Zarándok erdő

A Zarándok erdő gyümölcsei és vadjai látták el élelemmel és a szükséges fával az embereket megérkezésükkor, így ez az erdő nagy becsben van tartva az emberek részéről. Bővelkedik a vadakban, a fekvése is tökéletes Újremény lakóinak számára. A fiatalabbak a Szerelmesek erdejének is nevezik.

Csakhogy mestertolvajunk nem ment el. Amint látta, hogy a kutyát egy sas viszi el, nem rohant tovább, csak maradt a bokrok rejtekében. Onnan figyelte végig a nő segítségnyújtását az őröknek, és igencsak meglepődött mikor látta, hogy az félre vezeti őket.

Az őrök egy-egy hálás morranást hallatnak konkréte csak egyikük szól bármit is.

- Vigyázzon vele mert veszélyes, és hazudik mint a vízfolyás....

Az őrök távoztával Rou bukkan fel a verem túloldalán, pontosabban annak szélén guggol, mintha azt akarná megnézni, mi is van a verem alján. Csuklyája rejtekéből figyeli a nőt, kék szemeiben értetlenség csillan.

- Köszönöm, hogy segítettél, de... mégis miért segítettél rajtam, hiszen te varázslónő vagy azok nem segítenek az ilyen "pitiáner" tolvajokon mint én. Vagy talán valami fejvadász lennél? Ennyire szálka lennék a szemükben, hogy már külön fizetnek egyéneket, hogy jöjjenek engem szétszedni? Pedig ártatlan vagyok teljesen, még nem is bántottam senkit... nagyon.

Felegyenesedik, de még nem megy a nő közelébe. Hiába furcsa szerzet, ettől függetlenül nem könnyű elnyerni a bizalmát.

- De ha csak úgy segítettél, akkor mit kérsz cserébe? Általában sosincs ingyen semmi... - elvigyorodik- ezért vagyok tolvaj. De inkább hívnám magamat érték áthelyezőnek.

- Nem mentem el, figyeltem mit csinálsz. Nagyon jó volt ahogy lapátra tetted őket, őstehetség vagy! - vigyorog.

Kicsit elkomorodik a nő keserű szavait hallva, de aztán csettint, és a verem peremén egyensúlyozva átbilleg Moonlight oldalára. Mellette állapodik meg, és kedvesen a szemébe néz. Tipikus vigyor is leleddz a képén, de most nem hazudik.

- Nagyon sanyarú sorsod lehet ha pont engem akarnál barátodnak. De hálás vagyok mindazért amit tettél, szóval akár neki is gyürkőzhetünk, engem nem zavar. Viszont. És ez fontos. Akár honnan is tudod a kilétemet, senkinek se mondd el a nevem sem azt hogy ki vagyok mit csinálok, egyebek. Ha megtudják hogy én vagyok Liber Roubo Do Que, elkapnak és kivégeznek.

Kacsint. A nő számára rokonszenves, és kicsit jobban is végigméri, de nem pofátlanul, csak éppen csak egy kicsit majdnem.

- Tudod mit? Akkor ha már ilyen magányos vagy, meghálálnám amit tettél; először haza viszlek, és ha átöltöztem utcai ruhába meghívlak egy ebédre a Kék Lóherében. Mit szólsz hozzá? Ki akarna egy ilyen ajánlatot visszautasítani?

Kicsit szájhősködik, de ettől mintha csak sármosabb lenne, főleg hogy így hogy kihúzza magát, a csuklya sem takar túl sokat már az arcából.

- Az ékkő ára a parasztoké lesz a falakon kívül. - szól egyébként némi komolysággal a hangjában. - Nos? Mit válaszolsz? Mersz vagy nem mersz?

- Uhm tényleg menni kéne. - Jegyzi meg száját elhúzva. - Már elég sok van a rovásomon, pedig én olyan de olyan ártatlan vagyok. Igazságtalan az élet.

Amikor a lány elesik, már nyúl is, hogy felsegítse. Nem egyszerű illemből, sietniük is kell ugyebár. Mielőtt még az a dög rájuk lel. Bizony ha őt elkapnák nem egyszerűen megölnék, kitűznék őt a főtérre is, példa statuálás szempontjából. Azok akik csak a Szarka oldalát ismerik azok mind azt hiszik, hogy veszedelmes bűnöző. Igen, veszedelmes végül is, lévén jó akrobata, és a közelharcban is megállja a helyét, de inkább szokása menekülni, mint támadni. Nem azért lop, hogy őrök hátsófeleit rugdoshassa.

- Na akkor siessünk, mutasd az utat. Megütötted magad?

Ő sajnos csak lebegni tud, nem képes gyógyítani, de ha Moonlight nagyon megütötte magát akkor nincs mit tenni, karjaiba kapja. Hogy végül is szükséges-e ez, az a lánytól függ, máskülönben megiramodik abba az irányba amerre Moonlight mutatja, vagy a karjaiból, vagy nem a karjaiból.

- Kotorjunk mert ebből baj lesz...

- Persze, esetleg ne sózzalak még meg, hogy kellőképpen ízletes legyél neki?

Szíve szerint engedelmesen tovább rohanna, félti ő a szűrét, de nincs lelkiismerete itt hagyni szegény lányt, főleg hogy látja annak kínlódását. Odalép hozzá végül, és a karjaiba kapja. Igyekszik finomkodni, de kellőképpen határozott ahhoz, hogy a nő ne tudjon ellenkezni. Jól magához szorítja, és már rohan is a kellő irányba.

- Kapaszkodj szorosan, nem lesz semmi gond! És ne kapálózz mert akkor tényleg itt hagylak.

Az utolsó mondatot persze csak incselkedésnek szánta, úgysem hagyná itt legfeljebb ha tényleg nagyon ellenkezne, de remélhetően nem tesz ilyet. Támad egy ötlete, hogyan oldhatná meg a kátyú és a szag dolgot, lévén a kutya a szagot követi. Felszökken a levegőbe, és alkalmazva a lebegés igét szinte repül a fák között karjaiban Moonlighttal, alig egy méterre a föld felett. Nem marad szag, nem esnek el, tökéletes menekülés. No igen Rou mestere a menekülésnek

- Dehogy teszlek, látom én, hogy élvezed! - vigyorog mint a vadalma, és szándékosan lavíroz is kicsit, hogy ijesztgesse a lányt, de nem ejti el mert szorosan tartja. - Ha a levegőben terjed is, a kutty a földet szimatolja. Na meg... tudsz jobbat? Nekem eddig bevált.

Repülnek hát tova, és csak úgy fogynak a méterek a lábuk alatt. Moonlightnak inkább a feneke alatt.

- Hogy miért? Mert ehhez értek. Na meg mert szeretek a tűzzel játszani. Kivételesen igazat mondok. - nyelvet ölt. - És ha minden igaz jól is csinálom. Lopok csalok hazudok, az adolairokat pedig kiszórom a népnek. Annyi baj legyen, úgyis csak híznak a drága nemes urak, legalább koplalnak is majd kicsit.

- Hééé ne mocorogj mert elejtelek! Mármint dehogy ejtelek hisz erős vagyok, tudod. Na ez már elég táv ahhoz hogy ne leljenek ránk. Szerintem.

Lassan leereszkedik a földre, és Moonlightot is leteszi szépen a lábaira. Pimasz módon vigyorogva még a feje búbját is meglapogatja.

- Na tessék, most én mentettelek meg téged. - szemének játékos csillogása igazolja, hogy tudja jól, hogy ez közel sem annyi értékű mint amit a lánynak köszönhet.

Szarka szeme akár a szarkáé, így minden csillogó dolgot észrevesz, azonnal a csillogó tárgy felé fordul. Nem megy érte, ez Moonlight "zsákmánya".

- Talán egy gyűrű? De lehet, hogy lánc, vagy medál. Vagy egy idétlen őr elhagyta az alkarvédőjét. - kuncog.

- Hm.

Átveszi a gyűrűt, és megnézegeti. Felcsillan a szeme szinte azonnal, és egy ilyen gyűrűt szinte fájna nem meglovasítania. Viszont ennek a nőnek tartozik és még mágiát is tud használni... arról nem is beszélve, hogy szemrevaló, és kedves. Kedves, ahhoz képest, hogy tudja kivel beszél. Vesz egy nagy levegőt, és nagyon nagyon nagy nehezen Moonlight kezébe adja a gyűrűt, és rá zárja a lány ujjait.

- A tijedé. Nagyon értékes, erről biztosíthatlak. A gyémántot elképesztően nehéz megmunkálni. Hordd egészséggel, csak ügyelj rá, nehogy ellopják. - Éppen elvigyorodna, de leesik neki mit is mondott, így sietve hozzá teszi. - Természetesen nem én lopnám el, dehogy is! Tőled nem fogok lopni semmit. De csak tőled

Aztán hátra lép. Kicsit elgondolkozik, azon tűnődik elmondja-e, de végül beadja a derekát.

- Egy kereskedőtől van. Ékszerekkel szórakázik, és hamisítgatja őket. No de ez... - előveszi megint az ékkövet. - ez igazi! És egy kisebb vagyont ér. Jól nézek ki vele nem? - vigyora úgy tűnik szinte letörölhetetlen. Lebben egyet a köpenye mire az ékkő eltűnik a kezéből.

- Ha nagyon fáj vihetlek még. Persze a földön. Pedig jól állt neked a lebegés szép hölgy! - kacsint.