A mindent elemésztő tűz

Admin

Hogy mibe haltam bele? Ez egy nagyon jó kérdés. Igazából magam sem tudom már, olyan régen történt. Szinte már mindez történelem.
Arra emlékszem csak, hogy fájt. Nagyon, de nagyon fájt. Hogy a testem vagy a lelkem emésztette ez a fájdalom, azt sem tudnám már ennyi idő elteltével felidézni. De a fájdalom egy olyan dolog, mely örökre beleivódik az emberbe, s még a halál sem tudja kitörölni belőle azt.
Rémes érzés volt ott állni az ítélőszék előtt, s várni, hogy döntsenek a sorsomról. Mintha mérlegre állították volna egész addigi életemet, s nekem végig kellett hallgatnom minden elkövetett hibám. Volt belőlük jó néhány, elhihetitek. De mindezek mellett tettem olyat is, amire utólag büszke lehetek, s ez elég volt ahhoz, hogy az összes, kisebb botlásomat megbocsássák nekem. Így lettem azzá, ami most vagyok..
Tanultam. Rengeteget tanultam, főképp az önuralomról és arról, hogy az őszinteség legalább annyira káros, mint amennyire hasznos. Meg kellett tanulnom rendelkezni a testem és az elmém felett, meg kellett tanulnom, hogy nem tehetem mindig azt, amit akarok.
S most, ahogy itt állok előtted, gyengéd mosollyal ajkamon, neked, kedvesem, még csak fogalmad sincs arról, hogy ki vagyok.

Mit tudhatsz hát?
Azt, amit látsz, semmi mást.

Hiszen..

Lehetek a víz, lehetek a tűz,
Lehetek a szél, - mi Téged mindig űz -,
Lehetek az árnyék, lehetek a fény:
Mindegy mi lennék, te úgysem értenél!

Arról, hogy nem csak a jellemem olyan, mint a pusztító tűz, soha nem fogsz megbizonyosodni, erre mérget vehetsz. Túlságosan féltelek ahhoz, hogy megperzseljelek. Mert én már csak ilyen vagyok. Mindenkit szívemre ölelek - még akkor is, hogyha karjaimat szinte soha sem tárom ölelésre - akivel csak találkozom, s mindaddig, míg meg nem tépázza a közöttünk feszülő szálakat, óvom, mosollyal becézem, mint a selymes, langymeleg szellő egy forró nyári napon.

//Nem Játékos Karakter, így az előtörténete sem olyan "szokványosan szabályos", mint amilyen egy JKnak lennie kellene. Épp csak egy kis hangulatfestés Smile

//