörű erdő, itt nő a zelóták különleges gyümölcse a Nec' kino (Élővilág). A Suttogó erdőt a zelóták birtokolják, és tartják ellenőrzésük alatt. Nehéz úgy betérni az ösvényeire, hogy a zelóták ne tudjanak a közeledtünkről.

- Amiket teszel, azok azok is. Mindig szükség van gyógyítókra, büszke lehetsz magadra Rhienna. Én hiába járom a vidéket, nem mindig akad bármi is amit segíthetnék. Időnként némi munkát kapok mint futár, vagy hasonló rövid ideig tartó feladatokat. Erdőközben persze mindig akad valami. A fenevadak mozgolódnak, mi több az emberek keleti erődjéről is hallani pletykákat, hogy ostrom alatt áll. Nem valami bíztató.

Őt nem zavarja ha a nő hátráltatja is, amúgy sem siet sehová. Az erdő szélét már régen elhagyták, az első őrszemek posztjait ugyancsak.

- Ne segítsek mégis? Nem szívesen nézem hogy cipekedsz holott én is itt vagyok, Rhienna. Nem kell előttem erősebbnek mutatnod magad.

Próbál kedves lenni a maga csendes módján.

-Megszoktam, hogy leginkább egyedül vagyok, és senki sem segít. De ha gondolod*megáll, és leveszi a hátizsákját* Fele-fele?

*A holmi elosztása közben beszél*

- Nem mindenkin tudok segíteni, nem értek a mágiához, és nem segítenek az istenek sem. De... mindenki azt tudja csinálni, amihez ért. Én gyógyítok, te futárkodsz, vagy ilyesmi- Gondold el, ha helyet kellene cserélnünk. Persze, talán látszólag én fontosabbat csinálok. De mit tudok akkor tenni, ha nincs épp nálam a megfelelő eszköz? Ugyanakkor te egy levél elvesztésével háborút robbanthatsz ki. Minden ugyanolyan fontos, csak épp más módon.

- Megbecsülöm amit Nictos feladatként kitűz nekem. - bólint.

Egy finom kézrátétellel jelzi, hogy nem szándékozik osztozkodni, magát a táskát veszi át, és viszi fél kezében.

- Téged nehezen is képzelnélek el futárnak, ám jól mozogsz az erdőben.

Némaságba burkolózva halad tovább, igyekezvén könnyebb ösvényeken haladni. A lelógó, vagy visszacsapódó ágakat mind megtartja, nehogy kárt tegyenek Rhiennában. Az erdő nyugodt, ám a nyári meleget lassan szerte foszlatja a tavaszi hűvös.

KALANDBAN:

* vezeti talán a kis csapatot, vagy inkább csak diktálja a tempót, hiszi, hogy itt ő a leglassabb. Nem néz hátra, és nem is kérdezősködik. Csendesen mereng, hogy vajon megossza e az anyja történetét a többiekkel. Hogy talán ő is reményekkel telve indul útnak, hogy láthat valakit, aki szerette. Ugyanakkor emlékszik még, hogy mivé változott, és nem szeretné úgy újra látni. Ugyanakkor épp ez a nagy csendesség elárulhatja, különösen a férfinek, hogy valami nincs rendben vele. Maga sem veszi észre, hogy a keze sebes az "úttöréstől", és mennyire elfáradt. Persze ez az első pihenőnél realizálódik majd neki*

/KALANDBAN/

Közvetlenül Rhienna mögött halad, másodikként. Könnyedén szeli a vidéket, léptei alig ütnek zajt, s míg vezetőjüknek törnie kell az utat, ő szinte keresztülsuhan a növények között, néha végigsimítva egyen-egyen. Az ő búcsúja még tart, és nem is fog szűnni, amég el nem hagyják e vidéket. Egész életében az erdőben kóborolot. Úgy ismeri, mint saját magát. Sok növényre pedig, mint barátjára tekint, s ezek nem feltétlenül csak ártalmatlan, lágy szárú szépségek lehetnek. Ha zavarja is a -számára- visszafogott tempó, nem mutatja, nem panaszkodik. Vegyes érzések kavarognak benne. Egyrészt siettetné útjukat izgatottságában. Vére valósággal pezseg a hosszas út gondolatára. Énjének egy másik része azonban kétségbeesve kapaszkodik minden egyes fűszálba, mely mellett elhaladnak, és a legszívesebben minél jobban akadályozná haladtukat. Ez az otthona, legyen bármily nagy is. Nem könnyű elválnia tőle. Némely helyeken mint ha még neheztelést is érezne egyes élőlények felől. Egy puhább levelű fenyő ága, a szellőre hivatkozva, még el is hajol érintése elől.
Csak ekkor veszi észre Rhienna kezeit. Bizony, őt nem kímélték a növények. Megnyújtja lépteit, és egy kicsit jobban felzárkózik a leány mögé.

- Sebes a kezed.

Elhallgat, mint ha csak ennyit akart volna mondani.Valójában azonban a szavakat keresgéli elméjében. Ha nem is tudja, de legalábbis sejti, hogy a félvér számára is nehéz lehetett az élet, sőt, valószínűleg valamennyiüknél zordabb lehetett hozzá. E világ nem szereti a hozzá hasonlóakat. Ha őszintén magába fordul, még ő is érez egy kevés megvetést múltja irányában, még ha nem is közvetlenül felé irányul ezen érzése. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy fajtájának egyik tagja egy emberrel közösüljön.

- Ha szeretnél, megpihenhetünk. Jól esne mindnyájunknak - teszi még hozzá.

Nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy pátyolgatni óhajtaná Rhiennát, noha véleménye szerint a fél-zelóta valójában nagyon is rászorul erre, csak éppen túl nagy a büszkesége. Jobbnak látja, ha udvarias lesz hozzá. Barátságát szeretné elnyerni a lánynak, ellenszenvét még véletlenül sem.

BENNE

- Én még bírnám, de amondó vagyok, hogy pihenjünk le. Legalábbis ti feltétlenül.

Semmilyen nemű lenézés, vagy hasonló nem bujkál hangvitelében, inkább amolyan udvariasság-féle. Ő maga egy kisebb fatuskón foglal helyet, lótuszülésben, és elmélyülten figyeli az erdőt. Hagyja, had fújják ki magukat a nők, ős elvan itt egyedül, szokása így különcködve félre vonulni. Az éjszaka számára egyáltalán nem zavaró, mi több, bőre elkékül, és néhol fehéres színek "villannak" fel rajta, mintha csak a csillagos eget utánoznák. Ahogy kalapja eltakarja az arcát, így háttal ücsörögve nekik úgy fest mint egy pulzáló szobor. Eredetileg csak meditál, de attól még fülel minden apró neszre, nem különben a többiek szavaira.

~ Élelemre lenne szükségünk. Talán merjem felvetni, hogy az embereknél kellene ételt szereznünk Újreményben? Úgyis útba esik... de a két Druida...~

Enyhén megingatja fejét. Legfeljebb majd kitalál valamit. Talán némi segítséget is kaphatnak maguk mellé. Ha pedig nem hajlandóak együtt működni szövetségeseikkel, akkor majd odacsap, és rend lesz. Ritkán emeli fel a hangját talán évek is elteltek már azóta, de egy Nictos szerzetes akkor is egy Nictos szerzetes.

Ezeken a dolgokon mereng, miközben magányosan üldögél a tönkön.

Ballag a többiek után és közben azon mereng, nem kéne-e pihenni egy kicsit. Ő is látja Rhienna sebes kezét. Rossz emlékek jutnak eszébe erről. Meghallja a vezényszót: pihenő.

-Jó ötlet. Legalább átgondolhatjuk az út további részeit.

Csendesen odalép a többiekhez. Látja, hogy Erulon külön ül. Úgy dönt, hogy megpróbál valahogy Elanor, Rhienna és Erulon közé ülni, hogy mindenkit láthasson a körből.

- Most mi legyen?

Körbetekint és belenéz társai szemébe. Aztán maga elé néz és gondolkodik. A fák ágai hajladoznak fölöttük. Rhien úgy érzi, hogy nem bír sokáig ülve maradni, hanem menni kell tovább.

-Szerintem ne maradjunk itt, egy kicsit még mennyünk tovább és utána pihenjünk le. Rossz érzésem van.

Valóban nem érezte túl biztonságosnak a környéket. Születése óta él a Suttogó Erdő fái közt, de most valami nincs rendben... Ismét ránéz társaira és figyeli arcukat.

* nem ül le, inkább csak egy fa törzsének támaszkodik*

- Tervezzük meg, hogy merre megyünk. Kell élelem, és nekem rendes fekhely is... Vegyük számításba, hogy melyik falukban tudjuk eme luxusigényeinket megoldani. Közel a határhoz már elég kevés lehetőség lesz. Ha bárkinek valami problémája van szóljon időben. Ez nem séta a ligetben. Mindannyian tudjuk hogy hová megyünk. Nem mondom azt, hogy feltétel nélkül bízzunk a másikban, de legyen a jelszavunk Lankadatlan Éberség! A kór bárkit megfertőzhet, és akkor már nincs idő semmire. Anyámnak utána 4 nap jutott...

*lesüti a szemeit, ez volt hát az ő titka. közben a kezeit bekeni, kötözi, nem túl finom magával.*

Jómaga csöppet sincs kifáradva. Megszokta, hogy farkasként rendszerint sokat kell mozognia, így hát meglehetősen jó kondiban van. Mindazonáltal maga is helyet foglal a puha, nedves erdei talajon, s úgy hallgatja meg Rhienna beszámolóját. A falu ötletére jól láthatóan elkomordik, s fejét felvetve az égre tekint. Neki nem lenne szüksége ilyenekre...a szabad ég alatt él évek óta. Ha úgy vesszük, eszébe se jutott, hogy társai esetleg igényelhetik a négy fal közötti pihenést. Ösztönösen úgy gondolta, hogy a falvakat messze elkerülve, pirkadattól esthajnalig róhatják útjukat, és a gyep bölcsőjén pihenhetik ki fáradalmaikat. Meglehetőst bosszantja, és türelmetlenné teszi, hogy a helyzet másként alakul, és ezt nem is rejti véka alá túlzottan. Szemeinek villogása legalábbis erről adnak tanúbizonyságot.

- Valóban, nem mindenhol olyan bőkezű a természet, mint ez az erdő. Nem árt tartalékot vinni magunkkal. Ami a rendes fekhelyet illeti... - elbizonytalanodik, majd kissé megnyerőbb külsőbe gyűrködi ábrázatát, hogy ne süssön róla oly nagy mértékben az undor és a vonakodás. - E tekintetben házakra...szobákra gondoltál? Falun belül.

Teszi még hozzá, mint egy megállapításként. A gondolattól is rosszullét fogja el. Falu...nyilván ember falvak. Az ő zártságukat távolról nézve is ellenszenvesnek tartja. Ám ekkor váratlan fordulat áll be a beszélgetésben: Rhienna fényt derít múltjának egy részére. Elanor meglepődik e fordulaton, ugyanakkor vonásai ellágyulnak, és részvéttel tekint a fél-zelótára.

- Igazán sajnálom, ami veled és az anyukáddal történt. És fogadd bocsánatkérésemet az előbbi viselkedésemért. Nem gondolkodtam. - lehunyja szemeit, hogy kissé átrágja mondandóját, mielőtt belefog, és megbékélésre kényszerítse tenmagát.
- Természetesen tisztában vagyok vele,hogy szükséged van fedélre a fejed fölé, és tiszteletben tartom. Én azonban nem állhatom az efféle szállásokat. Azt sem akarom viszont, hogy a csapat estére szétszakadjon. Ezért hát veled tartok bárhová, csupán csak azt kérem, hogy mindössze annyit töltsünk a négy fal között, amennyit feltétlenül muszály...

Rhienna szavai megdöbbentik.

-Nekem mindegy, hogy hol töltjük az éjszakát. Csak jó lenne már indulni vagy a falu irányába vagy másfelé, mert tényleg nem érzem túlzottan biztonságba magam...

Körbetekint ismét. Arcára kiült a nyugtalanság. Hátra néz az erdő felé. Egy furcsa élőlényt vél mozogni a suttogó fák között.
Érdekes pittyegő hangot hallat.

-Ez egy...

Nem fejezi be. Még sohasem látott ennél gyönyörűbb élőlényt ilyen közelről. Egy Berbulu.
Nyugtalansága menten szertefoszlik és hallgatja a kecses állat csipogó hangját.
Úgy dönt, megközelíti.
Óvatosan feláll és elindul felé. Lassú, légies léptekkel halad, miközben karját kinyújtja a Berbulu felé. Látja, hogy az állat abbahagyja énekét és kissé félénken hátrálni kezd. De Rhien továbbra is barátságosan közelít felé. A Berbulu farkasszemet néz vele. Végül odamegy a druidához és megengedi, hogy megsimogassa.
~Ez könnyen ment...~

Óvatosan az állat mellé lép és egy szempillantás alatt a hátán termett. A Berbulu nem dobja le. Inkább vidáman csicsereg és örül, hogy akadt valaki, aki lovagolna rajta.

-Ezennel kijelentem, hogy van egy újabb utitársunk.

Elmosolyodik és hirtelen minden bánatát és aggodalmát elfelejti.

Ehhez a témához sincsen igazán hozzászólása. Talán zavaró is lehet a hallgatás, amit produkál, de neki ez a természetes. Nem kivonni akarja magát, ő nem az a fajta, mindössze ő csak akkor válaszol és akkor is csak azt amit, ha őt megkérdezik. Megvan neki is a maga "keresztje". Igaz, talán ő az egyetlen "kakukktojás" a csapatból, ugyanis neki egyetlen családtagját sem ölték meg romlottak, és ha ő egyszer bosszút tervezne -ami alapból lehetetlenség egy szerzetestől- akkor is legfeljebb népe elesettjeit akarná megbosszulni. De a romlottak veszedelmes ellenfelek, ezen nincsen mit tűnődni.

Másfelől meg... ő igyekezett tőlük ezidáig távol maradni.

Az állat felbukkanásakor elmosolyodik, talán kapóra is jön majd, hogy a fáradtabbak pihenhessenek az állaton miközben haladnak tovább. De még fene se tudja mi mindenre lesz jó ez a derék hátas. Mivel háttal volt, csak most fordult hátra, hogy végignézze az állat és újdonsült gazdája összebarátkozását, de aztán vissza is fordul az erdő felé.

- Nem kell miattam falvakban, épültben aludni. Amíg az idő engedi legalábbis nem. Csak az élelem miatt kell betérnünk. És azt ugyan nem ígérem, hogy képes leszek elkényelmesedni a puszta földön, de ha füves legelőt találunk, vagy szénaboglyát az is tökéletesen megjárja.

* nem kevés időt töltött az apjáéknál, tudja, h a tiszta zelóták nem kedvelik az épületeket. Ő csupán a rendes fekjhellyel arra célzott, h nem tud aludni egy falevélen, egy másikkal betakarózva, vagy ilyesmi. És ő állattá sem tud lenni. Mikor a Berbuliut meglátja eléggé megilyen, nem is hallott még hasonlóról*

-Jé, egy... Mütyűrke?

* közli viccesen. látja, hogy a többiek nem pánikolnak, most már ő sem teszi, de azért rendesen meglepődött a lény felbukkanásakor*

Leírhatatlanol megkönnyebbül, hallván Rhienna szavait, csak úgy süt róla. Elmosolyodik, és rábólint a leány szavaira. Igen, ez valóban korrekt megoldás. S bizony most átértékeli eddigi nézeteit Rhiennával kapcsolatban. Nagyra becsüli benne, hogy hajlandó rá, és megpróbálja fölvenni az ő tempójukat, igényeiket.

- Köszönöm, Rhienna.

Csupán ennyit mond. Ha akarna is valamit még hozzáfűzni, nem teheti meg a váratlan vendég érkezése miatt. Megfordul, s amikor meglátja erdejük legritkább,legjellemzőbb állatfaját, szája csodálkozó, szeretetteljes mosolyra húzódik.

- Ez egy Berbulu - feleli Rhiennának, s szemeivel csakúgy issza a látványt.
- Vadon élő példányaik többnyire félénkek. Ő talán nem először találkozik zelótákkal.

Azzal óvatos, lassú mozdulatokkal feláll, s a berbulu szemeibe pillantván az állatok nyelvén szólal meg:
"Üdvözöllek közöttünk, növények madara. Barátokra leltél, és örülünk jelenlétednek."
Az állatok nem képesek hazudni. Ebből kifolyólag -bár Elanor ha akarna,tudna hazudni a madárnak, de ilyet soha sem tenne-, a berbulu valószínűleg fenntartások nélkül el fogja fogadni szavainak igazságát. Bármennyire is szeretne, nem megy oda a különös lényhez, hogy megérintse: ő mostmár Rhienhez tartozik, őt választotta, s ezt Elanor tiszteletben tartja.
Fejét a kelő nap irányába fordítja, fél vállával egy fának támaszkodik, s így is marad, akár egy szobor. Türelmesen várja, hogy Rhienna kipihenje magát, és folytathassák útjukat.

Gondolkodóba esik, amikor Rhienna szavait meghallja. Leszáll a Berbulu hátáról, majd így szól:
- Ha gondoljátok, valaki felülhet e nemes állat hátára és megjárhatja vele az utat a legközelebbi falu fele.

Kíváncsian várja a jelentkezőket, de ha senki sem akar, akkor majd ő elmegy.
Hallgatja Elanor szavait újdonsült kedvence felé, aki így válaszol neki:

- Köszönöm, köszönöm, kedves zelóta hölgy.
Az állat rápillant Elanorra és úgy tetszik, mintha mosolyogna.

Úgy gondolja, ideje valakinek elindulnia Újremény felé, mert kezdett éhes lenni és szerinte a többiek is azok.

- Majd én elviszlek, majd én elviszlek! - szólt a maga nyelvén, vidáman csipogva a Berbulu Rhienna felé nézve.

Rhien nem tudja, hogy mennyit ért ebből egy fél- zelóta, ezért fordítja az elhangzottakat:
- Azt mondja, ő szívesen elvinne téged, Rhienna Újreménybe.
Rápillant a lányra majd kedvencére. Csillogó szemekkel tekint körbe a kelő hajnal felé, majd ismét a többiekre.

-Elviszlek, elviszlek!
Nagyon boldognak látszik. Szegény még nem is sejti, hogy mi vár rá az elkövetkező napokban.
Rápillant zöldes szemeivel Erulonra, aki csendesen figyeli az erdőt. Odasunnyog mellé és megböki orrával. Barátságosan bámulja, majd hátranéz kisgazdájára.

Kuncogva nézi a barátságos jelenetet, majd így szól a Berbuluhoz:

- Erulon mindig is szeretett külön lenni a többiektől.

Úgy nézett Rhienre, mintha azt kérdezné: de miért?
Ismét megböki a zelótát majd leül a fűbe.

Bökést érez, ekkor az állat felé fordul. Biztosan fiatal példány lehet, hiszen azok ilyen elevenek. Elmosolyodik a kalap alatt, és beletúr az állat "fejdíszébe", kicsit megvakargatva annak bőrét így. Mintha pontosan tudná, hogy hová nyúljon, hogy az állatnak jó érzetet okozzon. Talán nem először van dolga Berbuluval.

- Óvatosan gazdálkodj a kíváncsisággal. - Súgja az állatnak.

Közel sem fenyegető hangnemmel beszél, éppen csak kedves intés, mintha óvatosságra intené, mintha azt akarná mondani, "vigyázzon magára, nehogy baja származzék a túlzott kíváncsiság miatt". Akár egy öreg ember tanácsa, egy fiatal gyermeknek. Nem fenyegető, nem neheztelő, egyszerű, kedves tanács. Még egy kicsit kényezteti az állatot annak feje vakargatásával, aztán elengedi.

- Nem akartam megzavarni a beszélgetéseteket. A szavak használatában nem vagyok igazán járatos. - szól halkan a többieknek. - Beszéljetek csak.

Végül újfent az erdő felé fordul.

* a berbulut körbejárja, de nem igazán akarja megérinteni*

- Ő a te állatkád, téged választott. Nem érezném helyesnek, ha felülnék rá, majd inkább amíg pihentek elsétálok. Nincsenek nagy igényeim, és errefelé még veszély sem leselkedik rám.De ha te szeretnél vele kószálni úgy is jó, már ha nem okoz gondot, hogy egy rövid időre bemenj a faluba. Nekem mindkettő megfelel. És gratulálok nektek. Igazán aranyos. Adsz neki nevet?

* láthatóan "tetszik" neki a lény, de nem mer közelebbi kapcsolatot kiépíteni vele. Talán pont a felidézett emlékek miatt, hiszen ha valakit, vagy valamit megszeretsz, akkor fájóbb az elvesztése, a hiánya. És most túlságosan is élesen idéződött fel benne az anyja emléke. talán emiatt*

Szemét lehunyja, s arcát a kelő nap fényébe tartja. Ahogy a fényes napkorong sugarai megerősödnek, s fényük egyre melengetőbb, a lány annál jobban élvezi a rá vetülő napfényt. Egész teste lassan kezdi átvenni a nap arany ragyogását, s úgy lüktet, kavarog és váltakozik a sárga különböző árnyalataiban, mint ha jómaga is a nap egy része volna. S bár teljesen mozdulatlan, és szemei is csukva vannak, figyelemmel kísérte a beszélgetés mozzanatait.

- Ne sértsd meg a Berbulut. Ő maga ajánlotta fel, hogy eltűr a hátán - Elmosolyodik - Feljánlotta? Valósággal kérlel. Ne utasítsd el, mert nem sokan ilyen készségesek közülük, és még a tiszta vérűek közül is csak kevesen ülhetnek meg egy ilyen hátast.

Ekkor ellöki magát a fától, s kinyitja a szemét. Mint ha késsel vágták volna el fénylését, hirtelen minden megszűnik, és visszatér eredeti állapotába. Rhiennára néz.

- Azon felűl ha megülöd őt, gyorsabban haladhatunk. Sőt, akár most is indulhatnánk.

Bizony, türelmetlen, számtalan okból. Egyrészt szeretne túl lenni a falubéli látogatáson, másrészt pezseg, forr a vére. A legszívesebben csak futna a széllel, míg el nem éri a Romlottak Erdejét.

Bús szemekkel néz Rhiennára. Szivesen elvitte volna Újreménybe. Az ösztönei azt súgják, tán nem bíznak még benne.

Gondolkodik, majd így szól:
-Ha nem akarod megülni a Berbulut, akkor én elmehetek helyetted. Csak valaki azért jöjjön velem, mert nem nagyon ismerem a járást arrafele.
Körbetekint. Nem járt még Újreményben, de még a környékén sem.
- Ha már indulni szeretnél, Elanor, akár velem is jöhetnél, hogy gyorsabban haladjunk és beszerezzünk némi élelmet. De,mivel tudom, hogy nem nagyon kedveled az emberfalukat, nem muszály.
Leül a Berbulu mellé.
-Lussë lesz a neved.
A név jelentése: Suttogó hang. Úgy véli, ez a név passzol kis kedvencéhez.

Valósággal örjöngni kezd. Nagyon örül annak, hogy nevet adtak neki. Felpattan és csipogni, fütyülni és énekelni kezd.
-Lussë! Lussë!
Vagy öt percig ezt csinálja, majd ismét leül a fűbe és jozzádörgölőzik kisgazdájához.

Nevet, hiszen az előbbi produkció nagyon mulatságos volt. Másrészt pedig a tollak csiklandozzák.
- *nevetve* Most akkor mi legyen? Ki jön velem?
Rhiennára néz. Látja bekötött kezét és nem biztos benne, hogy talán vele kéne tartania, ha esetleg ő jönne.
~Inkább maradjon. Pihennie kell.~
Elanoron áll meg a szeme.
~Lehet, hogy eljönne, de nem szeret emberközelségben lenni.~
Erulonra siklik tekintete.
~Talán még Erulon, de nem is tudom, hogy mint zelóta, ő is jönne-e... Akkor lehet, hogy egyedül megyek Lussë hátán.~

Érzi Rhien nyugtalanságát.
-Mennyünk, mennyünk!
Feláll és bögdösi gazdáját. Majd felnéz a többiekre és mintha ő is várná a harmadik utitársat Újreménybe.

- Én megyek veled.

Erulon hangja hirtelen metszi el eddigi csendességének köldökzsinórját. Hangja itt és most igencsak tiszteletet parancsoló, és nem tűr ellenvetést. Most érződik rajta a szerzetesek igazi hatalma. Illetve annak is csak egy töredéke. Lassan kinyújtja lábait, majd leteszi őket a fűre. Feláll, és szembefordul a többiekkel.

- A húgom Ehrym, Újremény külső kerületeiben él a kedvesével. Ők biztosan tudnak adni elegendő élelmet. Emberi fizetőeszköz nem hiszem hogy bármelyikünknél lenne, ami van nálam abból nem tudnánk elegendő élelmet venni. A húgom és a kedvese biztosan el tudnak látni minket élelemmel, nem kell szűkölködniük majd. Egyet kérek, hogy ezzel ne éljetek vissza, útitársaim. Rhienna, Elanor, ti addig Messzetúl irányába haladjatok, de ne sietve, én és Rhien utolérünk majd titeket ott.

Az eddigi néma férfi vezetővé lépett volna elő? Ez mind attól függött, hogy mit reagálnak szavaira társai. Azok után főleg, hogy lakhelyüket említve talán gyanússá válhatott Ehrym kedvesének a faji hovatartozása. Ennél többet nem mond, ennyi bőven elég. Éppen elég lesz majd Rhien elborzadását látnia, nem hogy még a másik két nőét is. Bár Rhiennától talán más reakciót vár erre. De ez nem számít. Ő büszke a húgára, és a sógorára is, ugyanis remek ember.

- Rhien.

Fejével int a nőnek, hogy jobb ha indulnak. Minél tovább halogatják ezt az egészet, annál nehezebb lesz a teher, és a feszültség, ami ki tudja milyen indulatokat hozhat a felszínre, még akár a szelíd Rhiennából is. Ha Rhien és a Berbulu követik, hát ő elindul Újremény irányába.

//Ha nincs ellenvetésetek férfi kézbe vettem az ügyet Razz

Rhien ha senki sem ellenkezik, legközelebb Újreménybe írok, és te is oda írj majd Smile

Többiek, ti addig Tudtok még lenni itt is, és Messzetúl környékén is. Remélem megfelel mindenkinek:P //

-Lussë...

* mondja halkan, és odalépve a lényhez megsimizi, sutyorog hozzá, hátha megérti a bubu*

- Nem akarom, hogy haragudj rám, de te nem tartozol hozzám. Inkább a kedves hölgynek kellene rád ülni, nem? Talán majd egy nap elég bátor, vagy beteg leszek hogy felüljek rád, de addig nézd el ezt nekem.

*majd elővesz 2 szütyőkét is, belenéz, és az egyiket a férfi felé nyújtja*

-Ha emberen segítek, ő emberi pénzt adnak. add ezt oda a testvéredéknek...

*az összeg bőséggel kifutja a vásárolni valók árát. Bár nem kérdez rá, de ő 100%osan biztos benne, h ember a húga férje. A korábbi viselkedése is fura volt már, de a szavai most elárulják*

Elmosolyodik, ahogy nézegeti a bubut /júúj ez de tetszik Smile

had használjam én iiis/, s Rhienna válaszát is helyesli irányába. A továbbiakban néma megfigyelő marad. A gondolatai talán el is kalandoznak kissé...Ám ekkor az újra közéjük kúszó csöndet Erulon töri meg. Újfent tehát rá figyel, noha meglepi a férfi újdonsült parancsoló stílusa. Természetesen nem mutatja ki, sem az ehez fűződő ösztönösen feléledő lázongását, ennyi ész szorult belé, hála Leoninnak...Leonin...
Kényszeríti magát, hogy a beszélgetésre figyeljen. Amikor kiderül, kik is Erulon rokonai, felvonja fél szemöldökét. Nem lehet igazán megmondani, mi süt róla. Düh, megvetés, undor? Vagy valamit félreértettek, s egyik sem?
Az elkövetkezendő fél percben a nyelvébe harap, és némán tekint a távozó páros után. Gondolatban megtapsolja magát, amiért sikerült lenyelnie egy egyszerű, ám borzasztó sértő hangnemű kérdést. Szó szerint: "Nahhát, akkor a hugod bizonyára boldog életet él, nem igaz?"
Igen. Ez már teljesítmény tőle.
Amint elrejti fürkésző szemei elől az erdő a távozókat, Rhiennára néz, és egy halovány mosoly bátortalankodik arcán.

- Hát akkor? Indulunk mi is?

Még egyszer hátranéz Elanorra és Rhiennára.
~Remélem boldogulnak majd... Meg mi is, persze.~
Megáll egy fél pillanatra és kihasználva az alkalmat, felül Lussë hátára.
- Ha nem gond, én kihasználom az alkalmat arra, hogy megüljem Lussë-t.
Ki húzza a hátát és méltóságteljesen ül a Berbulu hátán.

Kicsit lejjebb ereszkedik, hogy Rhien fel tudjon rá ülni. Kecsesen lépked Erulon mellett.
- Csip-csip! - csipog vidáman.
-Újremény! Újremény!
Csillogó szemekkel s felborzolt tollakkal halad tova.

Rhien ismét kuncog magában, mert a tollak csikizik.
-Ejnye, te kis bubuka! Ne csikizz!
Rápillant Erulonra. A férfi, mint mindig, csendesen halad mellettük.

Ösztönei azt súgják, talán falatozni kéne valamit. Meglát egy szép gyümölcsöt az egyik fán, odaszalad, mit sem törődve azzal, hogy ülnek a hátán, és elkezd ugrálni felé.
-Rrrrr!... - morog.

-Jajj, Lussë! Ne ugrálj! - mondja Rhien az állatok nyelvén.

A Berbulu megáll.

-Majd én odaadom neked!
Leszakítja és odaadja az állatnak.
-Mennyünk vissza Erulonhoz.

A bubu megfordul az ízletes gyümölcs elfogyasztása után és visszabaktat a Nictos szerzetes mellé.

///Most írtam ide utoljára, mostmár Újreménybe fogok írni! Smile

///

- menjünk.

* egy darabig csendben van, sokfelé járhatnak a gondolatai*

-Te tudtad? Hogy a húga, és egy ember? Másképp viselkedett velem,mint a ti fajtátok, nem volt olyan olyan ne sértődj meg, de olyan lenéző. Talán könnyebb lenne nekünk, félvéreknek, ha többen értenének meg.

*megint hallgatásba burkolózik*

Néma biccentéssel egyezik bele az indulásba, s követi Rhiennát. Az egyszerűség kedvéért mögötte halad, így könnyebb előrejutniuk az erdőben. Egyedül szabályos légzése árulja el jelenlétét, illetve ha nagy ritkán óvatlanul lép. Mint ahogyan utitársának, neki is valahol messze csaponganak gondolatai, ám az első szóra felkapja fejét, és a lányra figyel. A szavai pedig mély nyomot hagynak benne...s bosszankodva állapítja meg, hogy a gyomra görcsbe rándul a szégyentől most, hogy Rhienna nyíltan szól hozzá, elárulva érzéseinek még egy kis darabkáját. Mert bizony, utálja beismerni, ám szívének legmélyén igenis érzett egy kis megvetést, neheztelést fajtáját illetően, noha nem közvetlenül a lány iránt. Hát most szemeivel az utat fürkészi inkább, és csöndben marad. Oly sokáig, hogy a lány már azt hiheti, nem is fog válaszolni. Elanor alaposan megválogatja szavait, mielőtt válaszolna.

- Nem tudtam, hisz csak ma...vagyis, tegnap este ismertem meg őt. Azt hiszem, jó lélekkel áldotta meg a Természet. - Hoppá. Most bizony ő is elárult magáról egy morzsányit, habár nem biztos, hogy a lánynak egyértelmű ez. Mert bizony Elanor nem feltétlenül Nictos-t tiszteli, miként hogy nem is hisz feltétlenül benne. Az ő istene maga a Természet, melyet nem mindig ért, de legalább minden nap érzi,látja. A természetet hívja segítségül, amikor varázsol, és belőle él meg. Hogy hitének nem vágja el minden fonalát az istenség előtt, csupán az gátolja meg, hogy Nictos a természettel kapcsolatos, és -bár létezését sem bizonyították- nem bizonyosodott még meg teljesen afelől, hogy nem létezik az istenség.

- Ne érts félre minket, Rhienna....- egy kicsit elgondolkozik, majd folytatja - Nincs jogom ítélkezni senki fölött. Én nem vetlek meg téged. Más az oka annak, ha néhány órával ezelőtt barátságtalannak tűnhettem, amiért bocsánatodat kérem. Én...azt hiszem, ezen a téren, még keveset tudok.

S ezután néma marad, egyrészt, mert nem szeret mentegetőzni, márpedig úgy érzi, beszéde ez irányba fordult, másrészt, mert nem tudja, mit mondhatna még.

» A Suttogó Erdő Kék Gyógyítója
» Zarándok erdő