Rhienna kunyhója

Látja Elanort és Rhiennát kijönni a házból. Szemei találkoztak Elanor szemeivel. Látja benne az aggodalmat, hogy barátainak baja eshet, ha vele tartanak. Látta a remény lángját.
~De vajon miért reménykedik?~

Amikor Elanor megszólal, előlép a fák sűrűjéből. Halk, lassú léptekkel közeledik.
- Üdv néktek. Veletek tartok a Romlottak Erdejébe. Régen a családomat elrabolta néhány romlott, amikor még kicsi voltam. Engem még éppen el tudott rejteni édesanyám. Szeretném őket megkeresni. Kérlek... had mennyek veletek!

Szeméből könny csordult ki. A családja jelentette számára az igazi értéket. De emlékei közt volt egy másik zelótához hasonló, csuklyás alak is a családja körében. Nem tudja, hogy ki volt az. Arra nem emlékszik. Azt is meg szeretné tudni, hogy ki volt ő. Úgy érzi, hogy fontos személy lehetett az életében.

- Remélem egyszer megtalálom őket...- suttogja.
Úgy érzi, hogy a sötétségtől, mely e szörnyű emlékképekhez társul, mindjárt elájul, ezért megérinti Elanor és Rhienna vállát.
- Ne haragudjatok, csak...- nem fejezi be a mondatot. Ahányszor eszébe jut a csuklyás alak, vagy a szülei és testvérei elrablása mindig ez történik.
Tétlen tekintettel néz társaira.

Leemeli arcáról a kalapot, és lassan eredeti bőrszínével hever a lábaik előtt.

- Rhienna. - köszön mosolyogva a fél-zelóta lányra. - Igen már itt vagyok én is, csak pihennem kellet... hosszú utat tettem meg, rövid idő alatt...

Lassan felül, aztán a druidára néz.

- Sajnos nem. Mindnyájan tudják, hogy a vesztünkbe rohanunk.

Többet is mondana, de felbukkan az újabb jövevény. Meglepetten hallgatja annak közel sem vidám szavait, és arca szóról-szóra elkomorodik. Még egy elkeseredett lélek.

- Remélem tudod, hogy ahogy _mi_ is, úgy te is, a halálba mész. Biztos halálba.

A "mi" szónál határozottan Elanorra nézett, ezzel jelezve döntését; ő megy.

- Ha itt vagy, azzal már döntöttél. Mi épp indulnánk, azt hiszem. Van még itt valaki?

* néz körbe a háza környékén, hisz gomba-mód elszaporodtak errefelé a tisztavérűek. Vár egy ideig, ha nincs válasz folytatja*

- Tudom, akadálsozlak majd titeket, hiszen anyám ember volt, örököltem a gyengeségét. Talán őt is meglelem ott, bár nem áltatom magam hiú ábrándokkal. De ígérem, amit tudok megteszek, higy mindannyian hazatérhessünk. Ha nem élném túl...
*vesz ki egy apró csomagot a zsebéből*
- Ezt juttassátok el apámnak. De ne mondjátok el neki, hogy hol, vagy miért haltam meg. Nem akarom, hogy esetleg miattam bánkódjon.

* teszi el a kis szütyőt, és indul el a szerinte helyes irányba.Erulon talán sejtheti a lányt, és nővére kedvesét ismerve, h ezek komoly szavak, és talán el is érzékenyült kissé a lány*

Meglepetten kapja fejét Rhien irányába, amikor a druida felfedi kilétét. A szavait még csak fel sem fogta igazán, amikor a lány már a vállára támaszkodik. Ösztönösen cselekedve annak karja alá nyúl, hogy megtartsa, s csak akkor engedi el, amikor érzi, hogy visszatért belé az erő.
Nem szól egy árva szót sem, pedig bizony nagyon tiltakozhatnéka támad, amikor Erulon megnyomja a "mi" szót. Mert hiszen miért akarnak annyira vele tartani? Rhient érti, elmondta céljait. De ők ketten? Ám akármennyire is tudja, hogy ő maga sodorja e két idegent a vesztébe, nem tudja elhessegetni azt a jóleső érzést, hogy vele tartanak, és nem kell egyedül mennie. Elmosolyodik, és megcsóválja fejét, majd kihúzza magát, s útra készen nagyot sóhajt a hűvös hajnali levegőbe.

- Nos hát, ne essünk túlzásokba. A nap mindjárt felkel, a fű harmatos, a levegő hűvös: mi sem lehet szebb idő az utazáshoz. Egyáltalán nem áll szándékomban még meghalni. Nem azért megyek oda, hanem azért, hogy segítsek. Gyorsan járjunk, figyeljünk, otthonunk pedig az erdő árnya legyen. Induljunk hát!

Szemeinek lelkes csillogása, szavainak vidám reménysége talán elűzi a borús gondolatokat.Felszegi fejét, a többiekre mosolyog, aztán elnyújtott, ruganyos léptekkel Rhienna után ered. Teljesen ráhagyja a vezetés szerepét, hiszen ő nem tudja, merre kell menni.
Vidám szavai és viselkedése ellenére koránt sem látja olyan rózsásnak a helyzetet,mint azt beállítja, de ha egy úthoz eleve úgy állnak hozzá, hogy kudarcra ítélik, akkor történjen bármi, az úgy is lesz. Ezért hát e hirtelen hangulatváltás. S bizony, ahogy megkezdődik hosszas utazásuk, és gondolatai ezer felé csaponganak, az ő borús gondolatai is elszállnak, maradék nélkül.

Ahogy a nap első sugarai felsejlenek a távoli égen, az erdő mélyéről, messziről, egy farkas vonít fel, s rögvest utána egy egész kórus zendít rá: mint ha egy elveszett társukat hívnák, és panaszosan jajonganának, mert tudják, hogy hiába várják. A druida egy pillanatra megtorpan, s visszatekint. Szemeit a fák közé, az erdő homályába fúrja, s valahova messze-messze néz, ahová egyedül ő láthat el.

- Visszatérek - suttogja bizonytalanul - Visszatérek...

S ez után nem is néz vissza többé.

Mikor újra talpra áll, Erulon felé fordul.
- Tudom jól, hogy ahová megyünk, onnan nincs visszaút. De válalom ezt a küldetést a szeretteimért. Felőlem indulhatunk, Rhienna.
Ismét könnyek gördülnek ki szeméből. De most nem csak a bánat miatt hullottak könnyei, hanem a dühtől is. Megbosszulná ezt a kegyetlen bánásmódot, amit a Romlottak produkáltak a családjával szemben.
Mégis, ő inkább megváltaná Elanorékkal őket,mit sem hogy megölje, mert tudja jól, hogy ők, a Romlottak, már csak ilyenek. A szörnyű kórság rengeteg bajt okozott.
Gondolataiba merűlve, Rhien megpróbál jókedvű lenni, mert úgy gondolja, a pozitív hozzáállás jobb,mint az, hogy beleverje a fejébe azt, hogy biztos meg fog halni.
- De... nézzük a jó oldalát. Felfedezzük Arlanz, számunkra ismeretlen, helyeit.
Úgy veszi észre, ez nem nagyon vidította fel a többieket.
~ Ez nem vált be. Akkor inkább csöndbe maradok.~
Az erdő felé néz. Egy farkas csörtet a fák között. Úgy érezte, hogy nem lesznek egyedül az út során. Talán akad még néhány élőlény, aki csatlakozik hozzájuk. Vagy talán csak egy barát fogja őket kisérni: talán a Szerencse, esetleg a Félelem, de meglehet, hogy a Kitartás. Még nem lehet sejteni, hogy melyikük.
- Hiányozni fog az erdő, a barátok, minden. Suttogó Erdő lényei! Megigérem nektek, hogy visszatérünk és minden jóra fordul majd a közeljövőben. - mondja halkan Rhien.
Hátranéz és látja, hogy Elanor és Rhienna már elindultak.
~ Megvárom, amíg Erulon is elindul. Aztán követem a többieket.~
Ránéz Erulonra és várja, hogy elinduljon ő is. Farkasvonyítás hallatszik és Elanor szavai. Kifinomult hallása még az égen repülő kis madarakat is képes meghallani.
Szemeivel végigsiklik a tájon majd ismét megáll Erulon arcán.

Ő az egyetlen aki egyetlen szót sem szól. Hallja a halk suttogásokat, a hangosabb megszólalásokat, reménykedéseket, imákat, az ő imája néma. Csendesen figyeli ahogy a többiek elindulnak, és végül Rhien szemébe néz, kedves melegséggel.

- Ne mossa bánat könyve az arcod.

Lassan hangtalanul előre lép, és finoman letöröl egy könnyet a nő arcáról.

- Ha kétség gyötör, meríts erőt a bánatból, s ha jól csinálod, hatalom lesz a kezedben. A lelked harmóniája.

Még enyhén elmosolyodik, aztán elindul a többiek után. Véleménye szerint senki sem fog hátráltatni senkit, Rhienna emberi mivolta sem fog bajt okozni. Sőt, a két másik lánynál talán még szívósabb is ezáltal. Ahogy felzárkózott, a mosoly mintha ott sem lett volna, eltűnik ajkairól, csak a kedves csillogás maradt meg szemeiben.