Újremény főtere

Az idő telt, peregtek a homokszemek dobbantak a szívek szuszogtak az ifjak, horkoltak az éjszakában vagy éppen hölgy társaságában múlatták az időt. Ki magányban, ki társaságban, ez ember függője, ha nem éppen a szerencse keze volt a dologban. Persze olyan is akad kinek kínok között telt el ez az idő, és míg másnak egy pillanatnak tűnt neki években lehetett volna mérni. Ez az érdekes egyensúlyban rejlő fordulatos valóság. Ki tudja, hogy máshol mi is történhet ilyen idő tájt? Ám elment az idő és a nap korongja ugrott fel a függöny mögül pontosan keleten. Na persze a Határ-hegység jóvoltából csak későbbi órákban jutott el a nap fénye Újreményhez, de végül elérkezett a fény ideje. Az íjászok sokaságának legkedvesebb időszaka. Mindenkinek átlagosan indulhatott a reggel bár kinek mi az átlagos? Van, aki ordításra van, aki síri csendre ébred. De az a bizonyos hármasnak érdekesebbnek tűnhet ez a nap a többi közül. Érdekes levél érdekes módon megérkezvén hozzájuk a királyi pecséttel ellátva, ami mellesleg szilencióra bátorítja őket, máskülönben csúf véget érnek. Az idő ismét száll, szálldogál és a szívdobbanások sokasága biztosítja az emberekben kialakult időérzéket. Persze van, aki csak a napra néz rá. Kinek mi esik jól? A főtéren látni a felsőbb rétegek közül a legalsóig is bőven embereket. Az ég közepén, az emberek feje felett már helyet foglalt a nap és süti erősen az alatta járókat.

Említve a főteret bizony helyet foglal annak közepén egy bizonyos szobor, ami Rézpenge Adolair királyt ábrázolja teljes pompájában. Fenséges látványt nyújthat mind idegennek s mind helybélinek is. Igen szép munkát végeztek a szobrászok és minden bizonnyal sok idejükbe is került. De nem ők ám azok, akiket úgy igazán sajnálni kell. Ha belegondol az ember milyen remek lehetett ide cipelni azt a méretes kőtömböt miből végül egy királyt véstek ki? Nem csak a megszokott mocsok fedi a főtér köveit alatta sok ember verejtéke is helyet foglal. Meg persze ki tudja, még milyen titkok rejlenek meg odalent...

Sok ember megfordul erre és eléggé ideális helynek tűnhet az embernek a szobor előtti terület. Mivel onnan eléggé jól be lehet látni a környezetet. Minden esetre a főtéren, ha keresgél a három meghívott egymást is minden bizonnyal megtalálják. Egyelőre még nem látni senkit sem, néhol szerelmes pár sétálgat, néhol munkából érkező parasztember kutyagol, de a megvető nézést keltő kis utcalakók is felbukkannak. A korosztály vegyes s még is nehéz lenne, így megmondani melyik lehet az, aki miatt ide kellett jönniük. A szobor környékén nem álldogál senki sem és a tetőkön sem látni semmit. Még a mágiahasználó és az éles szemű sem találhat nyomot még, de az ösztönös előérzet sem sugall semmit a katonának sem. Egyelőre "tiszta".

A nap királyként áll az égen és az élőlények sokasága fejet hajt előtte. Ki szeretné, ha a szemébe tűzne a nap? Mondjuk olyas valaki, aki arra szomjazik. Vagy csak azt látná legszívesebben utoljára. A főtéren egy hintó hajt át vigyázva persze nehogy az azt húzó lovak eltiporjanak valakit. A hintón látszik egy nemes családi címer, a karikában tátongó halé, ami szellemes és még is sokat mondhat a tudásra szomjazóknak. Nem sokkal távolabb a hintótól két halász egy méretes ládát cipel, de kíséri őket egy vörös szakállú fazon. Ruházata nem árulkodik nagy vagyonról csak szürke koszos és szakadt foszlányok, mik takarnak épphogy valamit. A két cipekedő sem különb és nem is tűnnek túlságosan emberkedvelőnek. De lehet még itt látni egy érdekes alakot, ki talárt visel és csuklyával takarja fejét miből leginkább csak férfias, de csupasz állat lehet látni. Látszólag várakozik valakire, az emberek nem igazán foglalkoznak vele. Ám ki ért a mágiához és képes érzékelni más erejét az bizony rájöhet, hogy a csuklyás a fehér mágiával ügyködik.

A főtér közepén álló szobornál még csak három ember álldogál, kiket néha megnéz egy két ember csak kíváncsiságból, hiszen nem tudják készülnek-e valamire. S lám egy kíváncsi természetű ifjú siet oda hozzájuk. Látszik, hogy még nagyon fiatal nemrég tanulhatott meg beszélni és nem is valami magas. Megállt és várta, hogy felfigyeljenek rá a szobornál állók. Kis pufi arca teljességében komolyságról árulkodott és annyira, izgult, hogy hüvelykujját kezdte el cuminak használni. Rövid szőke haj, égkék íriszek. Nők bizonyára eljátszadoznának vele órákig bájossága miatt. Ruházata bizonyosan nemesi származásáról árulkodik és ennek jegyében, a nemrégiben elhaladt hintó ismét felbukkan. Lehet, a bent ülők keresnek valamit?

E mellett még egy érdekesebb társaság is felütötte fejét a szobornál állóktól még messze. Öt tagot számlált még is mindegyik gyanúsan köntösben és csuklyájában rejtette valóját. A jobb szeműek apróbb fényes villanást vélhetnek felfedezni, ami fémesnek, tűnik. Úgy tűnik nagyon is tudják, mit keresnek errefelé nyílegyenesen a szoborhoz siető kisgyerek fele tartottak nem túl nagy tempóban.

Furcsák ezek a jelenetek és történések és bizonyos emberek ösztönei "valami készülőben van" szavakat sugallja. Ekkor már a hintó ajtaja kinyílt, de még nem szállt ki senki. A kis csoport tovább haladt a gyerekhez. A halászok nyivákolni kezdtek a kísérőnek, aki szitkokkal kezdi el bombázni őket. A talárban levő mágiahasználó látszólag követi tekintetével az eseményeket, de még nem mozdul. Más, aki ért a mágiához azt mondaná, gyűjti az erejét. A mágikus fonalak vibrálva indultak meg hozzá és tömörültek egy pontban. Pontosan a kezében, de mást még nem történik. Ám ezeket a képeket és a figyelmet egy édes gyermeki hang töri meg.

- Ti hősök vagytok?

Kérdi az eddigiekben némán álldogáló kisgyermek. Még most is teljességében komoly képet vágva figyel és várja a három ember reakcióját.

A szekér nyitott ajtóval álldogál, semmi mozgást nem látni. A három halász hangosabban kezd el vitázni. Előbb a vörös szakállú szólal meg maga igen csak irritálóan érces hangján.

- Mihaszna lusta tengerbe való kukacok! Tudjátok jól, hogy e láda tartalmát még a nap delelésénél kell leszállítani!

Már csak a kihulló nyálat tudná elképzelni még a vörös szakállú urasághoz az ember. Igen ingerült hangulatban van, s persze van is miért, de ez egyelőre az ő titka. Az egyik lába cipelője ki barna kócos hajú és enyhén pattanásos képű külsejéből is könnyen megítélve, az ifjú visszaszól.

- Egy tapodtat, sem megyünk tovább, ha nem pihenünk előtte egy kicsit!

A kócos hangja pont ellenkezik a vörös hajúéval, bár van, kinek kellemes van kinek zavaró élesebb hangja. Fiatal lévén ez annyira még nem is számít e kamaszkorban élőnél, lesz jobb is. De a bölcsen hallgató kopaszodó szögletes arcvonású izmos férfiról sem szabad megfeledkezni, ki éppen homlokáról törli, le az izzadtságot miközben lassan csóválja fejét a fiú szavai miatt.

A csuklyás alak ki fehér mágia hullámainak egy részét kezében gyűjtötte össze egyelőre nem foglalkozik tovább a kis csoportosulással kik tovább haladnak a három alakhoz.

Egy kóbor kutya szalad végig a téren elfutva az öt alak előtt. Inkább menekül a tömeg forgatagától, mint sem ártó szándékkal járna. Szőkés szőre ám méretes teste korcsról árulkodik. Ha nemesé volt nem meglepő, hogy ez a sors jutott szerencsétlennek. Az öt csuklyás nem torpan meg. Az, köpenyek szürkék nem feltűnőek az utcákon olyannyira még tán álcának is megfelel. Tán egy helyről származhatnak, hiszen ruházatuk a köpenyek alatt megegyeznek. Felsőnek sötét barna bőrmellvértet vettek, mely egy férfi, avagy nemhez illően nő izmos felsőtestével megegyezőek. Alatta láncok szemeinek sokasága tükrözi apró felületükről a napnak fényét, mely más tárgyakról verődik vissza. Ennyit lehetett látni, ahogy közelebb értek, de a véletlen helyett az akarat úgy hozta többet is láthat a három ember. Közel érve megtorpantak és köpenyeiket hátrébb igazítva fegyvereik markolatához nyúltak. A rövid kardok pengéinek fémes fénye igazán tiszta és mondhatni zavaró. A markolatok és a keresztvasak, na meg a kardgombok igen díszesek, de még is harcra edzettnek tűnhetnek a fegyverek tudományában jártasaknak. Övhöz csatolták a kardhüvelyeket, melyeknek elején ismerős címer szemlélhető. Bizony ugyan az, mint a hintón. Gatyájuk enyhén buggyosak és csizmák száraiba tűrtek, lábszárvégüket legalább is. Ennyi a viselet, de az arcok változnak. A V alakzatnak köszönhetően könnyebb az arcokat is megvizsgálni. A legelöl álló alak egy átlagos magasságú erősen borostás, világoskék szemű, hegyes állú férfi. Jobb és baloldalán nála magasabb növésű fekete bőrű emberek állnak, nehéz megkülönböztetni őket, talán ikrek? A kerekded arcvonások, és a szúrós barna íriszek eléggé hasonlóak. A bal oldalt az utolsó egy alacsony növésű, de kebel részben "kiemelkedő" nőszemély álldogál ki egy kicsikét testes. Barna göndör hajának pár tincse képébe lóg, de látszólag nem zavarja. Zöld szemei elszántságot sugallnak. A jobb oldalt utolsó helyen álló, hosszú szőke hajú alacsonyabb növésű idegen eléggé másabbnak tűnhet a többieknél. Az arcvonások igen finomak, szinte egy szobrász mester munkájával ér fel. Egyedi szemeinek külsősége alapján ki látott már Zelótát az felismerheti a faji eredetet. Az ő kezében a rövid kard tűnik a legveszedelmesebbnek. S végül az élen álló erősen borostás csuklyás fickó megszólal.

- Arcátlanul pofátlanság egy nemesi család sarját csak így eltulajdonítani! Kik vagytok ti szobor előtt álló utcai mocsok hordozói?!

Nem kellemes fogadtatás és nem túl bizalomgerjesztő hangvétel. Igen tiszteletparancsolóan mély dölyfös hanglejtése és ereje szinte elhallgattatta az egész főtéren cirkáló emberek összességét. Csend honol mit csak a lovak távoli prüszkölése tör meg. Csend honol, míg meg nem szólal, valaki vagy nem nyel éppen egy nagyot. Akár csak a kisfiú ki teljességében megszeppenve némán figyeli az eseményeket a derék katona mögött. A helyzet adott, ideje meghozni bizonyos döntéseket.

A kisgyermek elkezdett kissé nyögdécselni mintha fájna valamije, de aki felfigyel rá, láthatja a vadászgörénytől eléggé fél. Egy darabig még nyögdécsel, végül elpattan a húr és sikkantva próbál elfutni az állattól. A kisgyermek futni kezd egy bizonyos ívben látszólag az öt csuklyás alak a cél. A halászok megfeledkezve maguk dolgáról felfigyeltek az eseményekre és némán, bambán bámulnak. A borostás vezető fegyverét kardhüvelyébe helyezve szólal meg, de nem a három előtte állóhoz.

- Azunfen, Aroth!

S az ikrek egyet előrébb lépve védelemként megállnak kardjukat továbbra is előre szegezve. Mást még nem tesznek, csak fedezik, a vezetőt ki leguggol és kezét nyújtja a kisgyereknek. A nő és a Zelóta tartja pozícióját szúrós tekintettel várják a fejleményeket. Kheredor reakciójára a jobb oldalt álló Aroth avagy Azunfen felel.

- Helyedben nem tenném!

Mély és mondhatni nyugodt hangja meglepően hathat, nem úgy néz ki, mint aki csak ész nélkül futna bele a veszélybe. Testvére csak mélyen bólint egyet Szaleroth-nak de a mágussal nem igazán törődnek. Míg ezen események lefolytak addig a távolabb álló mágus látszólag eltűnt. Erejét lehet érzékelni, de nem igazán látni. E csöndben azonban váratlanul szólal meg a Zelóta.

- Tisztelet a királynak! De a patkányok még a legnevesebbekhez is könnyen beférkőznek. Nem kívánunk feleslegesen vért ontani, de a sötét mágiát említve van okunk aggódni. S a kard addig marad kezünkben, míg e gyermek, Lonze vissza nem szál a hintójába édesapja és édesanyja mellé.

Míg beszélt csak mosolygott ő sem tűnt idegesnek, de a nő és a borostás férfi annál inkább. A Zelóta hangja kellemesen csengett a nem túl szakavatott füleknek, hiszen nem minden nap fut össze e faj egy tagjával az ember. Úgy néz ki ennek a kis társaságnak már felépült egy bizonyos stratégiája, ami bizony több éves együtt létet is elárulhat. A nyugodtabbak beszéltek, míg a türelmetlenebbek inkább cselekedtek. A gyerek szedi lábát, de nem ért oda az öt alakhoz.

Ha másra is figyelnek, ilyenkor bizony a hintó ajtaja alatt egy kecses láb jelenik meg minek tulajdonosa is igen szépséges. Ruházata a bíbor színek hangulatát viseli. Idegesnek tűnt, de leginkább aggódónak. Vörös hosszú haját lófarokba kötötte és az leng jobbra-balra minden egyes kecses lépésénél. Barna íriszei keresnek valamit, vagy valakit és amint meglelte a célpontot vérvörös ajkai megmozdultak. A sápadt teremtés még egy árnyalattal sápadtabb lesz meglátva a látszólag harcként folytatandó jelenetet. Jobb kézzel száját eltakarja ezzel még nagyobb aggodalmát kifejezve és csak a kis gyereket figyeli. Már csak a félreértések résztvevőin függnek a dolgok.