A Keleti erőd

A bestia felágaskodva üvölt dobhártya szaggató hangon. A nyílvessző a bal szeme sarkába fúródott bele. A többi íjász is felbátorodik, és ők is mind rálőnek. Nem minden nyílvessző talál, van amelyik egyszerűen elsüvít a hatalmas fej mellett, de van amelyik lágy részekbe fúródik. Fél szemére megvakulva kezd tombolásba, miközben majdnem eltiporja Sir Seraphot, aki időközben végre talpra állt, és fegyverét is megkaparintotta.

Ám ekkor olyan történik amire bizony számítani lehetett. Az egyik hatalmas kar a levegőbe lendül, és alulról csap szét egy erkély, ami tele volt íjászokkal. Etent egy tégla méretű kődarab találja mellkason, és emberei egyenként zuhannak le az égből. Némelyikük a falnak csapódik, de a legtöbbjük az erőd udvarán töri össze magát. Egy katona a bestia hátára zuhan, és George láthatja, hogy óvatossága megmentette az életét, ugyanis a csápok egy szempillantás alatt szétcincálják a szerencsétlent. Sir Seraph dühtől tajtékozva ront a szörnyeteg hasának, és egy íves mozdulattal kiontja a beleit. A szörnyeteg rikoltása gurgulázásba csap át, és egyszerűen összerogy. Manas alatta maradt, így eltűnik a szemek elől. Agyon nyomta volna?

A romlottak rohama megtörni látszik, az erőd védői sikeresen kitartottak, még ha a létszámuk meg is feleződött azóta. A romlottaknak viszont csak alig a negyede fogyott el. A fagyos eső egyre csak szakad, a szél erősen fúj, és a harc nem akar véget érni.

Számos katona úgy leli halálát, hogy döbbenten figyelik ahogy vezérük meghal. Eten mellett a falon egy apró gyermek méretű romlott bukkan fel, olyan amilyen korábban a felderítőben érkezett. Természet ellenesen nagy szája vigyorra feszül, és ugrani készül. George viszont egyedül van, őrá éppen senki nem támad, viszont láthatja, hogy nem kell sok ahhoz, hogy az erőd elbukjon.

Moderátor

Magában nyugtázza a találatot, de sajnálatos módon már nincs ideje a következő nyílvesszőt útjára bocsájtani. Erősen koncentrált a célra, de késve figyelt fel rá mi vár az erkélyen levőkre, min éppen jó maga is tartózkodik. Ösztönösen oldalra fordul, mikor látja, bekövetkezik a baj és tehetetlenül rögzült agyában annak a téglának látványa mely eléggé erőteljesen száguldott felé. Egy pillanatra sötét lett minden és mellkasában megérezte a tompa tárgy okozta sérüléseket. Mivel nem igazán fogta fel, hogy meg kéne állnia egyszerűen hátra dőlt és nagyot koppant feje az erkély kövezetén.

A fekete kép hamarosan egy halvány és torz világba csapott át. Valami néha megzavarja a nézelődésben és ez nem más, mint az eső cseppjei. Furcsállja magában, hogy megérzi egyáltalán ilyen borzasztó fájdalom mellett. Jobb kezét megemelve megdörzsölte szemeit, hogy jobban lásson és végre ismerős kép fogadta. Felült keserű fájdalom mellett érzi, pár bordája nem igazán jó állapotokról árulkodik. Fájdalmasnak vélte a levegőt venni, de még is, míg körbe nézett fájdalmát próbálta dühvel elnyomni.

- Nincs még vége!

Mormogja maga elé és közben feltápászkodik két lábára. Nem esett még le neki, hogy fegyverét elvesztette így gyakorlatilag könnyű célpontként szolgálhat bárkinek. Végig nézett a védőkön és a támadókon kiknek száma nem igazán látszott kevésnek. Mondhatni reménytelennek tűnt, de még sem hiszen odalent küzdött még a kapitány. Míg velük van, nem lehet semmi baj, de ezt még is elszólta Eten apó.

- Francos kis takony...

Nézett farkasszemet a falon kapaszkodó kis lénnyel. Alaposan megnézte magának, majd még egyszer lenézett oldalra.

- Had én válasszam meg a halálom körülményeit!

Vicsorgott rá az alantas Romlottra kinek külleme nem volt túl biztató, de minden esetre egy eléggé elkeseredett öregember, ki dühben leplezi fájdalmát kiszemelte magának és mindenképpen végezne vele. Mély levegőt vett és akaratával nemet mondva a fájdalomnak torkaszakadtából üvöltve rohanni kezdett a kis teremtmény felé. Tervei szerint megragadja és magával viszi, a lenti katonákhoz nem érdekli őt mi lesz, vele csak ezt a kis aljas dögöt akarja még elintézni élete utolsó perceiben.

» A Határ-hegység Keleti része