A külső utcák

-Jól van, igyekszek jobban fegyelmezni, de olyan kis virgonc! De kint maradok vele és beszélek a fejével.

A bubu úgy érzi, most bajban van.

Miután Erulonék bemennek, odafordul Lussë-hez.
-Figyelj, ez így nem fog menni! Vagy jó kismadár leszel vagy növény vagy... akármi, vagy különben nem jöhetsz velem!

- Ne haragudj! - Csipogja.

-Egyébként is neked kell a nagyobb terheket cipelned majd, amiket mi nem bírunk el. Ugye segítesz, ha már maradni akarsz?

Nem válaszol, csak bólogatott.

Negyed óra elteltével Rhien és Lussë kezdenek álmosodni.

A Berbulu leül és elszundikál.

Rhien pedig nekidől a jószágának és mély álomba merül.
Mikor Erulon kijön, egyikük sem ébred fel, csak alszik tovább.

Kalandmester

A tetőn álló a fehér mágust vette célba, de egy a mellkasába beleálló vessző eltérítette az eredeti tervtől, viszont egyenesen Aroth fele szállt kinek a szerencse kedvezett. Féloldalasan csak a zsákjába állt bele a vessző, ami nem ért kulacsot sem. Elkerekedett szemekkel megejtett egy:

- Whooo!

Megkönnyebbült kiáltást, majd kicsit hátrébb állt Azunfenhez képest, aki már fogadta is a felé közeledőt. Fent hárított, míg testvére előre pördülve a bordák közé mélyesztette kardja pengéjét, ezután fordult is és egy alantas döfés elől ugrott el oldalra, míg testvére oldalra nem ment és vágta le a kezét a döfőnek. Nem adta meg a kegyelemdöfést a hangosan és fájdalmasan felkiáltónak. Térdre rogyott és nyögdécselve szitkozódott. Ez idő alatt Szaleroth fele futott egy igen szerény minőségű ruházattal és fegyverrel megáldott csavargó. Két rozsdás tőrt markolt magabiztosan a nő, de szépséggel képe nem kecsegtet. Úgy tűnik egy hárítást akar a férfitól elérni nyakra célozva, hogy utána pördüljön és döfjön egyet, ha be is találna, szinte semmit sem érne el vele. Egy kisebb hordó emelkedett fel a levegőben és csapódott neki a következő támadó fejének, aki ájultan esett össze. Valeroth kiszemeltje pedig semeddig sem jutott. Megtorpant idegenkedve körbenézett, majd elejtette fegyverét és hangosan elkezdett ordítani.

- Mama hagyj békén!!!!!!

Talán az életben nem hallott még senki sem ennyire félelemtől és rettegéstől sugárzó szavakat bármennyire is viccesnek tűnhet a jelentése. Talán valakit még ki is rázott tőle a hideg.
Ennek ellenére még egy valaki talpon állt a rosszakarók közül és ez nem volt más, mint a csuklyás alak, aki gurgulázó nevetésben parancsolt újra.

- Támadás!

Egy méretes szekérből négy íjász bukkant elő, ami eddig a ház oldalánál álldogált, és még máshonnan is lehetett lépteket hallani. Az ikrek szó nélkül futásnak eredtek, de nem éppen az ellenség felé, hanem távolodtak tőlük. Megvolt a maguk technikája erre is szétváltak és a házak között haladtak, de határozottan egy megadott irányba. Mögöttük a fehér mágus loholt és intett kezével a három embernek, hogy fussanak. A támadók kiáltoztak és utánuk mentek, de nem voltak valami ügyesek mivel szinte csak mellé lőttek és a házakat, vagy egy két szerencsétlenül járt embert találtak el, akiket nem terveztek megölni.

//Ezt a hangoskodást a Zelóták is hallhatják, de nem túl közelről.//

Miközben Loent védtem, Kheredor sikeresen becélozta a tetőn álló számszeríjászt, utána egy jól irányított lövéssel mellkason találta azt. A férfi holtan rogyott össze, de nyílvesszője eltalálta Aroth batyuját, viszont szerencsére semmilyen fontos tárgyat nem érintett. A sötét bőrű vadász megkönnyebbülten így szólt:

- Whooo!

- Mázlista.- suttogtam magamban, mialatt arcomon egy nagyon halvány mosoly tűnt fel. A testvérek tovább hadakoztak, majd egy embert kivégeztek, a másiknak pedig csupán a kezét vágták le. Az egy fájdalmas kiáltás közepette rogyott a földre. Nem sokkal később felém egy igen csúnyának mondható asszony közelített, kezében két rozsdásodásnak indult tőrt szorongatott. Bizton állíthatom, öltözéke is ugyanolyan szegényes volt, mint szépsége.
- Sajnálom hölgyem, de maga nem az én esetem.- mondtam, ezt követően undorral teli arckifejezést mutattam, mit nem is próbáltam leplezni.
~ Valahogyan el kell érnem, hogy ne haljon meg. Megkísérlem másféle módon hatástalanítani.~ hoztam meg a döntést gondolataimban. A nő egyáltalán nem fecsérelte az idejét, azon nyomban támadásba is lendült. Fegyverével a nyakamat célozta meg, viszont én kardomat megdöntve próbálkoztam a pengék kivédésével. Ezután megpróbáltam elkapni az egyik kezét, majd annál fogva oldalra fordítani, utána belépni a háta mögé, s kardom markolatának végével rendesen kupán vágni. Nem halálosan, csak éppen, hogy eszméletét veszítve összeessen tőle. Amikor körültekintettem, egy hordó száguldott az egyik szerencsétlen felé, ki ettől jó hosszú időre álomba szenderült. Valeroth ellenfelének semmi esélye nem volt, a fekete mágus varázslata ugyanis az őrületbe kergette. Hatalmas kiáltás hangzott szájából:

- Mama hagyj békén!!!!!!

Hiába lehetett botorságnak vélni eme mondatot, a hangzása igen megrázónak tűnhetett. Mivel én már halottam ennél szörnyűbb halálsikolyt is, csak összeráncolt homlokkal figyeltem a fickót. Valeroth barátomra néztem, s egy elismerő bólintást intéztem irányába. Ezekben a másodpercekben a csuklyás fickó, elmebeteg nevetéssel egy mindent eláruló mondatot köpött ki:

- Támadás!

Ekkor egy szekérből előbukkant négy darab íjász, ám lehetett észleni, hamarosan ennél nagyobb társaságunk akad.
- Te kutya!- kiáltottam oda a csuklyásnak. Azufen és Aroth azonnal menekülőre fogta a dolgot, szétváltak a lakások közt, bizonyára tudták mit csináltak. Loen is indulni kényszerült, kezével pedig a mi irányunkba jelzett, kövessük a példáját. Ránéztem két másik társamra, ezt követően fejemmel a fehér mágus irányába böktem. Kardomat a kezemben szorítva kezdtem én is szaladni vezetőnk után. Szerencsénkre az ismeretlenek bebizonyították ügyetlenségüket, mert egyikünket sem érte nyílvessző, ellentétben a szerencsétlenül járt civilekkel. Sajnos makacsak voltak, mivel folyamatosan a nyomunkban loholtak. Ezalatt ordítoztak, kiabáltak, akár a vademberek.
- Így nem lesz könnyű lerázni ezeket az idiótákat.- állapítottam meg.

Kheredor sikeresen lelőtte a tetőn álló íjász, így az nyílvesszőt, amelyet Loennek szántak az egyik iker hátitáskájába fúródott bele, de olyan szerencsésen, hogy még kulacsot sem talált. Elkerekedtek szemei és egy hatalmasat kiáltott:

- Whooo!

~ Szerencsés... - Csodálkoztam el, de nem tehettem sokáig, hisz körülöttünk, csak úgy hemzsegtek az ellenségek. Mindeki harcolt aki csak tehette, Azunfen is harcolt, Szaleroth felé egy igen ''kivételes szépség'' tartott, tehát neki vele kell megvívni. A kiszemeltem rászórtam a teljes félelmet, majd egy félmosoly keretében így szóltam:
- Te szánalmas. - Mondtam lenéző, és kegyetlen hangon, amint az ellenség ott helybe összeesett a félelemtől.

- Mama hagyj békén!!!!!!

A kiáltása félelmet keltett az emberekben, de bennem semmilyen reakciót nem váltott ki, hisz aki ismeri a fekete mágiát, az tudja mivel jár és mire is képes ez a hatalmas erő, amelyet apám adott a kezemben. Egyetlen egy ember állt ott, a csuklyás fickó, aki máris így szólt:

- Támadás!

Egy hatalmas szekrényből négy ijász lépett ki és a környező épületek mögött is lehetett lépteket hallani. Az ikrek elkezdtek szaladni, de nem az ellenség irányába, hanem a házak felé.
~ Na szép. - Álltam ott varázspálcával és néztem őket, de tudtam, nem azért futnak mert félnek, hanem mert ez a tervük része. Mögöttük a fehér mágus intett, hogy ideje indulni, ha kedves az életünk. Lőttek utánunk, de szerencsére ügyetlen bandával hozott ismét össze minket a világ így a házak között eltudtunk futni, ahogy terveztük.

Sikerült a számszeríjas idegent lelőnöm és így nem találta el Loent hanem az egyik ikernek a táskáját telibe kapta, de még az ikrek táskában se fúródott az íjvessző semmi fontos dologba, ami az úton elengedhetetlen lett volna.
~ Sikeres találat. - gondoltam magamban, eztán Loen egy nagyot felórdított:

- Whooo!

Mindenki harcol Azufen és Azunfen rendkívül jól összeműködtek a harcban. Eközben Szaleroth felé egy igen szép hiányos öltözetű lány futott, akinél fegyverként két rozsdás tőr volt. Egy kisebb hordó emelkedett fel és egyenesen belecsapódott az egyik támadóba, aki elájult. Valerot az ellenfelét semmi perc alatt legyőzte, úgy látszott mintha a félelemtől összeesne az ellenfele.

- Mama hagyj békén!!!!!!

Ordította el magát Valeroth ellenfele, ami elég félelmetesen hangzott. Szétnéztem a területen és már csak a csuklyás idegen volt talpon a többi ellenség már mind a földön fetrenget.

- Támadás!

Négy íjász jött ki egy hintóból, ami régebben a ház oldalánál állt. Az ikrek elkezdtek futni, de nem az ellenség felé, hanem inkább távolodtak tőlük. Majd a két iker szétvált és a házak között futottak. A fehér mágus futott a két iker mögött és intet nekünk is hogy mi is fussunk. Elkezdtem én is futni a többi két társammal.
- Így nem lesz könnyű lerázni ezeket az idiótákat. – mondta Szaleroth.
- Hát így nem. – mondtam Szalerothnak.

- Sokat utaztunk. - szól halkan húgának, aztán leguggol Rhien mellé és megcirógatja az arcát. - Keljetek fel, ideje indulnunk.

Amikor végre felkelt a druida és a hátasa is, megérkezik a férj, és segít felpakolni az állatra azt a három zsákot amik tele vannak élelemmel. Hogy ez mennyire sikerül az Rhientől és a hátasától függ, hiszen Erulon arra kérte, hogy fegyelmezze meg valamennyire.

Ám Erulon felkapja a fejét, és aggodalmasan tekint a távolba.

- Dulakodás van a közelben... - szól halkan, és felegyenesedik.

- Igen, én is hallom. - szól a húga. - Talán valami városi zavargás. Errefelé kívül megesik.

- Talán segítségre van szükségük. - mondja Erulon, és tesz egy lépést abba az irányba.

- Igen határozottan oda kéne nézni. - szól a férj lévén ő városőr. - Még a végén kiderül hogy nem is egyszerű összezörrenés. Talán...

- Romlottak? Itt? - értetlenkedik Erulon huga.

- Mindegy kik, szerintem nézzük meg. - zárja le Erulon a vitát.

-... Még öt percet kérek... Jaj, mi történt? Te vagy Erulon? Elbóbiskoltunk Lussë-vel kicsit.
Feláll a Berbuluval együtt és segít felpakolni a zsákokat.
-Nyugalom, Lussë, nehogy ledobd magadról a zsákokat, mert különben megfojtalak!
Most valamiért kissé ideges, ezért mondta ezt állatkájának. Nincs jó érzése. Zajokat is hall. A hangok irányába fordul.
~Talán verekednek?~

Nem nagyon akart felkelni, de nagy nehezen rávette magát, hogy megtegye ezt a "nehéz kérést".
Nem örül annak, hogy zsákokat tesznek rá. Nincs még ehhez hozzászokva.
-Rrrr....
Ő is ideges lesz a dulakodás láttán.

-Jó ötlet szerintem is nézzük meg, mi folyik ott.
Ő el is indul arrafele. A bubu szorosan a nyomában a nehéz zsákokkal.

Ahogy közeledik, egyre jobban kezdi magát rosszul érezni.
~Valami nincs rendben...~

Érzi gazdája nyugtalanságát. Ez őt is azzá teszi.
-Nem kéne oda menni... - mondja az állatok nyelvén. - Nyíl! Nyíl!

-Ne félj, nem lesz semmi gond... Nem fogank...
Olyan gyorsan történt minden. Észre se vette. Egyszer csak összecsuklik.
~A franc...~
Eltalálta egy nyílvessző a lábát.
-NA CSAK TUDJAM MEG, KI LŐTT MEG! MEGÖLÖM!

Olyan méreg fogta el, ami még sohasem. Ez több a soknál. Kiszette a nyílveszőt, megpróbált felállni, de nem sikerült.

Odalép kisgazdájához és hagyja, hogy rátámaszkodjon.
-RRRRR.... - morog hangosan.

Kalandmester

Az ikrek nem diktáltak hatalmas tempót, de a többiekhez képest még is igen gyorsan haladtak. A mágus lassabban, de nem az íjászoknál. Az üldözők felől egy ismerős gurgulázó hang érkezett.

- Idióták! Ránk uszítjátok, a városőrséget elég legyen ebből!

Ezt is csak nagyon jó fülűek hallhatták meg így az íjászok első sorának nem sikerült. Azunfen egy hordó mellé ért és hátra nézett egy pillanatra és rögtönözve a hordó fedelét könnyedén levéve pajzsként használta a felé szálló lövedék miatt. A nyíl az orra előtt állt meg a fedőben és kapta is az ösztönző tovább haladást. Megfordult, de nem sokáig mehetett hiszen Zelóták álltak előtte egy városőrrel. Újra megfordult és látta, hogy vagy három nyílvessző megint felé száll, de most vészesen a három idegen fele is. A fedéllel, macska ügyességgel kettőt elkapott a harmadik viszont átjutott és az fúródott bele Rhien lábába. Ideges képet vágva nézett testvére szemébe, aki előbukkant mellette és együtt indultak meg az íjászok fele, de szokásos módon cikázva. A mágus tüdejét kiköpve dőlt le egy fedezéket nyújtó ház oldalának. Pontosan annak, ami mellett álltak a Zelóták is.

- Ezek... Vigyázzanak! Jé! Egy Ber... bulu!

Ennyit bírt kinyögni és próbálta összeszedni magát. Hamarabb ideértek, mint gondolták volna, de legalább már csak négyen voltak íjászok. Az egyik elkóborolt és a három embert kereste. Valerothtól nem messze bukkant fel éppen egy méretes láda mögül lépett elő és kereste őket tekintetével. Meglátva a mágust már célba is vette, nem sok kell ahhoz, hogy szabadjára engedje a nyilat.

A kétméretes fekete ember kik ikrek voltak jelenleg háttal álltak a városőrnek, ruházatuk a vadászokéhoz hasonult csak sokkalta sötétebb és komorabb volt. Csuklyájuk jelenleg hátra volt hajtva és fekete köpenyeik mögöttük libegtek. Csak most látni a szegecselt bőrmellvértet a köpenyek alatt a vastag öveket, és a fekete buggyos gatyákat. Mind a ketten kopaszok frissen borotváltak, szúrós szeműek és roppant magabiztosak. A mágus aki Erulontól balra ült és próbált felkászálódni nem sokat árul el magáról külsőleg. Még futás közben is vigyázott arra, hogy a csuklyája le ne csússzon fejéről. Teljesen szürke talár sok mindent takar, nem látni milyen titkokat rejt ez a ruházat. Arcából semmit sem látni csak a csuklya alól kivillanó állat furcsa pontokat lehet rajta látni.
A külső utcák - Page 2 Loen

Valerothra célzó íjász a kisebb utcának jobb oldalán álldogált a városőrhöz képest. A másik három pedig nyíltan az utcán haladt feléjük, de éppen megcsúszott az egyik a sárban és sikeresen magával vitte a földre az egyik mellette állót is. Fegyvereik jó minőségűek csak a használóik nem azok. Kocsmából szalajtott külsejű "uriemberek". A többi üldöző a parancsszavakat meghallván menekülőre fogták és elviharoztak ott hagyva a bambábbik részét.

A két testvér már ugyancsak előrébb járt nálunk. Én néha hátra-hátra nézelődtem, nehogy eltaláljon egy nyílvessző az üldözőink fegyvereiből kiszáguldva.
~ Most nem jönne rosszul valamiféle csoda... Vagy legalább a városőrség.~ gondoltam magamban, miközben megráztam a fejemet. Rohantam tovább, bár teljes páncélzatomban ez nem éppen a legkellemesebb tevékenységemnek számított a mai nap során.
~ Tényleg nem történt még vélem ily sok esemény, csupán egy nap leforgása alatt. Miket beszélek, hisz még a három hold sem ütötte fel fejét az égbolton.~ töprengtem, és kissé furcsának tűnő módon, ám még ebben a gondokkal teli helyzetben is egy mosoly díszelgett arcomon. Hogy mi okból? Azt talán még magam sem tudom megmagyarázni. Csak úgy jól esett. Lehet, az események forgása, vagy az izgalmaim hatása okából. Azufen barátunk egy hordóhoz érkezett, melynek tetejét leemelve pajzsot alkotott magának. Ez igen praktikus volt. Nem mondható a legbiztonságosabb védelmezőeszköznek, viszont a semminél ez is jobbnak tűnt, hisz a nyílvessző éppen hogy, de megállt a becsapódás után. Ezt követően látván, három darab lövedék repül a mögötte álló nem régiben befutott alakok felé, két vesszőt védett ki, a harmadik egy nő lábába fúródott. Ő, s egy másik férfi Zelótának nézett ki, ám oldalukon egy városőr is megtalálható volt. Loen hamarabb odaért, majd már nem is tudtam kivenni mit csinált, valószínűleg fedezékbe húzódott. Öltözékem miatt még Kheredortól és Valerothtól is jobban le voltam maradva, nem sokkal, nagyjából egy házhosszal. Hirtelen egy íjász bukkant elő valamelyik láda mögül, én pedig azonnal oldalra vetettem magamat, beugorva két lakás közé. A földön előrébb másztam, nagyjából két métert, utána felkeltem, és szorosan a falnak lapultam. Igazából lihegnem kellett volna, viszont megkíséreltem a lehető leghalkabban venni a levegőt. A ház sarkához osontam, elővettem tőrömet, majd pengéjét gondosan, óvatosan kinyújtottam a takarásból. A tükröződésen csak elmosódott, egy helyben lévő alakokat láttam. Az egyik nagyon sötét volt, a másik íjász pózban állt. Visszahúzva kis fegyveremet, merengeni kezdtem:
~ Fenébe! Valerothot meg kellene mentenem valahogy. Úgy vélem van is egy ötletem.
Ezután halkan járva próbáltam megkerülni azt a házat, ahol elbújtam. Ha sikerül, akkor a lesben álló íjász mögé lopózom, majd kardommal átdöföm a mellkasát. Amennyiben észrevesz, megkísérlem torkába hajítani a tőrömet. Most nem hibázhatok, hiszen a barátom élete is múlhat rajtam. Egyik kezemben a kardomat, másikban a tőrömet szorítottam. Efféle felszerelésben nehéz osonni, csakhogy mindenre odafigyeltem, ami a lábam előtt terült el, nehogy felbukjak, vagy zajt keltsek. Már nem maradt más hátra, mint bízni a sikerben.

Zavartan figyeli az eseményeket, és aggodalmasan látja mi történt Rhiennel.

- Vidd fedezékbe gyorsan. - szól a városőrnek, és Rhien szemébe néz sokat mondóan, hogy igen, megy fedezékbe, és nem felháborodik.

Ezután egyetlen hirtelen mozdulattal fordul a legközelebbi íjász felé, keze is lendül amiben ki tudja honnan egy dobótőr termett. Reményei szerint sikerül mellkason találnia és harcképtelenné tennie ezzel a dobással, lévén szinte fiatal kora óta gyakorolja. Ezután a legközelebbi fedezéket keresi ahová belapulhat az íjászok elől. Türelmesen vár, azt várja, hogy azok mind lőjenek, és mikor új vesszőket vesznek elő, akkor ront elő, hogy közelebb férkőzhessen. Ha nem érne el hozzájuk akkor megint fedezékbe húzódik.

Van egy sejtése hogy jó oldalnak segít, a városőrség nem szokott ilyen módszerekhez folyamodni.

Az ikrek hozzánk képest elég rohamos tempót diktáltak és már előrébb is jártak, ami azt illeti. A mágus kicsit hátrébb aztán mi is futottunk, nehogy eltaláljanak a nyílvesszők, amelyek igen gyorsan, viszont pontatlanul száguldoztak össze vissza az utcán. Hirtelen egy ismerős hang kiáltott.

- Idióták! Ránk uszítjátok, a városőrséget elég legyen ebből!

Tovább futottunk, próbálta mindenki az életét, hol a házak fedezékével, hol a hordó fedéllel nyújtott magának vagy másnak megfelelő fedezéket.
~ Ez nem lesz így jó, túl sokan vannak, ezt így lehetetlen véghezvinni. - Gondoltam magamban, miközben próbáltam valamilyen elfogadható tervel, vagy esetleg ötlettel előállni. Végre sikerült elbújnom egy láda mögött, és lassabb lélegzetvétellel próbáltam, a szívverésemet és keringésemet lelassítani. Tőlem nem messze egy íjász lépett elő, aki máris húzta fel az íját.
~ A francba, most kell valamit tennem. - Kicsit kétségbe este, hogy talán itt mindennek vége lesz, de ezután kicsit megnyugodtam. Próbáltam, úgy mozogni, hogy a láda eltakarja a jobb oldali részemet, és lassan próbáltam elővenni a varázspálcámat. Ha sikerül akkor egy átkot fogok rászórni, még pedig a Sötétségteremtést. Ezt a mágiát csakis az íjász és körém fogom kiterjeszteni, így ebben a mágiában csakis én látok, majd ha mindez sikerül akkor leszúrom a tőrömmel

Nem nagyon akaródszik fedezékbe mennie, hisz bosszút akar állni azon, aki meglőtte.
~Jól van, jól van, inkább engedelmeskedek Erulonnak, habár nem fer, hogy én nem harcolhatok.
-Iawn, rwy'n mynd!
Direkt mondja idegen nyelven, vajon Erulon és a többiek megértik-e.
Nagy nehezen elsántít az egyik ház fala mögé, hogy védve legyen az íjászok nyilai elől.

Lussë viszont nem nagyon akart gazdája után menni.
-RRRR!!!.... - még mindig hangosan morog. Egyszer csak fogja magát és nekiront az egyik íjásznak. Leteríti a földre és... Csúnyán elbánik vele. A Berbuluk nem szoktak ilyen agresszívek lenni, de Lussë nem bírta megállni, hogy ne álljon bosszút azon, aki gazdáját megtámadta.

-Lussë! Ne! Gyere vissza!
Hiába kiabál, a bubu nem jön oda hozzá.

Nem figyel gazdája szavára, csak az elejtett íjászra koncentrál. Elkezdi ruháját szétcincálni, majd neki akarna látni magát az embert szétszedni, de valaki megállítja ebben....

Az ikrek úgy látszott nem diktálnak túl nagy tempót maguknak, de nekünk igen.
~ Kezdek egy kicsit fáradni túl gyorsan megy a két ikertestvér. - gondoltam magamban és nemsokára így szólt a fehér mágus:

- Idióták! Ránk uszítjátok, a városőrséget elég legyen ebből!

Azunfen egy hordóhoz érkezett majd hátra nézett egy pillanatra és hirtelen leemelte a hordó tetejét, amiben pár lövedék landolt és a hordó védelmével ment előre. Gyorsan elkezdtem keresni a megfelelő védelmet nyújtó búvó helyet. Észrevettem egy kutat, aminek a kőfala egy méteres lehetet körülbelül.
- Az ott jó lesz. - mondtam magamban és gyorsan odafutottam. Azufen nem sokáig tudott menni, mert előtte pár zelóta állt egy városőrrel, s amikor megfordult megint szállt felé pár nyílvesző. Sikerült egy párat hatástalanítania, de az egyik nyílvesző az egyik idegen lábában landolt. Páran megindultak cikcakkban az íjászok felé.

Kalandmester

Szaleroth terve bevált és végzett is az íjásszal, de egyik pillanatban, míg látott valamit addig a másikban már semmit. Teljes sötétség veszi körül, amiből nem lát ki. Valeroth is sikeresen átkozott, de sajnálatos mód nem számított ezek szerint segítségre és véletlen nagy készületében Szalerothot kapta el átkával. A két földön fekvő íjászt, akik megcsúsztak Azunfen és Aroth végezte ki laza fentről lefele való döféssel. Erulon tőre végez az utolsóval kinek mellkasába állt bele a dobótőr, de ennek ellenére a Berbulu még neki esett mérgében és csak az ikrek mentek oda, hogy lenyugtassák. A fehér mágus végre összeszedte magát és nagy izgalmai közepette ugrott ki a ház mögül kiáltva. De megakadt a lemez, hiszen látta már sehol sincs, ellenség ki talpon lenne és élne. Előrelépett és körbenézett alaposan, nem akarta, hogy meglepjék, de látszólag már sehol sem volt semmi.

- Úgy tűnik ennyi volt! Gyertek elő elmúlt a veszély!

Ha sikerrel lenyugtatták a Berbulut, ami a Druida nélkül nem fog menni az ikrek is körbenéznek, majd a mágushoz mennek. Csend van legalább is úgy tűnik tényleg a nyugalom ütötte föl fejét.

Tárgy: Re: A külső utcák Hétf. Nov. 02 2009, 14:11

Az ötletem sikeresnek bizonyult. Beosontam az íjász mögé, ki épen a társamat próbálta meg lelőni. Kardomat átszúrtam a mellkasán, amiből azonnal ömleni kezdett a vére.
- Sajnálom...- súgtam, miközben kirántottam a fegyveremet a sebhelyből, ezt követően a fickó élettelen testtel zuhant a porba, mely utána már vörös színűvé kezdett átváltozni. Még egy utolsó pillantás az elesett férfire, a rémült arcára, mintha azt kérdezné: Mi történt velem? De neki már senki nem fog választ adni. Legalábbis ezen a világon biztosan nem. Magam mellé lógattam pengémet, melyről csöppek formájában hullott le a vér. Hirtelen minden elsötétült, semmit nem láttam, egyetlen alakot sem.
- Mi a fene történt?- kaptam azonnal szemeimhez, miközben a kardomat a talajra ejtettem, annak beremegő hangját pedig tisztán hallottam. Két kezemet kinyújtottam magam elé, s tapogatózni próbáltam, de csak azt az eredményt értem el vele sisakom egy nagyot koppant valahol, amitől egyenesen az alsó felemre huppantam.
- Ez most valami rossz vicc?- kérdeztem eléggé kétségbeesett hangon, persze ez érthető, amennyiben az ember egyik percről a másikra veszíti el szeme világát...

Tárgy: Re: A külső utcák Kedd Nov. 03 2009, 15:01

Sikeresen megátkoztam a velem szembe lévőt, viszont Szaleroth volt az.
~ Hoppá... - Tettem hozzá röviden, majd gyorsan megszüntettem az átkot, és odasiettem Szalerothoz.
- Köszönöm, hogy megmentették az előző sötétség az átkom volt, az ellenfélre, de úgy látszik, te már hamarabb elkaptad, még szerencse, hogy nem használtam más átkot. Nyugodtam meg egy kicsit, majd körülnéztem, hogy minden biztonságos-e.
- Az lenne a legjobb, ha kicsit még várnánk, hogy elüljön a káosz, és aztán elindulnánk Loenhez? - Tettem fel a kérdést, majd meglapultam egy láda mögött amely, tökéletes takarást biztosított.

- Úgy tűnik ennyi volt! Gyertek elő elmúlt a veszély!

Szólt a hang és máris elindultam az irányába, majd visszatekintettem Szaleroth-ra.
- Na akkor jössz? - Tettem fel a kérdést, majd vártam az események további fonalát.

Tárgy: Re: A külső utcák Szer. Nov. 04 2009, 19:35

Én még mindig a kútnál lapultam és figyeltem az eseményeket. Szalerothnak sikerült végeznie az egyik íjásszal. A két földön fekvő íjásszal Azunfen és Aroth végzett. A fehérmágus összeszedte magát majd kiugrott a ház mögül. A mágus nemsokára körbenézett és így szólt:

- Úgy tűnik ennyi volt! Gyertek elő elmúlt a veszély!

Na, végre elmúlt a veszély. - gondoltam magamban eztán elkezdtem a mágus felé menni, majd amikor odaértem a mágushoz vártam, hogy mi fog történni.

Tárgy: Re: A külső utcák Csüt. Nov. 05 2009, 16:27

- Rhien, megkértelek, hogy moderáld a berbulut. Ha elszabadul több kárt okozhatott volna a kelleténél és akár ő is elpusztulhatott volna. - Lép Erulon a nőhöz.

Végigtekint az embereken, furcsállja ezt a kis csetepatét. Nem tűnt egyszerű rabló hajkurászásnak. Igyekszik Szalerothék tekintetét megkeresni, remélve hogy talán kap némi magyarázatot arra ami történt. Igaz még ha jött ment zelótának is nézik, attól még segített, reményei szerint ez elég a magyarázathoz.

- Jól vagytok? - Kérdezi azért tőlük.

Aztán megint Rhiennra néz.

- Soha többet nem történhet ez meg, és most ülj le, hogy kivehessem a nyílvesszőt.

Tekintete komor, hangja nem utasító, de nyomatékosan kéri. Ha a lány leül akkor először a hegy környékét tapogatja meg, hogy nem szakállas-e, eközben viszont az embereket figyeli.

Tárgy: Re: A külső utcák Pént. Nov. 06 2009, 22:29

Nagyon bosszantja, hogy Erulon leszidja a történtekért.
-Sajnálom. Nem tudtam volna megfékezni, mivelhogy, mint láthatod, megsérültem. És én hiába szóltam neki, nem jött vissza hozzám. Egy virgonc, fiatal Berbulu, még hozzá kell szoknia ahhoz, hogy szót kell fogadnia nekem. Ne nézz rám így kérlek, mert lyukat égetsz a lelkemben a végén! Ha a szemmel ölni lehetne, akkor már rég halott lennék.

~Igazán nem akartam, hogy így legyen...~

-Aú! Óvatosan, Erulon, ezt fájt! Ahogy elnézem elég mélyre hatolhatott a nyíl. Jaj, nekem...
A vér mintha egyre jobban kezdene ömleni Rhien lábából. Abban reménykedik, hogy nem a combartériát találták el.

Komoran a bubu fele néz. Állati nyelven szól hozzá.

-Kérlek, ne tedd ezt velem! Fogadj szót! Most lehet, hogy mindenki haragszik rám ezért. Főleg Erulon. Nézd meg, hogy néz rám meg rád, ha nem hiszel nekem!

-Én hinni neked... Nem akarni rosszat! Csak bosszút állni gonosz íjászon.

-De, ha én nem utasítalak arra, akkor ne tedd meg! Még akkor se, ha nagyon akaródzik!

-Én csak segíteni...

-Tudom! De nem kellett volna. Ha legközelebb azt üvöltöm, hogy támadj, akkor ugorj neki az ellenségnek! Világosan beszéltem?

-Igen.
El van keseredve. Nem akart rosszat, csak ösztöneire hallgatott, hogy meg kell védenie gazdáját. El is fordul, szomorúan csipogva, és néhány lépéssel odébb áll a többiektől.

Rhien ismét Erulon felé fordul. Szomorúan és bocsánat kérően néz annak komor szemeibe.
-Bocsáss meg... - mondja halkan. Nem is mond többet. A számára idegen emberek felé pillant. Még nem látott embereket ilyen közelről. Kissé kíváncsian nézi őket, mit csinálnak.

Kalandmester

Lecsendesedett a környék egyelőre már nem látni és nem is hallani semmi gyanúsat. Az ikrek intettek a fehér mágusnak akik miután lefogták a Bebulut és látták, hogy megnyugodott eleresztették. Mutogattak egymásnak és azután eltűntek a házak között szétválva. Loen odafordult a hozzá gyülekezőkhöz és elmagyarázta mit is csinálnak azok ketten.

- Még körbe néznek, senki sem akarna egy nyilat a hátába úgy sejtem.

Oda nézett a Zelótákhoz és elindult feléjük kicsit erősebben bicegve. Amint közelükbe ért lehajolt a hozzájuk és belekezdett a magyarázatába.

- Bocsássatok meg azért ami történt sajnálatos módon úgy tűnik mit felszerelést vettünk vissza akarták szerezni ingyen. Az én nevem Loen, fehér mágus! Meg tudom gyógyítani magát hölgyem de előtte a nyilat ki kellene venni.

Egyebet még nem mondott várja, hogy felkészüljön a nő Erulon pedig asszisztáljon és kivegye a nyílvesszőt. Utánapedig a mágia érzékelői igen erőteljes mágikus mozgásra lehetnek figyelmesek. Loen elmond pár szót mely hármas szintű gyógyítást eredményez s a seb tökéletesen begyógyul, mintha nem is fúródott volna oda semmi sem. Loen ezután hangosan lihegni kezdett és még fáradtabb mozgással hátrált el.

- Sajnálom a történteket remélem ezzel kárpótolhattalak titeket...

Tárgy: Re: A külső utcák Szomb. Nov. 07 2009, 14:18

Nagyon úgy nézett ki, hogy az iménti hadakozás véglegesen véget ért. Szerencsére nem vakultam meg, csupán Valeroth barátom mágiája véletlenül engem talált meg, a kiszemelt áldozat helyett. Amint meglátta a szenvedésemet, azonnal megszüntette a mágiát, így szemem világa újra visszatért, melynek nagyon örültem.
- Köszönöm, hogy megmentették az előző sötétség az átkom volt, az ellenfélre, de úgy látszik, te már hamarabb elkaptad, még szerencse, hogy nem használtam más átkot.- mondta a fekete mágus.
- Igazán nincs mit.- jelentettem ki, majd a z előttem heverő halott ruhájából letéptem egy darabot. Mind a ketten elindultunk vissza, azután körültekintve láttam, senkinek nem esett komolyabb baja, de egy hölgy lábába belefúródott egy nyílvessző. Guggolt fölötte egy másik Zelóta is, ki épen megkísérelte kiszedni a befúródott eszközt. A két iker valamiféle jelzéseket adott le egymásnak, majd eltűntek a házak között.
- Jól vagytok?- kérdezte a Zelóta férfi.
- Igen, köszönjük. Itt minden a legnagyobb rendben van.- bólintottam felé komoly arccal.
~ Vajon merre mennek? Talán csak jobban szemügyre veszik a terepet.~ gondoltam magamban, miközben még a két sötét bőrű vadász után néztem.

- Még körbe néznek, senki sem akarna egy nyilat a hátába úgy sejtem.

Jött Loen magyarázata, azután a Zelóták segítségére sietett. Én ott álltam a fehér mágus mellett, mialatt a kardom pengéjéről törölgettem a vért, ama rongydarabbal, mit a megölt íjász felszereléséről szakítottam le. Loen bemutatkozott a társaságnak, s elregélte, mi okból támadtak ránk ellenfeleink. Testközelből néztem végig, ahogyan egy varázslathoz értő ember, pillanatok alatt begyógyított egy sebet. Ha nem láttam volna, bizonyára nem hiszem el, csakhogy szám még ez esetben is majdnem tátva maradt a csodálkozástól. Végül a gyógyító lihegve ment odébb, miközben egy bocsánatkérést ejtett meg.
- Ez elképesztő...- guggoltam én is le, mert közelebbről is meg akartam szemlélni a nyomtalanul eltüntetett sebhelyet. A Zelóta nőre néztem, aki egy csöppet kíváncsi arccal figyelte két barátomat, Kheredort és Valerothot, valamint engem is.
- Ó, milyen udvariatlan is vagyok. Az én nevem Szaleroth, Arvaleg fia. Újremény katonáinak egyike. Örvendek a találkozásnak.- mosolyodtam el halványan, majd felkeltem. Loenhez ballagtam, azután jobb kezemet a vállára helyeztem.
- Talán pihenned kellene barátom.- adtam neki a tanácsot, bár az ő esetében nem valószínű, hogy saját maga miatt aggódna. Ezek után két újreményi társamhoz sétáltam, ahol karba tett kézzel dőltem neki az egyik házfalnak, várva, hogy mi fog történni.

Tárgy: Re: A külső utcák Szomb. Nov. 07 2009, 15:04

Tehát megszüntettem a varázslatot és Szalerothoz siettem, aki már újból látott. Megköszöntem neki, hogy megmentette az életemet.
- Igazán nincs mit. - Mondta egyszerű szavakkal, de tudtam, hogy még én is megfogom menteni az életét, hogy viszonozzam a tettét. Egy bólintás kíséretében jeleztem, hogy minden rendben és mind a ketten visszaindultunk. Kis séta után máris ott találtuk magunkat. Egy hölgynek a lábába fúródott a nyílvessző és elég komolynak tűnt.
~ Elég komoly sérülés. - Gondoltam magamban, majd a varázspálcámat visszahelyeztem a köpenyem alá. A vadászgörényem nagy pillantásokat vetett az idegenekre, majd ismét elbújt a ruhám alatt. A két iker addigra, már el is tűnt, valószínűleg, hogy körülnéznek.

- Még körbe néznek, senki sem akarna egy nyilat a hátába úgy sejtem.

Mondta Leon, hogy a helyzetet ne értsük félre. Ezután a fehér mágus odabicegett a Zelótákhoz és így szólt:

- Bocsássatok meg azért ami történt sajnálatos módon úgy tűnik mit felszerelést vettünk vissza akarták szerezni ingyen. Az én nevem Loen, fehér mágus! Meg tudom gyógyítani magát hölgyem de előtte a nyilat ki kellene venni.

A fehér mágus egy erőteljes varázslat kíséretében hihetetlen gyorsan begyógyította a mély sebet.
~ Ez egészen elképesztő, valószínűleg nem kezdő mágusra utal az ilyen varázshasználat, bár biztos vagyok benne, hogy egy ilyen szintű varázslat még Loen-t is kifárasztja. - Elmélkedtem. Szaleroth bemutatkozott, majd én is követtem példáját:
- A nevem Valeroth, fekete mágus. - Fogtam rövidre a bemutatkozást, és Loenre néztem aki nehezebben vette a levegőt és a varázslatban igencsak elfáradt.
- Talán pihenned kellene barátom. - Javasolta Szaleroth, majd egy házfalhoz dőlt.
- Egy ilyen nagy szintű varázslat kiveszi az emberből a lelket, higgy nekem tudom miről, beszélek. - Utaltam arra, hogy a fekete mágia az egész embert felemésztheti, vele együtt a lelkét is.

Tárgy: Re: A külső utcák Vas. Nov. 08 2009, 09:06

A környéken már egy ellenség sem tartózkodott. Az ikrek elkezdtek inteni a fehérmágusnak, aki közben lefogta Bebulut, de nemsokára elengedte. A két ikertestvér jelzéseket adott le egymásnak, majd eltűntek a házak között. Az egyik zelóta, a társának a lábából próbálta kiszedni a nyílvesszőt.
- Jól vagytok? - kérdezte Szalerth tól a zelóta.
- Igen, köszönjük. Itt minden a legnagyobb rendben van. - válaszolta Szaleroth.
~ Tudtam, hogy gond van Szalerotéknál, de nem vagyok benne biztos mi volt a gond. - gondoltam magamban.

- Még körbe néznek, senki sem akarna egy nyilat a hátába úgy sejtem.

- mondta a fehérmágus és oda bicegett az egyik zelótához.

- Bocsássatok meg azért ami történt sajnálatos módon úgy tűnik mit felszerelést vettünk vissza akarták szerezni ingyen. Az én nevem Loen, fehér mágus! Meg tudom gyógyítani magát hölgyem de előtte a nyilat ki kellene venni.

- mondta Loen eztán várt egy kicsit, hogy a lány felkészüljön. Kiszedték a lábába fúródott nyílvesszőt, majd valami mágiával Loen teljesen meggyógyította a lábát. A máguson látszott, hogy nagyon kifáradt visszahátrált még lassabb bicegéssel, s így szólt:

- Sajnálom a történteket remélem ezzel kárpótolhattalak titeket...

Tárgy: Re: A külső utcák Vas. Nov. 08 2009, 11:43

Tekintetével kíséri a távozó ikreket, aztán a fehér mágus kérésére egyetlen határozott, de precíz mozdulattal kirántotta Ehien lábából a nyílvesszőt. Mikor a sérülés begyógyult, felállt, és ha kellett, talpra is segítette a nőt. Eközben annak a tekintetét kereste, hogy lássa mit szól az emberi kedvességhez?

- Köszönjük fehér mágus Loen. Nictos óvjon ha erdőben jársz.

Ekkor odajöttek többen is, és úgy érezte neki is be kell mutatkoznia, nem akart tiszteletlen lenni.

- ERulon Rupelen vagyok, Rolmion Rupelen fia, a dicsőséges Nictos szerzetese, örvendek néktek emberek.

Röviden még hozzá teszi.

- Sajnálom ha kellemetlenséget okoztunk, de biztosíthatlak benneteket jó szándékunkról.

Ekkor a városőr lép mellé, és halk szóváltás következik. Erulon elmosolyodik, és egy baráti ölelés kíséretében halk szavakat suttog az ember férfi fülébe.

- Vigyázz a húgomra.

A férfi aztán fejet hajt Rhiennek, majd a társaságnak, és csak annyit mond.

- Jó utat nektek Erulon. És most megyek a városőrségre, és kiderítem kik a felelősek ezért.

Távozik.

Tárgy: Re: A külső utcák Vas. Nov. 08 2009, 18:50

Mikor látja, hogy Erulon megfogja a nyílvesszőt, hogy kihúzza, összeszorítja a fogait és behunyja a szemeit. Amikor ismét kinyitja őket, a nyíl már kint volt, sőt, az egyik emberi lény meg is gyógyította.

-Ó!... Ööm... Köszönöm, mindkettőtöknek. Hogyan tudta meggyógyítani a lábam?
Szemeit a fehér mágusra szegezi, eközben Erulon felsegíti.
-Köszönöm. - mondja ismét.
Ő is odalép az idegenekhez és bemutatkozik.

-Én pedig Rhien Alasse vagyok Álomtölgyből. Üdvözöllek benneteket.

Elköszön a városőrtől. Végignézi távozását, majd ismét a Nictos szerzetes felé fordul.
- Indulunk tovább vagy van még valami dolgunk? Kíváncsi vagyok, Elanorék merre lehetnek.

Lussë odalép hozzájuk. Még mindig szomorkásan néz. Ösztönei azt súgják, tán el kéne mennie. Egy időre. De mégis marad és megböki a két Zelótát.
Nyöszörgős csipogásba kezd.

-Jaj, te kis tollpokróc, nem kell ennyire bűnbánónak lenned! Ami megtörtént, az megtörtént. Nincs miért aggódnod mostmár.

A bubu befejezi, de még mindig lógatja a fejét. Erulonra rá se mer nézni, tart a haragjától. Úgy érzi, még leszidhatja egy párszor...

» Utcák, terek, piac