Arlanz állatai, gyümölcsei, növényei

Arlanz élővilága

Arlanz földjén az átlagosnak mondható élőlények mellett számos, különleges teremtmény, vagy növény is megfordul.

Barnás, alapon sárga "mintás" héjú gyümölcs. Bár rendelkezik alap színnel, a fényt furcsán töri meg, így ha megfelelő szögből süti a napfény, szivárvány fényeket produkál. A vékony héj alatt meghatározhatatlan színű, ízetlen húsa tulajdonképpen semmire sem jó mivel elfogyasztás esetén hasmenést, csikarást okozhat. Viszont a húson belül mintha újabb gyümölcsök rejtőznének, kisebb szőlőszem méretű, változatos alakú bogyók találhatóak. Ezekben a bogyókban 1-1 mag is található, ízük viszont a mennyei. Az alap édeskés ízhez enyhén savanykás érzet társul, viszont ha a növény túl érett, egyre csak keserűbb. Nyáron teremnek a Nec' kino bokrokon gyümölcsök, ami viszont meglepő, hogy tavasszal virágzik. A bokor apró fehér virágai jelentéktelennek tűnnek az alma méretű gyümölcsök mellett. Kizárólag a Suttogó erdőben, és annak környékén terem.

Az emberek és a zelóták különleges vörösborokat készítenek belőle, de nyersen is fogyasztható.

Mikor szembetalálkozunk vele az erdőben, először nem tudjuk eldönteni, vajon egy furcsa növénnyel, vagy egy még furcsább madárral hozott össze minket a sors? Tulajdonképpen is-is. A Berbulu voltaképpen növény is, és röp-képtelen madár is egyben. Madári mivoltát kar hosszúságú élénk színezetű tollai hirdetik. Ezek a tollak a hátán, és a feje körül láthatóak, hátul farktollszerűen, a fejnél pedig sörényszerűen oszlanak el. Végtagjai 3-3 karom nélküli mégis hegyes ujjakban végződnek. Karjain, lábain és fején számos gyökérszerű nyúlvány látható, ezek egyszerű kinövések, eddigi megállapítások alapján az állat ezeket semmire sem használja. Hosszúkás, kutyáéhoz hasonlítható feje van, de nincsen csőre. Növényevő fogazata van, ez egyértelműen igazolja, hogy az állat vegetáriánus. Mellső végtagjai képesek a markolásra, de mivel az állat ösztönlény, leginkább csak élelem megfogására alkalmazza őket, vagy harc esetén meg tudja magát védeni velük. Alapvetően két lábon közlekedik, de ha igazán sietősen akar haladni, négy lábra ereszkedik.

Szelíd élőlény, és idomítható. Az emberek ritkán vadásszák őket, ugyanis húsuk egyszerűen ehetetlen, oly keserű. Tollaikat viszont gyakran alkalmazzák díszítő elemekként, különösen a felsőbb társadalmi rétegekben. A zelóták ritkán hátasként is alkalmazzák őket, ugyanis megközelítőleg 8 láb magasak (2,5 méter. A strucc méreteihez hasonlítható) és kellőképpen erősek, hogy egy könnyebb utast elbírjanak. Az emberek és a zelóták háziállatként is tartják őket időnként, de csak a fiatalabb példányokat, amik alig magasabbak egy átlagos kutyánál. A háziállatságot kinőtt példányokat általában szabadon eresztik, vagy levágják őket tollaikért.

A Bhillecruth-ok eredete nem igazán ismert. Hidegvérű hüllőfajként ismerik a tanultabb népek, mások pedig talán ügyet sem vetnek róluk, lévén észre sem veszik őket. A Bhillecruth képes változtatni a külsejét, képes bizonyos tárgyak alakját, és mintáját felvenni, hogy önmagát álcázhassa. Az átalakulás nem teljes, ugyanis a feje, és a végtagjai a legtöbb esetben megmaradnak, így ha biztos észrevétlenséget akar, mozdulatlanná kell dermednie. Nem egy végtelenül okos állat, viszont kedves házi kedvencként is szolgálhat. A legnagyobb példányokat amiket csak sikerült befogni, azok 10-15 hüvelyk hosszúak voltak, az átlag viszont többé kevésbé 6 hüvelykre tehető. Időnként "recsegő-ropogó" hangot hallatnak, de veszélybe került példányok esetében morgásra emlékeztető duruzsolást is tapasztaltak már. Rovarokkal, és kisebb magvakkal táplálkoznak.