Újremény főtere

Kalandmester

Az illető látszólag nem foglalkozott a mögötte levőkkel csak ment és ment a maga tempójában, ami annyira azért nem volt olyan hatalmas. Sőt még a jobb szeműek kiszúrhatták, hogy enyhén biceg is. Csak ment és ment, csoszogásával hangot adott jelenlétének bárhol is megfordult. A főtérről egy kisebb szűk utcába vonult és csak néha nézett oldalra, hogy pontosan tudja merre is jár. Ez az utca eléggé jó állapotban volt, de még így is eléggé kellemetlen szagokat lehetett érezni. Ezek legtöbbjét az utca mocska okozta, ami meglepőmódon lerakódott itt pedig nem tűnik szegény negyednek sem ez a hely. Talán csak megfeledkeztek róla. A kövezet sem volt hepehupás igen jó munkát végeztek, de persze közel sem tökéleteset. Nem kihalt ez az utca sem itt is járnak kelnek az emberek vagy csak beszélgetések foszlányait lehet elcsípni mik az ablakok, továbbítanak a bentlakóktól az utcán járóknak. Van, aki veszekszik, van, aki csak nyugodtan társalog, van, aki csak elégedetten tömte hasát, de még így is az utcán is lehetett hallani csámcsogását, azt hiszi nem hallja senki, ha ő odabent ellentmond az etikettnek. Egyszerre két ember fért el egymás mellett egy idő után mikor jobbra fordult egy kereszteződésnél a mágus. Egy őr mellett sétált el, aki csak szúrós szemmel meredt utána s kísérte íriszeivel egy darabon a kis csoport útját is. Hangot nem adott a látszólagos rossz érzésének és mikor egy újabb kereszteződéshez értek, s lefordult balra a csuklyás ment tovább a dolgára. Itt egy kicsit meredekebb a haladás látszólag egy kisebb dombra építkeztek, aminek tetején levő házhoz egy elegánsan formált lépcső vezetett fel. De nem a ház volt a cél, hanem az utána lefelé vezető eléggé gyanúsan üres utca. Talán nem is utca, hanem csak egy emberméretű rés a házak között, amire nem nyílik se ablak, se ajtó. Valószínűleg egy igen titkos utat láthatnak meg Kheredorék. Rossz sugallatokat hordozhat magában ez az út, hiszen sok félét hazudhatnak az előttük járó öregről. Itt már oldalazva férnek a szűkös hely miatt. Könnyen csapdába is csalhatják itt őket. De látszólag a fehér mágus még mindig nem foglalkozik, velük pedig lehet ez még nagyobb hiba. Feltűnhet az is egyeseknek, hogy itt egy fokkal csendesebb, mint ahol eddigiekben jártak. Nyugodtabbnak tűnnek a házak is és a még irritálóan hamis utca is. Ha szóltak is a bicegő csuklyáshoz a többiek az nem foglalkozott velük egyszerűen ment tovább, és amint kiért a túloldalt nagy levegőt vett. Jól esik neki ez a szabad lélegzetvétel, hiszen a szűk falak között annyira nem lehetett kibontakoznia. Most áll és csak vár, persze látnia kell azt is eddig így végre szembe fordult a három emberrel. Továbbra sem szólalt meg.

A fehér mágus szótlanul baktatott előre, a mi három fős csapatunk pedig bőszen követte. Kicsit mintha bicegett volna az alak, bár ez engem túlságosan nem izgatott. Már csak azt vártam, hogy mi fog ebből az egészből kibontakozni. Kíváncsiságom miatt csak pár méterrel maradtam le az illetőtől, viszont jobb kezem folyamatosan kardom markolatán hevert. Úgy tett, mint aki egyáltalán nem foglalkozik az őt követő emberekkel, jelen esetben Kheredorral, Valerothtal és velem.
~ Még egy ilyen forgalmas délutánt! Most már tényleg tudni akarom mi folyik itt...~ gondoltam, miközben arckifejezésemet egy halvány mosollyal fűszereztem meg. Újremény nagyszerűségéhez méltóan eme kis utca, hol nemrég lefordultunk, csakugyan jó állapotnak örvendett, de a szagokat sajnos ez nem rejtette el. Bal kezemmel az orrom előtt legyezve néztem társaimra, valószínűleg nekik sem volt ínyükre a dolog. Járókelők itt is megfordultak, kellőképpen zajlott az élet. Némelyek vitáztak, vagy beszélgettek, mások pedig szinte már zabáltak saját lakásuk belsejében, minek hangja a szabad ég alá szintén kihallatszott. Egyszerre csupán két személy tudott haladni egymás mellett, majd a mágus egyszer jobbra fordult.
- Azért mondhatna már valamit a fickó...- súgtam halkan oda barátaimnak. Egy őr mellett ballagtunk el, kinek szemei megakadtak a férfin.
- Legjobbakat!- köszöntem oda, fejemet a szolgálatban lévő felé megbiccentve. Tény, nem a legszokványosabb látványt nyújtottuk az ittenieknek. A vezetőnk ismételten lefordult, ám most balra. Ezen a vonalon kissé meredek lett az út, teljes felszerelésben nagy léptekkel sétáltam a csuklyás után. Odafönt egy ház várt minket, mit még egy utca követett. Az viszont elég gyanúsnak nézett ki, sem egy ablak, esetleg ajtó nem nyílt rá. Csakhogy utunk arra vezetett, s oldalazva kellett haladni, hiszen oly kevés hely állt rendelkezésre az áthaladáshoz.
~ Mit ne mondjak elég szerencsétlen helyzet lenne, ha most megtámadnának minket.~ töprengtem el. Nagy volt a csönd, a saját szívdobogásomat is hallottam. Csakis a lépteink apró zaja törte megy a levegő rezgésének nyugodalmát. Ugyan a távolból még észlelni lehetett néha az zajló élet jeleit, de nem különösebben. Végül kiértünk a bennem enyhe idegességet keltő szűkületből. A mágus egy nagy levegővétel után a mi irányunkba fordult. Levettem fejemről sisakomat, két lábam közé szorítottam azt, mialatt megborzoltam hajamat kezeimmel. Ezt követően újra kobakomra illesztettem azt, s karba tett kézzel dőltem neki a házfalnak.
- Azt hiszem, ideje lenne a tárgyra térni.- szólaltam meg, vártam, hogy társaim is hozzáfűzzenek még valamit rövid kijelentésemhez.

Az események után a napnak egy nyugodtabb része következett, de annál csendesebb és nyomasztóbb. Szűk utcán haladtunk el és nem tudtam az utat, de lehet Szaleroth és Kheredor sem vélte egyszerűnek a tájékozódást. A fehér mágus egy szót sem szólt, csak ment a maga feje után. Néha elakartam kezdeni beszélni de, tudtam, hogy felesleges lenne, hisz nem a szavak embere az előttünk haladó. Sok ember akik a házukban élték mindennapi életüket, észre sem vették, hogy idegen alakok suhannak el az ablakuk alatt.
- Azért mondhatna már valamit a fickó...-Súgta oda Szaleroth, a választ felőlem csak egy halk ,,ja'' szócska jelentette. Elmentünk egy őr mellett aki szúrós tekintettel nézett ránk, de csak bólintottam, mivel nem éppen udvarias gesztus volt tőle. Jobbra-balra fordulgatva néha elvesztette a tájékozódási képességemet, de még mindig fel bírtam mérni a megtett út helyzetét és hosszúságát. Az út ezután kicsit meredekebb volt a szokványosnál, de nagyobb léptekkel és kisebb odafigyeléssel ez fel sem tűnhetett. Elértünk egy utcát, amelyre már ablakok sem néztek meredten, viszont már csak oldalazva fértünk el rajta.
-Ha megtámadna akkor ebből a helyzetből a pálcámat sem érem el. -Nyeltem nagyot miközben az út végére értem már a kabátom alatt volt a kezem, és a vadászgörényem a vállamon pihent.
- Azt hiszem, ideje lenne a tárgyra térni.-Tért a lényegre Szaleroth és egy közeli házfalnak támaszkodott.
-Igen, ahogy mondod, de ne vegyétek könnyedén, hisz ellenség is lehet, viszont ha nem elnézést kell kérnem. -Mondtam és egy mosoly keretében a pálcámat megszorítottam.

Nem tudtam, hogy merre megyünk, de szerintem a többiek sem. Csak követtük a fehérmágust a szűk utcában, akin nem látszott semmi jele, hogy foglalkozott velünk. Az utca, amin folyamatosan haladtunk elégé jó állapotban volt, de elégé büdös volt ezért az orrom elé tettem a kezemet hogy csillapítsam ezt a rossz szagot, ami a levegőben áradt. Néhány ember járkálta az utcán, de nem sok a legtöbben a házukban tartózkodtak. Majd egy idő után lefordultunk egy kereszteződésnél jobbra ahol már csak két ember fért el.
- Azért mondhatna már valamit a fickó... - suttogta Szaleroth amit nem tudom, hogy a előttünk lévő mágus meghallott-e. Egy őr mellet mentünk el, aki elégé szúrós szemmel nézte azt, hogy mi egy csuklyás embert követünk. Majd egy újabb kereszteződéshez érve lefordultunk balra. Az utcában ahol most tartózkodtunk egy meredek kisseb dombra építkeztek, aminek a tetején egy ház volt, amihez egy rendezet elegáns lépcső vezetett. De nem a házba igyekezet, hanem egy lefelé vezető utcába. Az utcában nem volt senki és a házfalakon nem is volt ablak sem ajtó. Az utcán csak oldalazva lehetet átmenni. Egy kicsit nehéz volt az embernek átpréselnie magát egy ilyen szűk utcán, de a végén sikerült.
- Azt hiszem, ideje lenne a tárgyra térni. - mondta nem sokára Szaleroth és a falnak dőlt. Ezt követően Valeroth így szólt:
- Igen, ahogy mondod, de ne vegyétek könnyedén, hisz ellenség is lehet, viszont ha nem elnézést kell kérnem.
Ennek hallatán szétnézem, hogy nincsenek-e íjászok a háztetőn vagy az utcának a végén lévő kijáratnál várakozó ellenségek. De egyiket sem láttam, mert a háztetőn nem nagyon hallottam semmi és nem is láttam semmi az utca végén pedig nem láttam árnyékokat, amiket ott tartózkodó emberek miatt keletkeztek volna. De azért nem voltam benne biztos, hogy nincs veszély

Kalandmester

Átértek végül a követői e idegen alaknak ki csak figyel egy darabon és bólogat. Lassú léptekkel indul meg jobbra, de nem követés jelleggel, hanem felkonferálással. Mikor megszólal, szembe fordul velük.
Újremény főtere - Page 2 Loen

Közelről egy fokkal jobban meg tudják nézni maguknak az idegen arcának egy részét. Furcsa két foltot lehet látni állán, de máskülönben teljességében átlagos, sőt még fiatalnak mondható ennyiből kikövetkeztetve. Karjai kissé mereven csüngenek teste mellett, de amint megszólal azok is életre kelnek, de csak a beszéd momentumaihoz.

- Láttam, hogy milyen becsület és hazafiasság ül szívetekben Újremény fiai.

Hangja most is furcsa módon bugyborékoló, de úgy tűnik ez nála teljesen normális. Hangja nyugodtnak tűnt ennek ellenére és igen csak a dicséret szirmaival pompázta meg a szavak csokrát. Ám ekkor haragos mozdulattal bökött előre jobb kezének mutatóujjával és egyesével mindenkire rámutatott, kivétel saját magára.

- De ti még is bolond balga módjára követtetek egy vadidegent! Akkor ölhettelek volna meg titeket, amikor csak akarom!

Megindult lassan a másik irányba és közben a fejét csóválta, a szavak már igen csak telítődtek a harag árnyaival, de nem is akarta türtőztetni magát a mágus.

- Jól tudom, kik vagytok ti és jól tudom, hogy miért mentetek a főtérre. Gondoljatok csak a pecsétre! Annak terhe és súlya intsen óvatosságra titeket! Ami készülőben van nagyszabású lesz!

Itt hagyott egy kevés hatásszünetet és büszkén felemelte a fejét, így még inkább nem lehetett semmit sem látni az arcából.

- Hallgassatok meg engem! Loen fehér mágust!

Körbehordozta a tekintetét a három emberen és huzamosabb időre még is Valerothot leste íriszeivel.

- Ahogy minden, ami él úgy egy király is vétkezhet! Az ő hibája azonban nem olyan hatalmas. Hírhedt a tudásáról és én a titkát tudom is jól. A mi királyunk egy naplót vezetett, amiben sok fontos információt tárolt. Ám egy nap valaki ellopta azt! S mészárlást végzett a király testőrei között. Én is láttam őt, de gyorsasága kenterbe verte tudásomat és megszökött! Egy Romlott volt az...

Újra hatásszünetet tartott és megindult a másik irányba. Bosszús hanghordozása eléggé mély nyomot hagyhat furcsa hangjával együtt az emberben. Talárja alá nyúlt és elővett egy tekercset-melyet fél kézben fogva megmutatott a többieknek is. A király pecsétje volt rajta.

- Ebben a tekercsben áll a feladatotok! Idézem:

"Üdvözletem Újremény fiainak!

Most mikor e szavakat olvassátok vagy halljátok a vész kering engem és királyságomat! Biztosan tudjátok már Loen fehér mágusomtól, hogy egy igen fontos iratot loptak el tőlem. Ti hárman és még egy csapat vadászom útra kell, keljetek és el kell kapnotok azt a Romlott fertelmet ki elvitte a naplómat! Ám ha valaki más tudomást szerez, a tervünkről sok problémát okozhat! Legyetek óvatosak, éberek, és hűek a hazánkhoz! Én Rézpenge Adolair ezennel esküre kötelezlek titeket, mit Loennek és rajta keresztül nekem kell tennetek!

Minden erőtökre szükségetek lesz és én kívánom, hogy visszatérjetek! Theodora istennő áldása és az enyém vezessen titeket utatokon!

Rézpenge Adolai Király"

A tekercset felgörgeti, majd elteszi oda ahonnan elővette Loen. Egy darabig csendben van, majd előre nyújtja kezét és a szívére helyezi tenyerét. Kezei valamiért be vannak kötve és a bőrt nem is látni, se vért.

- Kezeteket helyezzétek szívetekre! S tegyetek esküt nekem és a Királynak is!

Megvárja, hogy mindenki a kezét szívére helyezze, majd megszólal.

- Én Újremény fia! Hűséget esküszök Rézpenge Adolair Királynak! Újremény városának! Hogy ha kell, életemmel fizetek a nemes cél érdekében! S Lelkem égjen el a tűzben, ha vétkezek!

Lassan tagoltan mondatonként várt, hogy elismételjék azt, mit ő maga mondott, majd a végén szívéről levéve kezeit, mellkasa előtt akár a papok összefonta.

- Ne féljetek a feladattól! Segítségetekre lesz egy társaság! Vadászok! De nem azok kikre ti gondoltok. Már személyesen is találkoztatok velük.

Várta, hogy a felismerés által keltett instrukciók a többieken meg nyilvánuljanak, ha nincs akkor is megszólal ismét.

- Bizony a főtéren az öt csuklyás alak. Már előre mentek hintóval s támogatni is fognak titeket. Méghozzá két emberükkel. Azunfen, Aroth!

Két vigyorgó igen méretes fekete bőrű alak sétál ki eléjük egy sikátorból. Ugyanis egy furcsa elágazásnál álltak eddigiekben ahova nem túl széles, kíváncsi szemek elől elrejtett utcák torkollnak. Nem látni egy lelket sem ide sem nyílik se ajtó se ablak.

- Ők is a vadászok közül valóak. Így összesen hatan indulunk el s találkozunk, majd... Hol is a többiekkel?

Nézett kérdőn az ikrekre, majd megszólalt az egyik.

- Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a Romlottak Erdeje fele tart a Romlottunk. Nagy tempót diktál mit még a lovak is keserűen tudnak tartani. Épp ezért mentek előre a többiek. Mi vagyunk az erősítés. Gyalog kell mennünk és még felszerelésre is szükségünk van.
- Na meg persze élelemre!

Szólt közbe a másik iker is. Eddigiekben hallgatag három ember végre megszólalhat és beleszólhat, esetleg kérdezhet a jelenlévőktől. Bizonyára igen hirtelen törtek rájuk az információkkal. Még maga Loe sem lepődne meg, ha valamit kihagyott volna.

A férfi miután szembe fordult velünk, jobbra kezdett sétálni. Arca igen fiatalosnak tűnt, megállapításom szerint aligha lehetett öregebb nálunk. A beszéd pillanatáig a kezei teste mellett voltak, ám azután gesztusokat kezdett velük leadni, miközben szóra nyitotta ajkát:

- Láttam, hogy milyen becsület és hazafiasság ül szívetekben Újremény fiai.

Szavait még mindig oly furcsa csengés kísérte, melyből nyugalom, tisztaság áradt. Ebből a mondatából arra következtettem, hogy nem rég tett cselekedetünkkel valóban elnyertük a bizalmát. A következő pillanatban viszont hevesen mutogatni kezdett ránk, mintha valamilyen ok folytán heves indulatok uralkodtak volna el gondolatain. Én még mindig rezzenéstelen és komoly arccal, félig lehunyt szemekkel figyeltem a beszámolót, miközben a falnak voltam dőlve összefont karokkal. Ez első ránézésre azt sugallhatta volna, nem érdekel, amit a fickó magyaráz, csakhogy ennek pontosan az ellenkezője történt.

- De ti még is bolond balga módjára követtetek egy vadidegent! Akkor ölhettelek volna meg titeket, amikor csak akarom!

Ebben találtam igazságot, bár abban a helyzetben nem igazán tehettünk volna mást véleményem szerint. Ráadásul úgy nézett ki, a dolog mégis csak jól sült el. Ekkor a bal irányba intézett lépéseket, fejét csóválta. Az előző, füleinknek kellemes kifejezéseket, haraggal megtöltött lehurrogás követte. Láthatóan nem is akarta visszafogni magát a mágus.

- Jól tudom, kik vagytok ti és jól tudom, hogy miért mentetek a főtérre. Gondoljatok csak a pecsétre! Annak terhe és súlya intsen óvatosságra titeket! Ami készülőben van nagyszabású lesz!

~ Nahát... A gyanúm kezd bebizonyosodni. Mind a hárman megkaptuk azt a levelet, s a főtéren való találkozásunk nem hiábavaló volt.~ töprengtem el. Ekkor kobakját büszke módon felemelte, csuklyája még többet fedett arcából.

- Hallgassatok meg engem! Loen fehér mágust!

Ezután kicsit megállította mondandóját, valószínűleg végignézett rajtunk, ám ezt a takarás miatt nem tudtam pontosan kivenni.

- Ahogy minden, ami él úgy egy király is vétkezhet! Az ő hibája azonban nem olyan hatalmas. Hírhedt a tudásáról és én a titkát tudom is jól. A mi királyunk egy naplót vezetett, amiben sok fontos információt tárolt. Ám egy nap valaki ellopta azt! S mészárlást végzett a király testőrei között. Én is láttam őt, de gyorsasága kenterbe verte tudásomat és megszökött! Egy Romlott volt az...

Szemeim nagyra nyíltak, tekintetemből tisztán láthatóak volt rajtam a meglepődés jelei.
~ Micsoda? Hogyan történhetett ez? Egy Romlott bejutott a falakon belülre?... Ráadásul elrabolta a király személyes naplóját, lemészárolta testőreit? Ez igencsak rossz hír. Még Újremény védelmén is sikerült áthatolnia...~ gondoltam magamban. Idő közben a fickó elővett egy tekercset, majd így szólt:

- Ebben a tekercsben áll a feladatotok! Idézem:

"Üdvözletem Újremény fiainak!

Most mikor e szavakat olvassátok vagy halljátok a vész kering engem és királyságomat! Biztosan tudjátok már Loen fehér mágusomtól, hogy egy igen fontos iratot loptak el tőlem. Ti hárman és még egy csapat vadászom útra kell, keljetek és el kell kapnotok azt a Romlott fertelmet ki elvitte a naplómat! Ám ha valaki más tudomást szerez, a tervünkről sok problémát okozhat! Legyetek óvatosak, éberek, és hűek a hazánkhoz! Én Rézpenge Adolair ezennel esküre kötelezlek titeket, mit Loennek és rajta keresztül nekem kell tennetek!

Minden erőtökre szükségetek lesz és én kívánom, hogy visszatérjetek! Theodora istennő áldása és az enyém vezessen titeket utatokon!

Rézpenge Adolair Király"

A felolvasás után a fehér mágus ismételten biztos helyre tette a dokumentációt. Kezeit szívére helyezte, utána pedig tőlünk is ezt várta. Miután követtem a parancsait egy eskü szöveget kellett utána elmondani:
- Én Újremény fia! Hűséget esküszök Rézpenge Adolair Királynak! Újremény városának! Hogy ha kell, életemmel fizetek a nemes cél érdekében! S Lelkem égjen el a tűzben, ha vétkezek!
Szavaim nem voltak hangosak, sőt inkább közelítettek a suttogáshoz, mint az ordításhoz. Persze azért nem beszéltem oly halkan, hogy ne lehessen azt hallani. Vadászokról kezdett beszélni Loen, nem sokkal később pedig a főtéren lévő két sötét bőrű iker lépett elő. Újból meglepődést tanúsítottam, de pár pillanat múlva egy feltevésre jutottam:
~ Lehet, a múltkori konfliktus csupán egy teszt volt. Megnézték mennyire is vagyunk becsületesek. Hiszen a távolból Loen is figyelt minket. Talán az az öt alak már előre tudta, hamarosan mi is társulatuk tagjai leszünk...~ merengtem el, utána egy halvány mosoly jelent meg arcomon. A két nagyra nőtt férni nem habozott, hamar fel is vázolták előttünk a tényeket. Mikor már láttam, mi is közbeszólhatunk nem vártam tovább.
- Nos, ezzel nem is lenne semmi gond, csakhogy az előbb azt említetted, a lovak is alig tudják tartani a szörnyeteg tempóját.- böktem fejemmel az imént beszélő feketére, majd folytattam:- Gyalog, esélyünk sem lesz időben utolérni bátor társaitokat, ha bajba kerülnének. Vagy netán valami kerülőútra gondoltatok?- kérdeztem, miközben egy kis lökéssel eltávolodtam a fal támaszából.
- A Romlottak Erdejébe pedig nem lesz olyan könnyű eljutni, mint ahogy ti kigondoltátok. Elemezzük ésszerűen a dolgot... Ellopták a király naplóját. Vajon egy ostoba Romlott szórakozásból cselekedte ezt? Nem hinném. Minden bizonnyal előre eltervezték. Amennyiben ez igaz, nem csupán azzal az egy üldözöttel kell számolnunk. Nem lepődnék meg, ha szép számmal próbálnának majd társuk segítségére rohanni a Romlottak. Ráadásul könnyen találkozhatunk tiszta vérűekkel is.- jelentettem ki, azután csöndben maradtam, várva a reakciókat.

A csuklyás alak aki feltehetően fehér mágus, megindult a jobboldali irányba, de tudtuk nem kell követni, hisz csak az eseményeket fogja elárulni. Egy részét az arcának kis időre meg is lehetett pillantani és láttam, hogy elég fiatal az arca, sőt lehetséges, hogy fiatalabb is lehet hármunknál. Az arcán két kisebb fekete pontot is észrevehetett venni.

- Láttam, hogy milyen becsület és hazafiasság ül szívetekben Újremény fiai.

Ismét lehet hallani bugyborékoló hangát, de úgy látszott ügyet sem vet rá, szóval ez nála a lehetséges hangnem. Dicsérete a szívem mélyéig hatott viszont a következő mozdulat kifejezte, a rosszabbik észrevételét is, mivel kezét felemelve egyesével ránk mutatott.

- De ti még is bolond balga módjára követtetek egy vadidegent! Akkor ölhettelek volna meg titeket, amikor csak akarom!

Ennek a mondata végén elindult a bal oldali irányába és csóválta a fejét, aminek a nemtetszés gondolatát adta.
~Hát igen ez tény hogy hibát követtünk el, viszont a mai nap eseményeiben ez a lehetséges pont volt a dolgok megmagyarázásra. Nagy szavakat használ a fehér mágus, valószínűleg nagyon erős, ha hármunkkal bármikor végezni tudott volna. -Gondoltam magamban, és tovább figyeltem a csuklyás alakot.

- Jól tudom, kik vagytok ti és jól tudom, hogy miért mentetek a főtérre. Gondoljatok csak a pecsétre! Annak terhe és súlya intsen óvatosságra titeket! Ami készülőben van nagyszabású lesz!

Fejezte be a mondatát mire a szemem egy pillanatra a meglepődöttséget tükrözte, majd újból a nyugodtságot.
~Hát persze a tekercs és a főtéren való találkozás, semmi sem volt véletlenszerű. Felemelte a fejét és folytatta:

- Hallgassatok meg engem! Loen fehér mágust!

Nézett rajtunk hosszasan végig, és éreztem a szeme hoszabb időre rajtam ragadt le. Furcsa érzés volt, sőt mondhatni nyugtalanító.

- Ahogy minden, ami él úgy egy király is vétkezhet! Az ő hibája azonban nem olyan hatalmas. Hírhedt a tudásáról és én a titkát tudom is jól. A mi királyunk egy naplót vezetett, amiben sok fontos információt tárolt. Ám egy nap valaki ellopta azt! S mészárlást végzett a király testőrei között. Én is láttam őt, de gyorsasága kenterbe verte tudásomat és megszökött! Egy Romlott volt az...

Másik irányba fordult és elindult, ahogy már az előbb is tette. A bosszús hangja az emberbe mély nyomot hagy, mintha kardal jelölték volna meg a húst, ezzel mély sebet hagyva maga után. Talárja alá nyúlt és egy tekercset vett elő amelyen a király pecsétje ékeskedett.

- Ebben a tekercsben áll a feladatotok! Idézem:

"Üdvözletem Újremény fiainak!

Most mikor e szavakat olvassátok vagy halljátok a vész kering engem és királyságomat! Biztosan tudjátok már Loen fehér mágusomtól, hogy egy igen fontos iratot loptak el tőlem. Ti hárman és még egy csapat vadászom útra kell, keljetek és el kell kapnotok azt a Romlott fertelmet ki elvitte a naplómat! Ám ha valaki más tudomást szerez, a tervünkről sok problémát okozhat! Legyetek óvatosak, éberek, és hűek a hazánkhoz! Én Rézpenge Adolair ezennel esküre kötelezlek titeket, mit Loennek és rajta keresztül nekem kell tennetek!

Minden erőtökre szükségetek lesz és én kívánom, hogy visszatérjetek! Theodora istennő áldása és az enyém vezessen titeket utatokon!

Rézpenge Adolai Király"

Az elolvasása után a tekercset felgörgette és a köpenye alá temette. A jobb kezével a szívéhez nyúl és így szólt:

- Kezeteket helyezzétek szívetekre! S tegyetek esküt nekem és a Királynak is!...

- Én Újremény fia! Hűséget esküszök Rézpenge Adolair Királynak! Újremény városának! Hogy ha kell, életemmel fizetek a nemes cél érdekében! S Lelkem égjen el a tűzben, ha vétkezek!

Elismételtem tagoltan mondatról mondatra, majd a fehér mágus a kezét összefonta, mint a papok.

- Ne féljetek a feladattól! Segítségetekre lesz egy társaság! Vadászok! De nem azok kikre ti gondoltok. Már személyesen is találkoztatok velük.

Gondolkodóba estem kik lehetnek azok.
~Már láttuk őket, többes számba fogalmazott, szóval együtt láttuk őket, csak nem a főtéri incidens alakjaira gondolt? -Tettem fel magamban a kérdést.

- Bizony a főtéren az öt csuklyás alak. Már előre mentek hintóval s támogatni is fognak titeket. Méghozzá két emberükkel. Azunfen, Aroth!

Az említett személyek kiléptek a házak takarásából egy kereszteződésnél, de ezt a kis eseményt nem láthatta senki, csupán akik közvetlenül rész vettek benne.

- Ők is a vadászok közül valóak. Így összesen hatan indulunk el s találkozunk, majd... Hol is a többiekkel?

Nézett kérdően a két termetes ikerre, majd így szólt az egyik:

- Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a Romlottak Erdeje fele tart a Romlottunk. Nagy tempót diktál mit még a lovak is keserűen tudnak tartani. Épp ezért mentek előre a többiek. Mi vagyunk az erősítés. Gyalog kell mennünk és még felszerelésre is szükségünk van.
- Na meg persze élelemre!

Szólt közbe a másik iker, aki felhívta még egy dologra a figyelmet.

- Nos, ezzel nem is lenne semmi gond, csakhogy az előbb azt említetted, a lovak is alig tudják tartani a szörnyeteg tempóját.- böktem fejemmel az imént beszélő feketére, majd folytattam:- Gyalog, esélyünk sem lesz időben utolérni bátor társaitokat, ha bajba kerülnének. Vagy netán valami kerülőútra gondoltatok?
A Romlottak Erdejébe pedig nem lesz olyan könnyű eljutni, mint ahogy ti kigondoltátok. Elemezzük ésszerűen a dolgot... Ellopták a király naplóját. Vajon egy ostoba Romlott szórakozásból cselekedte ezt? Nem hinném. Minden bizonnyal előre eltervezték. Amennyiben ez igaz, nem csupán azzal az egy üldözöttel kell számolnunk. Nem lepődnék meg, ha szép számmal próbálnának majd társuk segítségére rohanni a Romlottak. Ráadásul könnyen találkozhatunk tiszta vérűekkel is. -Mondta Szaleroth és egy kis időre csendbe maradt.
-Hát igen, rengeteg veszélyforrásra és ellenségre kell számítanunk. -Estem gondolkodóba, majd így szóltam:
-Amint Szaleroth is mondta, lehetséges hogy ellentámadást fognak végrehajtani és akit üldözünk el fog keveredni, jó lenne a romlottat az erdő előtt elkapni, hisz az már az ő területük. Ha a másik csapat a lovakkal képes lenne feltartani, akkor odaérnénk és sikeresen végrehajtanánk a küldetést. Bár erre kis esélyt látok őszintén szólva. -Fejeztem be és Kheredorra néztem, hogy van-e valami hozzáfűzni valója.

A csuklyás alak csak bólogatott Szaleroth és Valeroth szavaira, de nemsokára az idegen lassú léptekkel ment jobbra majd velünk szembe fordult. Állán két fekete folt volt és elégé fiatalnak is tűnt. Pár másodperc múlva mereven csüngő karjai megmozdultak és így szólt:

- Láttam, hogy milyen becsület és hazafiasság ül szívetekben Újremény fiai.

Hangja furcsa bugyborékoló hangot adott ki lehet, hogy neki normális volt. Amikor minket dicsért nyugodtnak tűnt a hangja alapján. De eztán hirtelen ellenségesen mindannyiinkra rámutatott.

- De ti még is bolond balga módjára követtetek egy vadidegent! Akkor ölhettelek volna meg titeket, amikor csak akarom!

- kiáltott fel a fehér mágus elégedetlenül, s csóválta a fejét.
~ Hát igen igaza van hisz jobban is vigyázhattunk volna akármikor megölhetett volna minket. - gondoltam magam miközben fejemet lehajtottam.

- Jól tudom, kik vagytok ti és jól tudom, hogy miért mentetek a főtérre. Gondoljatok csak a pecsétre! Annak terhe és súlya intsen óvatosságra titeket! Ami készülőben van nagyszabású lesz!

- mondta a fehér mágus.
Ettől a mondattól egy kicsit meglepődtem és elgondolkoztam.
~ Ha jól gondolom akkor lehet, hogy ő volt az, aki a tekercset hozta, de persze nem vagyok benne teljesen biztos. - gondoltam miközben egy kicsit elbambultam.

- Hallgassatok meg engem! Loen fehér mágust!
- mondta a csuklyás talárt viselő férfi és egy kicsit megráztam a fejemet majd ráfigyeltem.

- Ahogy minden, ami él úgy egy király is vétkezhet! Az ő hibája azonban nem olyan hatalmas. Hírhedt a tudásáról és én a titkát tudom is jól. A mi királyunk egy naplót vezetett, amiben sok fontos információt tárolt. Ám egy nap valaki ellopta azt! S mészárlást végzett a király testőrei között. Én is láttam őt, de gyorsasága kenterbe verte tudásomat és megszökött! Egy Romlott volt az...

- mondta Loen.
~ Ezek a romlottak, hogy én mennyire utálom őket. - mondtam magamban mérgesen. Megindult a másik irányba a fehérmágus és a talárja alá nyúlt abból pedig elővett egy tekercset, melyet fél kézében fogva megmutatott nekünk. Látni lehetett, hogy a király pecsétje volt rajta.

- Ebben a tekercsben áll a feladatotok! Idézem:
"Üdvözletem Újremény fiainak!
Most mikor e szavakat olvassátok vagy halljátok a vész kering engem és királyságomat! Biztosan tudjátok már Loen fehér mágusomtól, hogy egy igen fontos iratot loptak el tőlem. Ti hárman és még egy csapat vadászom útra kell, keljetek és el kell kapnotok azt a Romlott fertelmet ki elvitte a naplómat! Ám ha valaki más tudomást szerez, a tervünkről sok problémát okozhat! Legyetek óvatosak, éberek, és hűek a hazánkhoz! Én Rézpenge Adolair ezennel esküre kötelezlek titeket, mit Loennek és rajta keresztül nekem kell tennetek!
Minden erőtökre szükségetek lesz és én kívánom, hogy visszatérjetek! Theodora istennő áldása és az enyém vezessen titeket utatokon!
Rézpenge Adolai Király"

- mondta el a tekercs tartalmát Loen, s nem sokára a tekercset visszatette a helyére.

- Kezeteket helyezzétek szívetekre! S tegyetek esküt nekem és a Királynak is!

- parancsolta Loen és én úgy is tettem. Leon elkezdte a esküt tagoltan és én pedig mondtam utána:
- Én Újremény fia! Hűséget esküszök Rézpenge Adolair Királynak! Újremény városának! Hogy ha kell, életemmel fizetek a nemes cél érdekében! S Lelkem égjen el a tűzben, ha vétkezek! - mondtam végig az esküt eztán pedig letettem a szívemről a kezemet.

- Ne féljetek a feladattól! Segítségetekre lesz egy társaság! Vadászok! De nem azok kikre ti gondoltok. Már személyesen is találkoztatok velük.
- mondta Leon.
~ Milyen társaság? Hát nem is tudom. A főtéren lehet, hogy találkozhatunk velük. Jaj, csak nem az öt csuklyásra gondolt? - kérdeztem magamban.

- Bizony a főtéren az öt csuklyás alak. Már előre mentek hintóval s támogatni is fognak titeket. Méghozzá két emberükkel. Azunfen, Aroth!

- mondta el a fehér mágus, aminek én egy kicsit nem örültem, hiszen elégé nagy összetűzésbe keveredtünk velük. Azunfen és Aroth hirtelen megjelentek egy kereszteződésnél.

- Ők is a vadászok közül valóak. Így összesen hatan indulunk el s találkozunk, majd... Hol is a többiekkel?

- mondta a csuklyás mágus. A két ikertestvér közül az egyik így szólt:

- Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a Romlottak Erdeje fele tart a Romlottunk. Nagy tempót diktál mit még a lovak is keserűen tudnak tartani. Épp ezért mentek előre a többiek. Mi vagyunk az erősítés. Gyalog kell mennünk és még felszerelésre is szükségünk van.
- Na meg persze élelemre!

- szólt közbe a másik fekete bőrű.
- Nos, ezzel nem is lenne semmi gond, csakhogy az előbb azt említetted, a lovak is alig tudják tartani a szörnyeteg tempóját. Gyalog, esélyünk sem lesz időben utolérni bátor társaitokat, ha bajba kerülnének. Vagy netán valami kerülőútra gondoltatok?
A Romlottak Erdejébe pedig nem lesz olyan könnyű eljutni, mint ahogy ti kigondoltátok. Elemezzük ésszerűen a dolgot... Ellopták a király naplóját. Vajon egy ostoba Romlott szórakozásból cselekedte ezt? Nem hinném. Minden bizonnyal előre eltervezték. Amennyiben ez igaz, nem csupán azzal az egy üldözöttel kell számolnunk. Nem lepődnék meg, ha szép számmal próbálnának majd társuk segítségére rohanni a Romlottak. Ráadásul könnyen találkozhatunk tiszta vérűekkel is. - szólalt meg Szaleroth majd egy időre csend lett amit Valerot ezekel a szavakkal tört meg:
- Hát igen, rengeteg veszélyforrásra és ellenségre kell számítanunk. Amint Szaleroth is mondta, lehetséges, hogy ellentámadást fognak végrehajtani és, akit üldözünk el fog keveredni, jó lenne a romlottat az erdő előtt elkapni, hisz az már az ő területük. Ha a másik csapat a lovakkal képes lenne feltartani, akkor odaérnénk és sikeresen végrehajtanánk a küldetést. Bár erre kis esélyt látok őszintén szólva. - mondta Valeroth.
- Meg egy ilyen gyors és ügyes romlottat még, ha nem lenne erősítése, akkor is az erdőben lehetetlen lenne elfogni hisz már az erdőt is a legtöbb romlott úgy ismerheti, mint a tenyerét. - mondtam a többieknek.

Kalandmester

A mágus csak szótlanul oldalra lépett és jobb híján úgy tűnt jobb dolga akadt, mint sem beszéljen Újremény fiaival. Azunfen tekintetét Szalerothéba mélyesztette, míg testvére végig mérte két társát. Arckifejezésük azt sugallja, tudnak valamit, ami miatt nyugodtak lehetnek.

- Igaz, amit mondtatok semmi kétség. De ne feledjétek, hogy nem átlagos vadászok vagyunk! A Romlottak erdeje előtt van egy védvonalunk, amin csak ez az egy tudott átjutni. Hamar megkaptuk a hírt, de már késő volt, hogy felkészüljünk. S jelenleg egy bizonyos stratégiai formáció tagjai vagyunk. Nem másé, mint a Fenevad szája! A védvonal a felső fogak, míg mi az alsók lennénk. Lényegében közre fogjuk és így kapjuk el. De számítanunk kell arra is, hogy lehet, nem a Romlottakhoz tartozik. Már úgy értem akár független is lehet. Valószínűleg a védvonal fenntartói tudnának több információval szolgáltatni. De egyelőre nincs értelme a sietségnek. A vadász felkapja fejét és körbenéz, lassan húzza fel az íját és engedi szabadjára nyilát, hogy pontosan eltalálja a célpontját.

Bólintott egyet mélyen Aroth és elmosolyodott halványan miközben maga elé bámult. Talán egy kellemes emlék merengett fel benne. A mágus torkát köszörülve lépett közelebb hozzájuk és szólalt meg.

- Remélem, értitek most már. Hallgassatok nyugodtan ezekre a derék fiakra! Ám az idő még sem éppen szabad, mennünk kell, minél hamarabb különben elugrik az étel a Fenevad szájától!

Megindult az egyik szűk utca fele és intett fejével, hogy induljanak el végre. De még várt előbb azt akarta, hogy megbizonyosodjon a többiek szándékairól. A két iker egyetértően mormogtak valamit egymásnak. De még őket sem mozdultak el várták a reakciókat.

Mindannyian fűztünk még a dologhoz valamiket, végül is úgy gondoltam előbb jó mindent tisztázni. Így csekélyebb az esélye, hogy a jövőben gondok adódnak. Azufen mélyen a szemeimbe nézett, fivére pedig két társamat mérte fel.
~ Örülnék, ha megosztanák velünk nyugodtságuk okát.~ gondoltam magamban. Ekkor az egyik vadász beszédre nyitotta száját:

- Igaz, amit mondtatok semmi kétség. De ne feledjétek, hogy nem átlagos vadászok vagyunk! A Romlottak erdeje előtt van egy védvonalunk, amin csak ez az egy tudott átjutni. Hamar megkaptuk a hírt, de már késő volt, hogy felkészüljünk. S jelenleg egy bizonyos stratégiai formáció tagjai vagyunk. Nem másé, mint a Fenevad szája! A védvonal a felső fogak, míg mi az alsók lennénk. Lényegében közre fogjuk és így kapjuk el. De számítanunk kell arra is, hogy lehet, nem a Romlottakhoz tartozik. Már úgy értem akár független is lehet. Valószínűleg a védvonal fenntartói tudnának több információval szolgáltatni. De egyelőre nincs értelme a sietségnek. A vadász felkapja fejét és körbenéz, lassan húzza fel az íját és engedi szabadjára nyilát, hogy pontosan eltalálja a célpontját.

~ Értem... Nos ettől nekem is mindjárt jobb kedvem lett. A Fenevad szája. Talán kicsit alábecsültem ezeket a fickókat. Tényleg nem kezdők, bár legalább sikerült kissé kiismernünk őket.~ töprengtem, azután egy halvány mosoly jelent meg a számon. Eddigi komoly arckifejezésem megenyhült. Loenen az látszott, hogy sietni szeretne. Természetesen ez érthető volt, hiszen egy ilyen fontos küldetéssel nem időzhetünk naphosszat.

- Remélem, értitek most már. Hallgassatok nyugodtan ezekre a derék fiakra! Ám az idő még sem éppen szabad, mennünk kell, minél hamarabb különben elugrik az étel a Fenevad szájától!

- Azt hiszem, igazad van barátom. Nos akkor, vágjunk neki és mentsük meg a királyságot!- javasoltam, miközben Kheredorra és Valerothra pillantottam.
~ S talán, midőn ennek vége, már hősökként térünk vissza ugyanide.~ egészítettem ki a mondatomat elmémben, mialatt Lonze szavai jutottak eszembe. Csatlakoztam a fehér mágushoz, ám mikor hátra pillantottam a két iker valamit sutyorgott. Úgy döntöttem rájuk hagyom, legyen ez az ő dolguk.

Tehát megbeszéltük a kételyeinket a küldetéssel kapcsolatban. Túl nyugodt arckifejezést vágtak ahhoz, hogy valamit ne tudjanak.
~ Kíváncsi lennék miért ilyen nyugodtak. -Gondoltam, majd az egyik vadász így szólt:

- Igaz, amit mondtatok semmi kétség. De ne feledjétek, hogy nem átlagos vadászok vagyunk! A Romlottak erdeje előtt van egy védvonalunk, amin csak ez az egy tudott átjutni. Hamar megkaptuk a hírt, de már késő volt, hogy felkészüljünk. S jelenleg egy bizonyos stratégiai formáció tagjai vagyunk. Nem másé, mint a Fenevad szája! A védvonal a felső fogak, míg mi az alsók lennénk. Lényegében közre fogjuk és így kapjuk el. De számítanunk kell arra is, hogy lehet, nem a Romlottakhoz tartozik. Már úgy értem akár független is lehet. Valószínűleg a védvonal fenntartói tudnának több információval szolgáltatni. De egyelőre nincs értelme a sietségnek. A vadász felkapja fejét és körbenéz, lassan húzza fel az íját és engedi szabadjára nyilát, hogy pontosan eltalálja a célpontját.

~ Mostmár értem, méltóak a vadász névhez. Rendkívül jó stratégia, kíváncsi lennék ki eszelhette ki. -Merengtem el magamban. Ezután a fehér mágus torka köszörülése után elénk lépett.

- Remélem, értitek most már. Hallgassatok nyugodtan ezekre a derék fiakra! Ám az idő még sem éppen szabad, mennünk kell, minél hamarabb különben elugrik az étel a Fenevad szájától!

- Azt hiszem, igazad van barátom. Nos akkor, vágjunk neki és mentsük meg a királyságot!
- Hangzott el Szaleroth-tól a lelkesítő beszéd. Elmosolyodtam és egy kis bólintással jeleztem, hogy számomra semmi akadálya nincs. A fehér mágus elindult ezután Szaleroth követte, majd felsorakoztam én is.

Megbeszéltük a küldetéssel kapcsolatos esetleges problémákat hogy mi akadályozhatná a jövőben. Aroth úgy látszott engem és Valerothot felmér a szemeivel. Nem sokkal később az egyik vadász így szólt:

- Igaz, amit mondtatok semmi kétség. De ne feledjétek, hogy nem átlagos vadászok vagyunk! A Romlottak erdeje előtt van egy védvonalunk, amin csak ez az egy tudott átjutni. Hamar megkaptuk a hírt, de már késő volt, hogy felkészüljünk. S jelenleg egy bizonyos stratégiai formáció tagjai vagyunk. Nem másé, mint a Fenevad szája! A védvonal a felső fogak, míg mi az alsók lennénk. Lényegében közre fogjuk és így kapjuk el. De számítanunk kell arra is, hogy lehet, nem a Romlottakhoz tartozik. Már úgy értem akár független is lehet. Valószínűleg a védvonal fenntartói tudnának több információval szolgáltatni. De egyelőre nincs értelme a sietségnek. A vadász felkapja fejét és körbenéz, lassan húzza fel az íját és engedi szabadjára nyilát, hogy pontosan eltalálja a célpontját.

~ Úgy látszik elég jó stratégával vannak megáldva mert elég jól kieszelték ezt a tervet. Elismerésem nem gondoltam volna, hogy ilyen is kitelik ezektől a fickóktól. - mondtam magamban.

- Remélem, értitek most már. Hallgassatok nyugodtan ezekre a derék fiakra! Ám az idő még sem éppen szabad, mennünk kell, minél hamarabb különben elugrik az étel a Fenevad szájától!

- Azt hiszem, igazad van barátom. Nos akkor, vágjunk neki és mentsük meg a királyságot! - mondta hangosan Szaleroth.
- Akkor induljunk. - egyeztem bele én is az indulásba. Majd a fehérmágus elindult Szaleroth pedig csatlakozott eztán Valeroth is csatlakozott és én is csatlakoztam.

Kalandmester

Mélyen bólintott a mágus, majd az élre vágva elindult előre mivel jól ismeri az utat is a továbbiakban.

- Ó jut eszembe!

Szólal meg Loen de nem áll meg megy tovább.

- Ezek az utak ahol mi most járunk észrevehettétek rejtve vannak eléggé jól a kíváncsiskodóktól. Éppen ezért jó lenne, ha nem igazán híresztelnétek ezeket az utakat, sőt ne is használjátok, ha nem muszáj!

S ment tovább a kis név nélküli utcán. Azunfen és Aroth a négy ember után zárkózott fel sort bezárva. S némán haladtak, nem akarták magukra felhívni a figyelmet sem. Ezek után hosszú kavalkádok és név nélküli utcák után érnek el együtt a falhoz. Ott a kapuban álló őrök teljes vértezetben tartották fel az embereket és sorra megvizsgálták őket. Úgy tűnik az őrök számait is megduplázták emellett még alaposabbak is már a Romlottak jelét keresésével kapcsolatban. Őket is megállítja az egyik őr, de a mágus csak a királyi pecséttel megáldott tekercset mutatta fel neki. Ezután intette tovább őket had menjenek. Persze mögöttük levők szitkozódni kezdtek jó hangosan. Az átkok sokasága a hat távozó emberre volt érvényes, amely nem túl kellemes lékkőrt szült. Úgy tűnik az embereknek és a Zelótáknak sincs annyira, ínyére ez a szigor.

Végül sikerült kiérni a falakon kívülre ahol már látni lehetett a ritkásabban elhelyezkedő házakat is. A mágus továbbra is céltudatosan haladt tovább. Az események nemsoká beindulni látszanak.

//Ide már nem kell, írnotok a következő hozzászólást a falakon kívülre várom, miután Rhien Alasse is írt.//

» Újremény utcái
» Álomtölgy főtere
» Csillámcsepp főtere
» Nyugat-Remény főtere