A külső utcák

Admin

A várfalon kívül sokkal elszórtabban helyezkednek el a házak. Itt leginkább már csak egyszerűbb parasztok élnek, művelik a földeket, és legeltetik az állatokat. Idekint nincsen italozó, a szórakozni vágyók összeülnek, vagy bemennek a várfalon belülre, hogy ott öblítsék le valamivel a nap mocskát.

*Ariel lépéseinek hangja vész el a sok többi közt, ahogy az utcákon sétálgat. Bár jelen pillanatban nem sokan vannak kint, de épp elegen, hogy észrevétlenül, feltűnés nélkül tudjon járkálni. Kinézetre teljesen átlagosnak tűnik, egy lenge ingszerűség és egy átlagos nadrág látható rajta, olyanok, amikben könnyű mozogni, szükség esetén ügyesebb mozdulatokra is képes lehet bennük. Szeme ide-oda járkál a tömegen, hogy mit keres, azt senki sem tudhatja, bár pont azért jön ilyenkor ki, mert talán csak nem nézi senki sem azt, hogy ő keresgél. Hosszú, életre szóló, személyes küldetése az, ami miatt nap, mint nap kisétál a város falain kívülre. Többször is járt már kint, de a siker eddig messze kerülte őt, talán ez most sem lesz másképp. Szeme egy kúton állapodik meg, útját felé veszi: emberből van ő is, folyadékra szüksége van az életben maradáshoz. Amint eléri, felkapja a vödröt és már engedi is le, hogy azzal egy kis vízhez juttathassa magát. Amint érzi, hogy már csak lazul a kötél, a vödör nem megy lejebb, ránt rajta egyet, felhúzza, majd mikor a fa eszköz ismét előtte van, vízzel teljve, azt a kút szélére helyezi, kezeit belemártja, megtölti őket vízzel és abból issza ki. Ezt a röpke foylamatot még elvégzi párszor, a maradék vizet egy laza mozdulattal visszaloccsantja, a vödröt lehelyezi, majd csak leül a kút mellé, tart egy kis pihenést, mielőtt folytatná kutyagolását.*

-Ariel Tussaud & S'verris Saion-
(zárt játék)

Emberek... kiváncsiak mindenre amit nem láthatnak mindennap... kiváncsiak távoli földekre, tengerentúlra, állatokra, növényekre, egymásra... többnyire hogy hasznot húzzanak belőlük vagy csupán kiváncsiságuk a földben búvó burgonynál is nyersebb... Kétségtelenül kiváncsiak a zelótákra, vajon hogyan élnek, viselkednek, és reagálnak a környezetükre... nos igen, nem sok ember látott életében zelótát, és bosszús zelótát talán még annál is sokkal ritkábban. Márpedig zelótát egy városban... ráadásul egy kicsit bosszus zelótát... elképzelhető hogy ember dekádok óta vagy talán még soha nem látott...
Pedig elég volt ránézni máris tudta róla mindenki, hogy ő bizony egy zelóta... aki egy város utcáin jár... és akit bosszantja a sok tátott száj, mutogatás, sugdolózás... bizony nem szokott hozzá, és ha az egyik leghiggadtabb lény is lett volna se tudta volna elérni hogy ne látszon meg arcán. De csak az emberek voltak... itt biztonságban érezte magát népe törvényeitől, remélte hogy itt talán elkülönülhet és szabadon gondolkodhat... elvégre egy ember miatta halt meg... talán láthatja őket mienek is otthonukban. Itt talán megfeledkezhet a gondokrol amiket ő okozott... és bár nem volt a látvány az elviselhető határ felett, több volt a kopár pusztaságnál, legalább a házak és emberek között bolyongás alig észrevehető, gyenge érzetét adta egy erdőnek... és ha igazak az ember országáról szóló hírek, a város szomszédságában még mindig létezik az a rengeteg, amit ők Zarándok erdőnek hívnak. De hogy érintetlen lenne, kétségek nélkül elképzelhetetlennek tartotta.
Azonban most éhes volt és bizony szomjusága is kezdte gyötörni belülröl. Itt bizony "pénz" kellett, ebböl a szempontbol nem érhetett még egy füves puszta nyomába se... mit is hazudott magának, ez egy szörnyü hely volt... Ahogy járja az utcát és az emberek továbbra is utána fordulnak, meglátja egyiküket amint egy kútnál vizet készül vesnni magának. Először nem tudja mire készül mivel ők nem ásnak kutakat, források folyók és tavak vizét isszák. Persze a legtöbb helyen az emberek is így cselekedtek, de ez itt egy város volt, egy idegen világ. A suttogó erdőben ahol eddig élt tehát nem volt szükség kutat ásni, máshol talán igen de ott biztosan nem. Először nem is értette mire való az "épitmény" vagy "eszköz" ezért leállt egy ház falához és próbálva nem a bámészkodókkal foglalkozni figyelte amint leereszti a vödröt... innen már tutta hogy egy üregröl van szó, és mivel nem árultak vizet (tehát legalább azért nem kértek pénzt - ami neki nem volt) az első ötlete igaznak bizonyult amint a vödör valóban vizet hozott fel. Megvárta míg végez majd odasétált, persze néhány lépéssel az embertől, hiszen most ők voltak itthony így szerinte viselkedésük is bármien lehetett amit ő nem tud elképzelni.
Nézni kezdte a kutat, vajon hogy is kell pontosan használni a vödröt a kötéllel... látta hogyan csinálja, de ilyesmit ma látott először, el tudta képzelni hogy nem látott eleget. Kényelmetlenül érezte magát, és bár nem lelkesedett azért hogy megszólítsa... hát megtette...
- Ember, ez az eszköz... - lép oda hozzá és néz le rá... bár esetlenül formálja a szavakat, hangja talán elárulja hogy nem egy városi emberlány, és ha felnéz rá már nincs is min kétkedni... legfeljebb csodálkozni vagy furcsállani - megmutatja nekem... hogy szerzett vele a gödörböl vizet? - próbál kedvesen mosolyogni de az izgalomtól ez nehezen megy.

*Ariel nekidől a kőből készült kis falacskának, mely aarra szolgál, hogy az embereek ne essenek bele a kútba, majd szemeit becsukja. Kényelmesen pihenget egészen addig, míg meg nem szólítják. A megformált, hallott szavak már most nem tetszettek neki, kissé felháborítja, hogy csak úgy embernek nevezik, feltekint hát. A hegyes fülekről már egyből tudja, hogy nem emberi lényről van szó. Erre kissé elmosolyodik, afféle semmitmondó mosoly, talán egy kicsit ijesztő is. Feltápászkodik, majd rátekint a lányra.*
~Nah nézd már... ez egy olyan zél.. zél... szóval olyan izé. ~ *A mosolya továbbra is arcán van, felméri a zélótát.* ~Nem tűnik veszélyesnek... Hamar eltehetném a lábai alól... És.... Azt hiszem, hogy a többiek nem is nagyon foglalkoznának vele... BÁr talán az őrségnek nem tetszene, arra pedig vigyáznom kéne. Nagyon nem kéne lelepleznem magam....~ *Tanácskozik, miközben a terepet is felméri, majd végre elhatározza magát. Most azonnal nem fog neki ártani, aztán majd megpróbálja elkapni valahol, ahol más nem figyel rájuk, addig is segítőkésznek fogja magát mutatni, legalábbis megpróbálja.*
-Arra gondolsz, hogy hogyan kell használni? Nah jó vicc vagy. *Horkan fel, de ebbőla felhorkantásból nem mutatkozik ki a faji gyűlöletéből semmi, mintha teljesen emberként kezelné.* -Fogod, vödröt a lyuk felé helyezed, azzal a karral letekered, ha leért, feltekerheted és láám, varázslat. Víz lesz a vödörben. Kész csoda, nem? *Tekint rá a lányra, majd vár egy kicsit, hogy feldolgozhassa a dolgot. Mikor látja rajta, hogy megértette, már ha megértette, akkor folytatja tovább a beszédet.*
-Honnan jöttél? *Bár talán úgy tűnik, hogy barátkozik, sőt, ezt próbálja sugallni, de valójából csak információt akar szerezni. Ritka az, hogy egy zélóta a lábát beteszi emberek lakta falvakba, városokba, tudta szerint inkább elkülönülve élnek más felé, a baj csak, hogy nem tudja, hogy merre, pedig életcéljának része az, hogy tudja, merre élnek az olyanok, akikre célpontként tekint.*

-Ariel Tussaud & S'verris Saion-
(zárt játék)

Mosolya lassan visszahúzódik miközbe az ember arcát figyeli, egész más mint az a bizonyos ember vagy azok akikkel eddig találkozott. Igen elsőre a mosolya miatt, olyan elbizonytalanitóan üreskés... másodszorra a szavai... ember eddig nem tegezte leszámítva apró kivételeket amiket egy ujján meg tunda számolni, megemlitendő példa egy részeg ember valameik sarkon, akinek megtetszett külseje. De ez az ember más, ahogy beszél, magyarázza neki a kút használatát... határozott embernek látja, sőt talán szabadnak is: nem gondolkodik a szavain és nem bizonytalan. Kicsit furcsa a beszéde de a férfi nem zavartatja magát emiatt, lehetséges hogy nem különösebben foglalkoztatja ha szavai esetleg zavaróak lehetnek. Érdekesnek véli, szerinte így áll a helyzet, talán még példát is vehetne róla, bár nincs túlzottan meggyőződve erröl. Az emberek furcsák ő nem ismeri őket, de a szarkazmus nem idegen számára így hamar arra az álláspontra jut hogy az emberek számára egy valószinüsithetően mindennapi tevékenységről kérdezte.
- Értem, köszönöm - bólint ahogy az ember végére ér a használati utasításnak - attól tartottam bonyolultabb mint amiennek látszott.
Tehát kezébe veszi a vödröt majd leereszti a kútba a kar segitségével... karnak hívta azt a dolgot? Ezt érdemesnek találja megjegyezni, szóval annak az izének is kar a neve... reméli hogy nincs sok hasonló tárgy ami valami más jelentés nevét viseli. Nem tudja még hogy ez elég reménytelen reménykedés.
- A Suttogó erdőböl - válaszol az ember kérdésére, biztos benne hogy hallott már róla mégha talán nem is, de Álomtölgyet nem említi meg.
Fel is ér lassan a vödör és kiteszi a kút szélére, hogy először kis kulacsát meritse bele - mert nincs vadász kulacs nélkül... szerinte legalábbis nincs... pedig ő nem is vadász de ebbe nem gondol inkább bele. Ezután maga is hasonlóképp ízleli meg a vizet bár ügyel arra hogy ne kerüljön sok csepp arcán kívül máshova. Ezt a vizet hamar rájön hogy nem kedveli annyira mint egy forrás vagy tó vizét.

-Suttogó erdő, mi? Ott éltek? Úgy értem, hogy csak így a szabadban, vagy esetleg kis faházakban? *Érdeklődik a kút falának dőlve, a lányt nézve. Alaposan felméri, amennyire csak tudja, amennyire csak ért hozzá. természetesen látja rajta, hogy hogy issza a vizet, nagy a különbség, ha valakik közt, aki tényleg szomjas, vagy csak éppen hogy megszomjazott. A zélóta láthatóan az előbbibe tartozott.* -Hogy hogy itt vagy? Úgy tudom, hogy kerülitek az embereket, és ez eléggé bebizonyosodott, hogy igaz tudás. Eddig egyet sem láttam közületek a városban és mindenki elég furcsán néz rád. Persze, ez lehet, hogy csak a külsőd miatt van. *Vonja meg a vállát, majd ellöki magát a kúttól.* -Mit szólnál, ha meghívnálak valahova enni? Ahogy elnézlek csak nemrég jöhettél ki abból az erdőből, azt meg kétlem, hogy itteni pénzt használnátok. Vagy tévedek?

-Ariel Tussaud & S'verris Saion-
(zárt játék)

- Vannak otthonaink igen - megy bele a beszélgetésbe ahogy elégnek érzi a vizet. Jó esélynek gondolja hogy jobban megértse az emberek szokásait, bár még feszült - de egészen másmienek mint itt. Persze egy erdőben is lehet aludni ugyanúgy.
Visszaönti a vizet ahogy nemrég az ember is tette szinte kopírozva akkor is amikor a helyére teszi. Körbenéz mintha keresne valamit, legalábbis ez látható rajta amikor azon gondolkodik mitévő legyen. Végignéz a kúton majd úgy dönt marad egy kicsit így kiül a szélére és a felhőtlen kék égre emeli tekintetét. Ekkor hangzik el egy kérdés amitől jól láthatóan ismét kezdi kényelmetlenül érezni magát.
- Elkövettem sok hibát ezért úgy hozta a sors hogy erre a földre tévedjek... Nincs távol az igazságtól, nem kalandvágybol jöttem ide. Rosszabb világra is számitottam itt, hiszen a romlottakat ti emberek hoztátok magatokkal, de így se sokkal szebb mint amiennek képzeltem. De azt hiszem túl sokan figyelnek...
Igen már a szót is terelte arrol hogy miért is van itt, nem örült egyáltalán annak hogy szóba jött.
- Hát - veszi le szemeit az ég kékjéről, lehet a kérdésen is félreértett picit - furcsállanám. Miért akarna megkínálni egy ember étellel, engem? Hm, pénz... - elmosolyodik - olyan nekem nincsen, túl sok mindenért kérnek itt pénzt... az ételért is. Nálunk ien nincs... e-ezt nem is értem mire használják itt - kuncog - aranyból önteni szoktak fegyvert, edényeket, de azt se gyakran... talán inkább szobrokat. Itt viszont minden erröl szól, "két arany", "három ezüst"... Felteszek egy kérdést hogy ebben a városban lakik e a királyuk és a válasz nem más mint... "egy ezüstért megmondom" "két ezüst és körbe is vezetlek" "egy arany aranyom" - az utolsón ismét elkuncogja magát.
Szavaiból kiderül hogy tudja azért hogy mi az a pénz, hogy néz ki, de náluk nem ér semmit fizetőeszközként így nem is érti mire való igazábol - ha jól átrágnák valahol a témát talán az is kiderülne hogy egy ember se tudna erre igazi választ adni. Mulatságosnak is tartja hogy mindenért pénzt kérnek, még a mosoly is arcán marad.

Tárgy: Re: A külső utcák Szer. Aug. 05 2009, 23:14

*A férfi felvonja a szemöldökét, ahogy az okát hallgatja, hogy miért is jött ide a zélóta, az emberek közé. Eléggé tág választ kapott, de valójából mindegy neki az oka a dolgoknak, céljaiban nem akadályozza meg az, hogy nem mondta el részletesen az utazásának okát, így is csak azért kérdezte, hogy barátságosnak tűnjön. Mikor arról beszél, hogy az emberek tehetnek a romlottak megjelenéséről, akkor enyhén felszisszent, alig hallhatóan csupán, látatlanban kezét ökölbe szorítja, nem tetszik neki, hogy ezt kell hallania. Majdnem kitör belőle a düh, de csak vesz egy nagy levegőt, látszólag lenyugszik, reméli, hogy a zélóta nem vett észre semmit a reakcióiból. Rá tekint a lányra, majd felszólal, ismét kellemesnek ható hangon.*
-Hát, az igazat megvallva nem mi hoztuk a romlottakat a földre, semmi sem mutatja ezt, nem tudom mivel tömték meg a fejed, de a romlottak csak úgy megjelentek. Mi nem tehetünk róla. *Hangzik a válasza a dologra, majd tovább hallgat, ezúttal a pénzről szóló hosszú beszéd. Jómagát nem igazán foglalkoztatja a pénz, miért is tenné, nincs rá szüksége. Ételért elmegy esetleg vadászni, vizet könnyedén tud a kútból szerezni, de amúgy is van egy kis pénze azért még, amiből el tud menni étkezni.*
-És hogy miért is hívnálak meg? Mert látszik, hogy éhes vagy, emellett hajszál vékony vagy. Én meg tudod, vagyok olyan kedves, hogy segítek egy eltévedt zélótának. *Mosolyog rá a lányra, s bár csak álmosoly, ez nem látszik belőle.* -Persze, ha nem érdekel a meghívásom, akkor hagyhatjuk. Én azért beugrok a közeli pékhez. *Vonja meg a vállát, majd elindul az utcán látható legközelebbi pék felé. Pár méter megtétele után válla felett hátra tekint, hogy a lány követi-e, vagy inkább kihagyja.*

Tárgy: Re: A külső utcák Kedd Aug. 18 2009, 15:47

-Ariel Tussaud & S'verris Saion-
(zárt játék)

Naivsága még mostanra se sejteti vele hogy akár lehet is a mögött hogy egy ember a többiekkel ellentétbe anélkül kínálja étellel hogy kért volna tőle. Egyedül a tény hogy a férfi egy ember taszítja valamiképp, az emberek akik a romlottakat e földekre hozták, az emberek akik ráadásul beismerték, a férfi is egy ember. Nem látja át hogy az emberek a valóságba mennyire különböznek egymástól nem ismeri őket szinte teljesen idegenek számára, lényegébe egyformán felfoghatatlanok. Az első választ elengedi füle mellett, emberi tudatlanságnak nézi, és nem kívánkozik vita után - egy emberrel vitatkozni egy emberekkel teli városban úgy véli nem szerencsés ötlet, előre elveszett energiapocsékolás.
- Nem vagyok sovány - vonja össze szemöldökét bosszúsan, már egy ideje nem is mosolygott - és nem tévedtem el. Csak most járok itt először.
Tovább figyeli a környezetét és amikor a férfi elindul a pékség felé neki nem tartja úgy kedve hogy kövesse is. De kíváncsi és némi tétovázás után nyomába ered, lassan és óvatosan - amikor a férfi odaér ő kicsit távolabb megáll és nézi mit csinál.

//Kaland, a Suttogó erdei folytatása, többiek felszedegetése, miegyebek Very Happy

//

- Meglep, hogy te nem fintorogsz és undorodsz annak tudatában, hogy egy olyan zelóta nőtől fogunk segítséget kérni aki egy ember férfit választott hitveséül.

Órák óta ezek voltak az első szavak amik elhagyták a férfi ajkait. Láthatóan jó futónak mondhatja magát, egész úton futott, és igyekezett tartani a tempót a berbuluval. Időnként azért rájuk nézett, pontosabban Rhienre elsősorban, de nem igazán mondott semmit. Az út nyugalmasan telt, bár az eső sajnálatos módon eleredt. Az ősz meglehetősen fagyosan köszönti őket Újremény városának határában. Az emberek csak páran bámulják meg őket, a legtöbben ámulattal, és kíváncsisággal, a berbulutól a gyerekek szabály szerűen megbolondulnak, annyira tetszik nekik. Van aki csak közömbösen néz a két vándorra, van aki utálkozva, de Erulon láthatóan senkivel sem foglalkozik.

- Erulon, szervusz! - köszön az egyik ház ablakából egy kövérkés ember asszony. A házát tekintve pék lehet.

- Üdv néked, Helga! - köszön vissza kedvesen a férfi.

- Perdemlin napról napra rosszcsontabb igazán beszélhetnél a fejével! - panaszkodik az asszony.

- Nocsak. Rendben úgyis Ehrymékhez tartunk. Vigyázz magadra.

A rövid beszélgetés után befordulnak egy sarkon, és szembe találkoznak egy nyakig sáros kisfiúval. Távolról még embernek tűnik, de közelről láthatóvá vállnak hegyeskés fülei, és zelótákéhoz hasolnítható vonásai. Egy fél-zelóta kisfiú ő.

- Erulon bácsi! - kiált fel a kisfiú, nagy örömök közepette. - Jöttél meglátogatni? És ki ez a néni a berbulun?

Erulon bocsánatkérő mosollyal pillant Rhienre.

- Perdemlin, a húgom fia.

///Ugyan abban a kalandban:) )
-Nem nagyon foglalkozok azzal, hogy ki kivel házasodik. Biztos jól döntött. Engem nem zavar egyáltalán!
Hiába suttogott a bubu fülébe, hogy lasítson, nem nagyon engedelmeskedett neki. Néha-néha ő is hátrapillantott Erulonra, meg van-e még?
-Ne haragudj miatta! - szólt hátra neki - nem akar lassítani.
Felnéz az égre.
~Remek! Még esik is. Na mindegy... Majd csak odaérünk valahogy.

Lussë-t nem nagyon érdeklik az utasító szavak. Csak úgy szalad! Még nem szokta meg, hogy tessék szót fogadni a gazdinak.

~Végre... Újremény...~
Még egyszer hátranéz, megáll és megvárja Erulont. Ahogy haladnak az utcákon, látja, hogy némelyik ember kedvesen mosolyog, némelyik viszont fintorog rájuk.

A gyerekek őrjöngései kissé megijesztik, ugrik egyet és igyekszik minél közelebb maradni Erulonhoz. Néha hátracsipog gazdájának, hogy nem nagyon tetszenek neki az embergyerekek.

- Ne félj, Lussë, csak tetszel nekik...
Meglátja az ablakból köszönő nőt.
-Jó napot! - köszön udvariasan.
~ Ki lehet az a kis rosszcsont?~
Mikor meglátja a feléjük szaladó kisfiút, úgy érzi, hogy ő lesz az a gyermek, akiről a nő beszélt.
Erulon szavai után megértő tekintettel néz rá, mosolyog, majd leszáll a Berbuluról.
- Szervusz! Rhien a nevem.
Megsimogatja a kisfiú arcát, majd rápillant Erulonra.

Kiváncsi tekintettel néz a gyermekre. Kicsit közelebb megy hozzá és vidáman csipog neki.
-Csip-csip! Szervusz!

Miután mindannyian beleegyeztünk abba, hogy készen állunk az indulásra, Loen Még megemlített valamit:

- Ó jut eszembe!

~ Na vajon most mit akar mondani?~ kérdeztem magamtól, de a fehér mágus egy pillanatra sem állt meg, csak halás közben beszélt:

- Ezek az utak ahol mi most járunk észrevehettétek rejtve vannak eléggé jól a kíváncsiskodóktól. Éppen ezért jó lenne, ha nem igazán híresztelnétek ezeket az utakat, sőt ne is használjátok, ha nem muszáj!

- Emiatt igazán nem kell aggódnod! Nem tartom valószínűnek, vagyis inkább remélem, hogy ezek után semmi dolgom nem lesz ezen a környéken.- jelentettem ki, mialatt megvakartam a tarkómat. Igazán izgatott voltam, végre valami érdekes dolog történik velem, s a barátaimmal, megmutathatom majd ki vagyok, valamint mire vagyok képes a hazám, becsületem, társaim és büszkeségem megvédése érdekében. Félelem nem lappangott szívemben, de már vártam az elkerülhetetlent. Maga a király bízott meg bennünket ezzel a nemes feladattal. A két vadász négyünk után ballagott, bezárva a sort. Csendben haladtunk az ugyanilyen utcákon keresztül, végül elértük a falakat. A város őrei már a kellő felszerelésben ügyeltek a rendre, csakhogy most sokkal szigorúbban, mint az általában szokott lezajlani. Az átlagosnál többen is voltak szolgálatban.
~ Teljesen érthető eme lépés. Kíváncsi vagyok, sejtenek-e már valamit a civilek? Hiszen ilyen óvintézkedéseket csak akkor tesznek, amikor történik valami. Bár nem hinném, hogy az ügyet nyilvánosságra hozzák. Csak pánikot és zavart keltene az itt élőkben. Ha tudnátok mennyire jól jártok a tudatlanságotokkal.~ gondoltam, mialatt mélyen a szemébe néztem egy fickónak, ki azért dühöngött, mert előreengedtek minket. Ez annak a tekercsnek volt köszönhető, mit vezetőnk, Loen mutatott fel az egyik őrnek, aki megállított minket.
- Ezer bocsánat...- mondottam még oda a dühöngő népnek, ám szavaim egyáltalán nem hatották meg őket. Kintre érve már láthatóvá vált a temérdek lakóház. Olyan megérzésem támadt, hogy hamarosan történni fog valami.

Tehát beleegyeztünk, hogy készen állunk az indulásra, de a fehérmágus így szólt:

- Ó jut eszembe!

Szólalt meg Loen, de nem szakította meg lépéseit, igyekezett tovább haladni:

- Ezek az utak ahol mi most járunk észrevehettétek rejtve vannak eléggé jól a kíváncsiskodóktól. Éppen ezért jó lenne, ha nem igazán híresztelnétek ezeket az utakat, sőt ne is használjátok, ha nem muszáj!

- Emiatt igazán nem kell aggódnod! Nem tartom valószínűnek, vagyis inkább remélem, hogy ezek után semmi dolgom nem lesz ezen a környéken. - Mondta Szaleroth miközben a tarkóját vakarta.
- Hogy őszinte legyek én sem szeretnék ilyen helyre keveredni, és ne aggódj senkinek sem fogom elárulni. - Mondtam nyugodt hangon. Némán haladtunk, hisz nem akartuk felhívni magunkra a figyelmet. Rengeteg ki utcán, kereszteződésen mentünk át még végre elértük a falat. Az őrök létszáma megkétszereződött, ez biztos a romlott miatt van így. A csapatunkat is megállította egy őr, de a fehér mágus a királyi pecsétet feltartva jelezte, hogy ebben a pillanatban és ilyen helyzetben elsőbbséget élvezünk. Az átjutás után a mögöttünk állól szitkozódni kezdtek, de hidegen hagyott becstelen szavaik.
~ Ha tudnák, hogy az életükért engedtek előre, bizonyára nem beszélnének így. - Gondoltam és kicsit el is mosolyodtam.
Végre kiértünk a falakon kívülre és lehetett látni a házak távolabbi elhelyezkedését is. Nemsokára nagy eseménynek lehetünk tanúi.

Mindannyian beleegyeztünk abba, hogy elinduljunk, de még közbeszólt Loen.

- Ó jut eszembe!

- szólalt meg Loen, de mindenki ment tovább így én se álltam meg.

- Ezek az utak ahol mi most járunk észrevehettétek rejtve vannak eléggé jól a kíváncsiskodóktól. Éppen ezért jó lenne, ha nem igazán híresztelnétek ezeket az utakat, sőt ne is használjátok, ha nem muszáj.

- mondta a fehér mágus.
- Emiatt igazán nem kell aggódnod! Nem tartom valószínűnek, vagyis inkább remélem, hogy ezek után semmi dolgom nem lesz ezen a környéken. - mondta Szaleroth.
- Hogy őszinte legyek én sem szeretnék ilyen helyre keveredni és ne aggódj senkinek sem fogom elárulni. - szólalt meg pár másodperccel később Valerot.
- Én sem fogok azokon az utakon túl gyakran járkálni és nem fogok senkinek sem szólni róluk. - mondtam majd az utat egy darabig síri csöndben folytattuk. Sok utcán mentünk át, de végül elértük a falat és egy lényeges dolog feltűnt az, hogy az őrség megduplázódott biztos azért, hogy egy romlott elégé könnyű szerrel lopta el a király naplóját. Az őrök hirtelen megállítottak minket nem mehetünk volna egykönnyen át, de itt volt Loen, akinek volt a királytól pecsétje. Egy ember elkezdet dühöngeni, mert minket előre engedtek.
~ Ostoba, minekünk elégé fontos dolgunk van, hogy előreengedjenek minket. - gondoltam magamban. Végre átértünk a falon túlra és látni lehetet a sok házat.
~ Olyan rossz érzésem van talán valami történi fog. - mondtam magamban és szétnéztem a területen.

Kalandmester

//Emberek//

A falakon kívül az út már egy fokkal igénytelenebb. Ócskább állapotú a falakon belül levőeknél, de ettől függetlenül járható természetesen. A házak és az környék fejletlenebb, de talán szebb. A távolban lehet már látni a végtelen mezőket, legelőket, az erdők kezdeteinek töredékeit. Itt is zajlik az élet még ebben az időben is, ami annyira már nem rózsás. Nem kellett sokáig menniük, hiszen Loen az egyik faházhoz odament és bekopogott ajtaján. Kisvártatva de kinyílt az és egy csuklyás alak lépett ki. Arcába nyúló csuklya nem sok látnivalót adhat másoknak, mindenesetre a jobb kezét a jobb szeműek és a figyelmesebbek megláthatták. Csúnya fekélyek voltak rajta, a bőr iszonyatosan száradtnak tűnhetett, és enyhén elszíneződött rendellenesen. Szótlanul nézett végig rajtuk, majd intett fejével, hogy jöjjenek be.
Odabent sötét volt, és azon kívül semmi berendezés. A köpenyes alak oda lépett egy csapóajtóhoz mit könnyen kilehet szúrni és felnyitotta azt utána arrébb állt.

- Erre...

Mutatta sebes kezével pokoli mély hangjával kísérve. Talán hasonlóságot is fel lehet fedezni az idegen és Loen hangja között. Loennek intenzívebben bugyborékolt, míg az idegené csak nyomokban. A fehér mágus elsőnek a két vadász utoljára ment le. Odalent egy hosszú folyosó végén egy nem túl méretes szobában találják magukat, mi tele van pakolva mindenfélével. Látni lehetett fegyvereket, piát, élelmet, páncélokat, de abból keveset.

- Nos, szedjük össze a kellő felszerelést ezekből.

Mondta Loen mire erre felelt Azunfen.

- Lássunk hozzá!

- Itt szinte mindent megtaláltok csak nyugodtan!

Biztatta a többieket is az idegen alak.

Perdemlin kissé félénken húzódik távolabb a bubu-tól, nem nagyon volt még ilyennel dolga, bár tetszik neki.

- Perdemlin! - kiált fel egy nő a közelükben.

A kisfiú azonnal arra pördül, és már szalad is az anyjához, aki éppen az egyik házból lép ki. Ehrym karcsú akár a nádszál, bár inkább telt karcsú, lévén itt-ott kicsit megnagyobbodott a szülésnek hála. Szép nő, igazán szép. Amikor meglátja Erulont, felderül az arca

- Erulon! Kedves bátyám, hát meglátogattál? Na és ki az ott veled?

Röviden megszidja a kisfiút, és beküldi mosakodni. Eztán odamegy hozzájuk.

- Szervusz! Ehrym vagyok. - mutatkozik be Rhiennek.

Erulon ezidáig csak mosolyogva figyelte húgát, de most már megszólal.

- Szervusz. Most sajnos nem tudunk maradni, csak áthaladóban vagyunk. A társaink várnak minket Messzetúlban. Veszélyes kalandra indulunk és élelemre lenne szükségünk. Természetesen mindent kifizetünk.

- Erulon te örökké tisztességes. - ingatja fejét a lány. - Hová mentek? Miért mész megint ilyen veszélyes útra, már akkor is ráz a hideg amikor azt hallom, hogy Erdőközbe mész...

- A romlottak erdejébe megyünk. - válaszol halkan a férfi.

- A romlottak... ne, kérlek, mond, hogy nem mész oda te is! - rimánkodik Ehrym.

- De. Oda kell mennem, a szavamat adtam valakinek. De nem lesz semmi baj nem leszünk ott sokáig...

A zelóta nő bánatosan ingatja a fejét, végül megszólal halkan.

- Gyertek be.

Befelé indul.

Rhien barátságosan elmosolyodik.
-Üdvözöllek, Rhien Alasse vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
Végighallgatja Erulon és Ehrym párbeszédét, majd elindul a nő után a házba.

Lussë barátságosan figyeli a zelóta nőt. Kedvesen csipog.
-Szervusz szép zelóta hölgy!
Amikor meglátja gazdáját bemenni a házba, kerek szemekkel néz Erulonra, hogy most akkor ővele mi lesz?
-Itt hagytok, itt hagytok?
Odaszökken Rhienhez és mielőtt beléphetett volna a házba, ruhájánál fogva visszahúzza.
-Ne hagyj itt!

-Jaj! Lussë! Ne félj, kitalálunk valamit. - mondja az állatok nyelvén. Erulonhoz fordul. - Mi legyen ezzel a jószággal?
Kiveszi a ruháját a bubu szájából.

Bocsánatkérően néz gazdájára.

-Nem haragszom, ne izgulj.
Ehrym után pillant a házba.

Ő pedig Erulonra szegezi tekintetét.

Ahogy kiértünk a falakon az a látvány fogadott, amit már oly sokszor láttam. A házak rosszabb állapotban voltam, mint a falakon belüliek. Mégis, bizonyos szempontból otthonosabb környéknek tűnt. A távolba eltekintve a mezőket láttam, s egy emlékkép hasított a fejembe. Sok más katona között meneteltem akkor, midőn az első csatámat vívtam a Romlottak ellen. Minden percére emlékeztem... Azaz érzés, a félelem, sohasem tudom elfelejteni. Felmerült bennem a kérdés, tényleg ezt akarom? Feláldozni az életemet a királyságért, a társaimért? Egy jobb világért? A bizonytalanság lett ott úrrá szívemen, összes porcikámban éreztem a remegést, minden lépés a cél felé nehezemre esett. Legszívesebben páncélt és fegyvert elhajítva rohantam volna haza, mint egy kisgyerek. De nem úgy történt. Sokan elestek, de én túléltem. Viszont azok a napok elmúltak, most pedig egy újabb fontos teendő vár rám. Kicsit lemaradva bambultam el a távolba, csakhogy a sok gondolat csupán pillanatokat rabolt el a jelenből. A vezetőnk egy faházba kopogott be. Semmiben nem tűnt ki a körülötte lévőktől, álcázásnak egyszerű, mégis tökéletes.
~ Ugyan itt kibe botlunk?~ merült fel bennem a kérdés. Nem sokkal később egy férfi nyitotta ki az ajtót, arcát neki is csuklya fedte. Ám jobb keze fölöttébb csúnyán nézett ki, mintha valamiféle fekélyek borítottál volna. Észrevettem ugyan, de szemeimet gyorsan elkaptam onnan, arcom nyugodtságát megőrizve, sisakom résein át az utcákra pillantottam. Ezzel elkerülve a fölösleges feltűnéskeltést a fickóval kapcsolatban. Miután ő is végigmérte a kis társulatunkat, feje intésével jelezte, hogy menjünk be. Csendesen tettem át először bal lábamat a küszöbön, gondosan végigtekintve a lakás belső részén, ami üres volt.
~ Ez várható volt...~ töprengtem el, majd a köpenyes alak egy csapóajtót nyitott ki, mély hangjával a következő szót mondta:

- Erre...

Szemhéjaimat kissé összehúzva szemléltem még újra a férfit.
~ Valószínűleg ő is mágus.~ gondoltam magamban, ezt követően egy folyosón mentünk végig, melynek végén egy szoba helyezkedett el. Itt mindenből volt bőven, étel, ital, fegyverek, páncélzatok. Loen így szólt:

- Nos, szedjük össze a kellő felszerelést ezekből.

Azufen pedig ezt felelte:

- Lássunk hozzá!

A következő pillanatban a másik csuklyás férfi is hozzátett egy mondatot:

- Itt szinte mindent megtaláltok csak nyugodtan!

Alaposan szemügyre vettem a dolgokat, melyek ebben a raktárnak mondható szobában hevertek. Végül egy íjjal kezdtem szimpatizálni. Gondos óvatossággal emeltem ki társai közül. Megfeszítettem rajta az ideget, melynek gyilkos hangja azon nyomban elnyerte tetszésemet. Arcomon halvány mosoly díszelgett.
- Ő... Kheredor! Mit szólnál ahhoz, hogyha megkérnélek, taníts meg engem az íjászat alapjaira az utunk során?! Igazán hálás lennék érte neked.- mondtam a barátomnak, miközben kíváncsian vártam a válaszát. Amennyiben Kheredor beleegyezik még egy telített tegezt is magammal viszek, valamint elegendő élelmet, s italt.

// Remélem nem gond, hogy az íjat beleírtam, ha mégis, kérlek szóljatok rám!^^ //

Tehát kiértünk a falakon kívülre és a megszokott látvány fogadott. Az utcák rosszabb állapotban voltak, de természetesen megfelelően járhatóak voltak ezek is. A távolban lehetett rálelni az igazi szép kilátásra. Hatalmas mezők, itt-ott erdők szegélyezték a kilátást. Nem sok séta után Loen az egyik faházhoz lépett és bekopogott. egy kis idő után egy csuklyás alak lépett ki az ajtón. A kezét ép egy pillanatra megfigyeltem és észrevettem, hogy fekélyek találhatóak rajta, de nem foglalkoztam vele sokat, inkább koncentráltam a küldetésre. Végigmért minket, majd behívott magához. Belépve a fényről, mivel sötét volt a lakásban, először semmi sem láttam, de ezután hozzászokott a szeme a sötétséghez és észrevettem, hogy semmilyen bútor nincs a lakásban. Egy eléggé szembetűnő karhoz nyúlt, meghúzta, és hátrébb lépett pár lépést.
~ Valószínűleg ez a ház csak egy álcázás, és valószínűleg ő itt az őr. - Tanakodtam, de nem sokáig, hisz rögtön nyílt egy ajtó.

-Erre...

Mutatta sebhelyes kezeivel, amit egy pokoli hang kísért. Loen és az idegen ''őr'' között sok hasonlóság volt, de a hangjuk volt a legkiemelkedőbb, talán még lehetséges hogy testvérek is, bár az biztos, hogy ismerik egymást. Bementünk tehát és egy hosszú folyosó után elérkeztünk egy viszonylag kicsi helységbe. A helységben megtalálható volt minden amire szükséges lesz, majd a küldetés során, élelem, páncél és még sok egyéb hasznos holmi.

- Nos, szedjük össze a kellő felszerelést ezekből.

Loen adta ki a parancsolt, majd erre felelt Azunfen:

- Lássunk hozzá!

- Itt szinte mindent megtaláltok csak nyugodtan!

Bíztatott az idegen alak, mire én csak bólintottam.
~ Egy fekete mágusnak minden fegyvere megtalálható a könyvébe és a varázspálcájába, valamint egy tőrében. Azért viszek magammal élelmet és italt is. -Gondoltam, majd elegendő élelmet és italt vettem magamhoz.

Mikor kiértünk a falakon már észre is lehetet venni az egyik különbséget az itteni emberek nem voltak túl gazdagok látni lehetet néhány házfal hogy már omladozott, de attól még elégé otthonos volt. Néhol egészen szép volt a kilátás ahol réteket és erdőket lehetett látni. Itt is zajlott az élet, mint a falakon belül. Nem sok séta után Loen bekopogott egy faházba, pár pillanat múlva egy csuklyás alak lépett ki, akinek az arcát teljesen eltakarta a csuklya. Nézelődtem egy kicsit és véletlenül megláttam az idegen kezét csúf fekélyek borították. Mégse tudtam szólalni majd nem sokára intett fejével egyet az idegen jelezvén ezzel, hogy bemehetünk. Odabent sötét volt és az egész szoba üresen ált semmi berendezést nem lehettet látni. A köpenyes idegen felnyitott nekünk egy csapóajtót és odébb állt.

-Erre...

- mondta az idegen a mély hangjával, s a sebes kezével mutatta az irányt.
~ Mintha valamennyire hasonlítana a sebes kezű hangja Loen hangjához. – gondoltam magamban, majd egy hosszú folyosón mentünk, aminek a végén egy szoba volt. A szobában rengetek innivaló ennivaló páncél és fegyver volt, amikre a mostani küldetéshez éppen szükségünk volt. Eztán hirtelen megszólalt Loen:

- Nos, szedjük össze a kellő felszerelést ezekből.

- Lássunk hozzá!

- mondta Azunfen.

- Itt szinte mindent megtaláltok csak nyugodtan!

- nyugtatott meg minket az idegen. Eltettem néhány innivalót és ennivalót, eztán odamentem a fegyverekhez. Szaleroth is ott volt éppen és egy íjat nagyon nézegettet rápillantottam az asztalra, majd nézegettem a dobókéseket.
~ De rég volt már nálam ilyen fegyver veszek el párat. - gondoltam és 20 dobókést elvettem az asztalról. Nem sokkal később odajött hozzám Szaleroth.
- Ő... Kheredor! Mit szólnál ahhoz, hogyha megkérnélek, taníts meg engem az íjászat alapjaira az utunk során?! Igazán hálás lennék érte neked. - mondta Szaleroth.
- Persze majd megtanítalak rá. - mondtam Szalerothnak és tovább nézegettem a fegyvereket. Még pár íjvesszőt is elvettem és készen álltam az indulásra.

Kalandmester

Az mind két iker kétméretes utazó zsákot vett magához mit élelemmel és kulacsokkal töltöttek fel. Már túlzásnak lehetne mondani azt a mennyiséget, amit gondosan bepakoltak, de pontosan nem lehet megmondani mennyi időre is lesznek távol. Loen az idegen csuklyás alakkal felmentek és nem hallattak magukról egy darabig semmit.

- Na! Én meg is lennék!
- Én is!

Szólt Aroth, majd Azunfen, és indultak is felfelé a többiekhez. Ha lent maradt három ember is felment Loen csak egy erszényt adott oda az idegennek, aki bólogatva intette őket ki fejével.

- Induljunk!

Szólt a fehér mágus és már indult is ki az ikrekkel együtt. Furcsa három koppanás hallatszott Kheredortól jobbra, de csak az idegen állt ott őket figyelve arcát továbbra is takarva. Odakint Azunfen megtorpant és megfordult. Mintha hunyorogva figyelne valamit. Enyhén megdöntve fejét lépett előre egyet aztán hirtelen kitágultak a szemei és lebukott a földre.

- A FRANC!

Egy kisebb nyíl röppent el a feje felett és a szomszédos épületbe csapódott bele. Egy hangos kiáltás jelezte csapdába kerültek.

- Rajta!!

Négy-öt ember kardokkal rohamozott feléjük a ház mögül jöttek. Az ikrek rögtön kardjukat előrántva készültek a harcra, Loen csak bosszúsan szitkozódva kezdett hozzá egy varázslathoz. Úgy néz ki íjász nincs köztük, ami gondot okozhat, viszont ekkor a tetőn előbukkan egy számszeríj jász, aki az ideget már meghúzva már csak célt keres.

Kheredor beleegyezett abba, hogy út közben megtanít engem íjjal harcolni.
- Köszönöm szépen.- jeleztem hálámat, miközben mosolyogva a társam vállára tettem a kezemet. Az ikrek hatalmas zsákokat vettek magukhoz, megtöltve itallal, s élelemmel.
- Hát, ha rajtatok múlik éhen, szomjan nem halunk.- mondtam egy újabb boldog arckifejezéssel. Eközben Loen és a másik csuklyás férfi felmentek. Mikor Azufen Arothtal egyetemben végzett, így szóltak:

- Na! Én meg is lennék!
- Én is!

- A magam részéről, szintúgy megvolnék.- közöltem, mialatt visszanéztem Valerothékra, majd felballagtam a lépcsőn a két sötét bőrű vadász mögött. Hátamon volt a tegez, valamint maga az íj is. Loen egy erszényt nyomott a csúnya kezű férfi kezébe, melyben nagy valószínűséggel pénz, vagy hasonló fizetésre szánt dolgok lapultak. Ezt követően a fehér mágus indulásra biztatott minket. Kimentünk a házból, idő alatt az idegen figyelt minket. Fejemmel bólintottam neki búcsúzóul. Azufen megtorpant, mintha valami furcsát észlelt volna. Értetlen mimikával tekintgettem körbe az utcákon, de semmit nem láttam.
~ Hát őt meg mi lelte?~ kérdeztem gondolatokban. A sötét bőrű férfi hirtelen bukott le, feje fölött egy nyílvessző száguldott el, ami végezetül a szomszédságban található házba csapódott be. Társunk elkiáltotta magát:

- A FRANC!

Nem sokkal később újabb hangos kiáltás, csakhogy ez már nem a mi társulatunkból hangzott:

- Rajta!

Négy, vagy öt személy bukkant fel, a lakóházak közül jöttek, támadó szándékkal. Az ikrek nem haboztak, azon nyomban előkapták fegyvereiket, harcra készen álltak. Vicsorítva rántottam elő tokjából kardomat, melynek pengéjéről a Nap fénye tükröződött vissza. Gondosan a homlokomhoz illesztettem, utána megpörgettem egyszer magam előtt, a levegőben. Loen káromkodások közepette készült valamiféle mágiára. Úgy gondoltam ő védtelen maradt, tehát a közelében maradtam, próbálom majd megvédeni, amennyiben valaki rátámad. Az egyik tetőn számszeríjász tűnt fel, már csak arra várva, hogy valakit leterítsen.
~ Kheredor!!~ kiáltottam az elmémben, miközben Újremény íjászainak tagjára néztem. Reméltem, ő is észrevette az ellenséget, s nem habozik hatástalanítani azt, mielőtt valami súlyos következményekkel járó dolog történne.

Az ikrek akik jókora termetüknek köszönhetően, egy hatalmas zsákkal büszkélkedhettek, készen álltak az útra. A hatalmas zsákba rengeteg élelem és ital található, de szinte emberfeletti az a mennyiség, amely a zsákban rejtőzik.
- Hát, ha rajtatok múlik éhen, szomjan nem halunk. - Mondta mosolyogva Szaleroth.
- Hehe...az már biztos, hogy nem lesz hiányunk. -Mondtam aminek az elején nevettem egyet. Loen és az idegen csuklyás alak felmentek az emeletre, és egy darabig nem lehetett rólunk hallani.

- Na! Én meg is lennék!
- Én is!

- A magam részéről, szintúgy megvolnék. - Végzett az előkészületekkel Szaleroth.
- Én is készen állok. - Mondtam röviden. Elindultunk felfelé, amikor Loen egy erszényszerűséget adott át a csuklyás alaknak.

- Induljunk!

Szólalt meg a fehér mágus. Odakint Azunfen megállt és felénk fordult. Hirtelen leguggolt.

- A FRANC!

Egy nyílvessző hagyta el a körzetünket és a szomszéd ház falába csapódott bele. Ezek után egy hangos kiáltás jelezte, hogy megtervezte valaki ezt az egészet és csapdába kerültünk.

- Rajta!!

Négy-öt jókora fickó lépett ki a házak takarásából és eléggé ránk pályáztak. A két iker nem habozott tovább éles kardjukat előrántva jelezték, hogy bármikor felveszik a harcot. Loen pár nem éppen szép szó után éppen egy varázslatra készült. A tetőről még a tetejébe egy íjász is megjelent ami eléggé lesúlytott. Kheredorra néztem, de tudtam, hogy máris a tekintete az ijászra szegeződött.
~ Akkor én is mutatok valamit idegenek. - Kusza gondolataim között ezt mondatot lehetett kivenni. A pálcámat az egyik fickó elé tartva elmosolyodtam.
- Félelemidézés... -Mondtam szinte már ördögi hangon és ha sikerül a varázslatom akkor a rejtett félelmét ráuszítom és az őrületbe kergetem.

A két ikertestvér jó nagy utazó zsákot vett magukhoz, amikben különféle dolgok voltak, amik a küldetéshez hasznosak lehettek.
~ Hú jó sok ételt és italt pakoltak fel mondjuk ki tudja hány napra megyünk el. - gondoltam magamban.
- Hát, ha rajtatok múlik éhen, szomjan nem halunk. - mondta Szaleroth.
- Hehe...az már biztos, hogy nem lesz hiányunk. - mondta Valeroth nevetve az elején. Loen és a csuklyás idegen felmentek az emeletre.

- Na! Én meg is lennék!
- Én is!

- mondta Azufen majd Arothtal.
- A magam részéről, szintúgy megvolnék. – szólalt meg Szaleroth.
- Én is készen állok. – mondta Valeroth.
- Azt hiszem én is készen állok. – mondtam én is majd elindultunk felfelé. Loen valami erszényt adott oda a csuklyás idegennek.

- Induljunk!

- mondta a fehér mágus és indult ki az ikrekkel. Furcsa koppanást hallottam jobb oldalt odanéztem, de csak az idegen állt ott. Kint Azufen megtorpant, majd megfordult és hirtelen lebukott.

- A FRANC!

- mondta Azufen. Egy kisseb nyílvessző repült el a feje fölött és egy épületbe csapódott.

- Rajta!!

A ház mögött négy-öt darab fickó jött ki kardal. Loen szitkozódot párat és elkezdet varázsszavakat mondani. A két iker rögtön előrántották a kardjukat, én pedig elővettem az íjamat és az idegre hejeztem egy íjvesző végét egy kardosra céloztam majd észrevettem, hogy egy számszeríjász van a tetőn. Valeroth rámézett én bólintottam egyet így jelezvén azzal, hogy észrevettem az íjászt és lövésre kész vagyok eztán ellőttem az íjveszzőt egyenesen a számszeríjász felé és vártam, hogy eltalálja.

- Ideje lesz kicsit megfegyelmezned őt. - mondja halkan. - Ha ilyen virgonc és engedetlen lesz mindig, gyakran bajba is sodorhat minket. - az állat úgysem biztos, hogy érti amit ő mond neki, tehát nem aggodalmaskodik hogy az bepipulna. - Túl eleven. Azt hiszem talán te is megérted, hogy jobb ha fegyelmezettebb valamivel. Emellett készítsd fel arra, hogy terhet kell majd vigyen hiszen nem kevés élelmet kell magunkkal vinnünk.

Menne tovább befelé, aztán még egyszer megfordul.

- Maradj idekint vele... nem kell hogy belesodródj a családi dolgaimba, amúgy is talán beszélnetek kell egymással.

Erulon tehát bemegy a húgával. Odabentről nem igazán hallatszik ki semmi, eltelik csaknem egy fél óra mikor kifelé jönnek. Erulon vonásai meg vannak keményedve, húga szemei könnyektől vöröslenek. Biztosan tudja hogy kevés esélye van annak, hogy bátyja visszatér az útról.

- Kapunk élelmet. Az állatkádon fogjuk vinni. Mindjárt jön Kyron az élelemmel, és együtt felpakoljuk rá...

» Utcák, terek, piac