Rhienna kunyhója

//Kalandban//

A csöndes éj lassan hajnal felé vánszorog, noha ezt legfeljebb a hold állásából lehet kisilabizálni. A napnak egyelőre híre sincs az égen, a tájat pedig megüli a mélységes csend. Ilyenkor már az éjszakai állatok is elnyugosznak, mert bár, még nincs itt a hajnal, egy fél órán belűl elérkezhet. Ilyenkor mind az éjszakai,mind a nappali jószág alszik, vagy legalábbis, félálomban pihenget.
Ezt a meghitt csöndet váratlanul farkasüvöltés rontja meg. E vonítás szinte már baljósan közel hangzik fel az erdő szélénél meghúzódó kunyhóhóz, s az onnét nem messze lévő városhoz. Néhány gyengébb idegzetű állat riadtan megrezzen, cserregni, csipogni, vinnyogni kezd. A városban talán néhányan nyugatalanul forgolódni kezdenek az ágyukban. S talán a kunyhó lakója is megébredt. Ezután ismét csönd lesz, mély csönd...De a kunyhó előtt egy árny mozgolódni kezd. Egy ezüstös-vöröses farkas föl-alá járkál a fák között, hol eltűnik, hol felbukkan. Nyughatatlan járkálását egészen addig folytatja, míg a házban mozgást nem észlel...akkor eltűnik, mint ha ott se lett volna. Visszahúzódik a sűrűjébe, ahonnét ő még látja a vityillót, ám a farkast nem láthatják. Türelmesen várakozik, de ha szükséges, akkor újra felvonít, türelmetlenül, sürgetően, s ha az előzőre nem reagáltak volna, most, hogy -egyesek számára- hátborzongató hangja szinte közvetlenül a ház mellett szól, kötve hiszi, hogy túl sokat kellene várnia.

Az est hideg homályában a szem nehezen tájékozódik.A levegő hűvös,nedves, a talaj fölött vékony ködréteg lebeg. Egy ideig nem mozdul semmi, ám aztán a pilács fénye egy szempáron villan meg. Farkasén. Az állat elvicsorodik, mint, ha neheztelné, hogy szemei elárulták helyzetét, s egy szempillantás alatt a homályba vész.
Ezután sokáig nem történik semmi. Minden tökéletesen mozdulatlan, miként annak lennie kell. A farkas, úgy tűnik távozott. Rhienna már-már késztetést érezhet, hogy bemenjen, ám akkor mégis mozdul valami a fény körén kívül. Egyre közelebb jön, s ha a fél-zelota megerőlteti szemeit, lassanként kiveheti egy nyúlánk, karcsú alak vonalait. Elanor közelít hozzá..Megáll egy fa mellett a fénykörön kívül. Ahogy fölemeli fejét, a fény megcsillan a szemén, akárcsak a farkasén, néhány perccel ezelőtt. Tekintete ide-oda villan, felméri a házat, s annak lakóját, majd elkalandozik a ház mögött kicsit messzebb elterülő város felé is. Arcán megvetés árnya fut át, ám ezt a sötét teljes mértékben eltakarja. Ekkor figyelme ismét Rhiennára összpontosul. Még egyet lép előre, s ezzel már beér a fénybe, igaz ugyan, hogy annak leghaloványabb részébe csupán, hisz nem akar túlságosan közel menni, ám ez is elég ahhoz, hogy Rhienna tisztán kivehesse Elanor vonásait, már ahová nem esik mély árnyék.

- Üdvözöllek, Rhienna, Suttogó Erdő szélének lakója. Az én nevem Elanor.

Felvonja fél szemöldökét a "korai órás" megnevezésre. Talán ha máshol lennének, más körülmények között, még pimasznak is találná e megnevezést, habár kétségkívül jogos. Halvány mosoly fut át arcán, de aztán, mikor jövetelének okát firtatják egyszeriben elkomorodik. Homlokát aggodalmas, gonterhelt árnyék fedi be, és a távolba réved.

- Ó,igen. Meglehet, szükség lesz tudományodra, noha nem úgy, mint ahogyan gondolnád. Nyugodt légy: nem atyádról hozok rossz hírt, mivel hogy nem is ismerem. S nem is én vagyok a sebesült. A szenvedő, aki segítségre vár, messze innen él, romlás és halál folytogatja. Talán csak hetei vannak, vagy napjai, s talán csak órái. Az is lehet, hogy míg e szavakat mondom neked, adja föl a harcot, s válik hideg halottá.
Nem olyan beteg ez, akit írrel gyógyíthatnál. E betegnek friss levegőre és békés időre van szüksége, de ő maga nem képes elmozdulni, tapodtat sem. Az egyetlen mód rá, hogy ezt megadhassuk neki, veszedelmes, és a sikernek az esélye csekély. Legalábbis egymagamnak. Ezért küldött hozzád Erulon Ruperes, a szerzetes, míg ő másutt kutat, hátha lesznek még, akik elkísérnek minket utunkon.

Talán szándékosan nem említette a Romlottak erdelyét, s beszélt helyette rébuszokban. Talán attól félt, ha felfedi a cél igazi mibenlétét, máris az arcába csapják az ajtót. Félt? Bármit el lehetne mondani róla abban a pillanatban, csak ezt az egyet nem.

/Jahm, semmi gond Akkor az a része storno/

Bundája sincs? Nocsak. Várható volt ugyan, hogy összeköti a szálakat, de azért meglepi dolog.. na persze, mostanában csak emberekkel találkozott, akiket az erdőből űzött ki, ezek pedig vagy figyelmetlenek voltak - alapjában véve is -, vagy egyszerűen elvakította őket a félelem, mert soha nem jöttek rá, hogy a farkas egyenlő Elanorral, kivéve persze, ha nem az orruk előtt öltötte fel a farkasbundát.

- Szóval felismertél

Csak ennyit fűz hozzá, s bizony nehéz lenne felismerni, hogy a hangja épp közönyös, elismerő vagy bosszankodó.

- Igen, Erulon egyenest ide siet, mihelyt végzett ügyes-bajos dolgaival Álomtölgyben. Köszönöm.

Fűzi még hozzá, elfogadván a meginvitálást. Bár nincs ínyére egy olyan zárt helyre betérni, mint ama ház, s bizony szívesebben várakozna egy öreg tölgy kérges törzsének támaszkodva, úgy dönt, Rhienna közelében marad. Ha már úgy hozta a sors, hogy valószínűleg hosszú időre együtt kell maradniuk, talán nem árt egy kicsit jobban megismerkedniük egymással. Futó pillantást vet még a kinti tájra, s a városra, aztán néhány hosszú lépéssel átszeli a házat tőle elválasztó távolságot, és Rhienna nyomán betér a - számára - igencsak szűknek tűnő otthonba. S mint ahogyan annak lennie kell, reflexszerűen körülnéz.

Szemei isszák a ház minden apró részletét, és restellkedés nélkül nézelődik, körüljárja a helyiséget, ahol épp vannak, egyes tárgyakat jobban szemügyre vesz, mások fölött szinte átsiklik tekintete. Néhány tárgy a gyermekkorát idézi. Mindeközben nem veszi észre Erulon érkezését, hogy is vehetné, hisz idebennt van, s idebennt nem észleli a fák érzéseit, sem más egyéb növényekét: négy fal választja el tőlük. Lényegében ez az elsődleges ok, amiért nem szíveli az ilyen zárt helyeket. Nézelődése közben természetesen odafigyel, mit mondanak neki, és néha-néha Rhienna felé sandít, elnézegetve annak tüsténkedését. Most kell igazán rádöbbennie, hogy mennyire különbözik az ő élete a többi zelótáétól. Évekkel ezelőtt ő sem indult volna útnak valami kis motyó nélkül, ám most, minden felszerelése az, amelyet rajta láthatunk, s ez is igen szerény: leginkább a zöld, a barna és a fehér között válatkozó színekben öltözék..egy barna, puha talpú hasított bőr csizma, egy barnás-zöldes, lenge, mégis testhez álló nadrág, egy fehér blúz, s azon egy egyszerű, barna mellény, zöld gombokkal. Ennyi. És mégis, ennyiből is megélt a vadonban.
Révedezéséből visszakényszeríti magát a jelenbe, és nyelvét válaszra bírja, hogy ne tűnjék illetlennek.

- A maga nemében igazán takaros házikó. Nem a ház, és nem a tulajdonos hibája, hogy én nem szívlelem e lakhelyeket, akkor sem, ha valóságos, tágas palota lenne, de még a zelóták környezethez hű othhonoktól is ódzkodom. Ilyenre formált a természet. Valamikor régen, gyermekkoromban, az én fejem fölött is tető volt, de legalábbis fedett helyen éltem. Nincs abban semmi restellni való, ha testünk igényli a kényelmet.

S mosolyogva Rhienna felé fordul, fejével is, testével is. Mostanra átkerült a szoba(?) túloldalára, így szemben áll az ajtóval, s onnét szemléli a házigazdát. Amikor úgy látja, a lány sürgése-forgása alábbhagy, megkockáztatja a kérdést:

- Készen vagy?

~Veszélyes kalandnak tűnik... De végül is, miért ne mennyek én is?~
Úgy döntött, követi Erulont. A suttogó fák levelei sisteregtek a sötét éjszakában. Rhien próbál nem figyelni kivételesen az éjszakai hangokra, amiket egyébként szeretet hallgatni, nehogy szem elől tévessze Erulont.
A távolban egy kis pislákoló fényt vesz észre. Ahogy közelebb és közelebb megy, látja, hogy egy kis ház fényei azok.
~Ez lesz Rhienna kunyhója.~
Lát két alakot a házban. Nem tudja még, hogy kik azok.
~Most mi legyen?~
Megáll egy fánál és figyel.

Egy kissé megkönnyebbül, amikor végre elhagyhatja a házat. Hosszú léptekkel szeli át a helyiséget, és Rhienna nyomában kilép az ajtón. Mélyet lélegez a hűvös erdei levegőből, és felsóhajt. Szemeit körülhordozza a tájon, noha most, hogy semmi nem választja el a természettől, újra érzi a növények benyomásait, s a segítségükkel előbb érzi meg Erulont, mint ahogy meglátná....megérez azonban még valakit. A fejét Rhien irányába kapja, szemeit a sötétbe fúrja. Ha látja is a rejtőzőt, nem árulja el, a kisugárzásából, na meg, a természet benyomásaiból azonban hamar rájön: egy másik druida rejtőzik ott. Egy hosszú pillanatig mered Rhien felé, aztán elfrodul, és közelebb lép Erulonhoz. Arcán nyugtalanság üti fel a fejét.

- Senki más..? - még csak nem is köszön,ejnye. A kérdést befejezetlenül hagyja lógni a levegőben, szemei pedig egy göcsörtös fán időznek.

- Persze...ami azt illeti, Erulon és Rhienna, talán bölcsebb volna, ha ti is itt maradnátok, ahol béke van...- a hangjába több a rábeszélő hangsúly, mint amennyit eltervezett, de nem bánja. Komolyan gondolja amit mond. Mert hát mire is készül ő? A romlottak erdejét megváltani, no igen, de hát, hogyan? Ami azt illeti, fogalma sincs, mit szeretne csinálni, csupán annyit tud, hogy neki oda _kell_ mennie...És valahol mélyen egy halvány reményszikra is ösztökéli. Hátha ráakad Leoninra? Hátha néhai mestere nem vált szörnnyé, de valamiért bujdokolnia kell? Hátha...megrázza fejét, mintha így akarna szabadulni kusza gondolataitól.