Sapphire Azul-Laphys
 | Tárgy: Függönyön innen, függönyön túl  Vas. Aug. 23 2009, 20:09 | |
| - Mégis miért kell kitenned ilyesminek, apám?
Elkeseredett, értetlen felhang vegyült a lány szavaiba. Apja egy legyintéssel hallgattatta el őt.
- A nevemen szólíts mától, Sapphire, az, hogy kid vagyok, a mi titkunk maradjon! Így kell lennie.
- De apám!
Újabb legyintés a férfi felől, melyhez ezúttal rosszallóan összevont szemöldökpár is társul. A lány helyesbít tehát, lesütött szemmel, a padlóra leterített gyékény szálainak összevarrásának milyenségét figyelve zavarában.
- Akarom mondani, Bogáncs..
- Gyorsan tanulsz, mindig is így volt. Éppen ezért választottalak épp téged, gyermekem. Neked tanítottam meg mindent, mit a kristályokról tudok, s téged küldelek Csillámcseppbe, mint tanítványomat. Otthonod ezentúl a Kristályzug, s feladatod a következő: türelem.
* * *
Hosszú évek csendje után az időközben alig-kamaszból majdnem-felnőtt Sapphire ajtaján ismét belépett a férfi, kit valamikor apjaként szeretett, de ki mára már csak tanító maradt számára, akinek valódi nevét soha nem ejthette ki. A családi kötelék is épp annyira el tud sorvadni, ha nem ápolják, mint ahogy egy virág is elpusztul, ha leszakítják száráról, hogy a hajba tűzve szép ékesség legyen, ameddig még futja szépségre a benne raktározott folyadékmennyiségből. A gesztenyeszín szempár szinte idegenül néz a bölcs mesterre, s a pár szó, mit váltanak, legalább ilyen hűvös távolságtartásról ad tanúbizonyságot.
A lány térdelő ülésben ül a szoba közepén elhelyezett gyékényszőnyegen, ölébe ejtett kezeivel barackvirágszín tunikájának anyagával játszik, mintha nem lenne épp más, mit cselekednie kellene. Mintha nem akarna felpattanni, odarohanni az öreghez, s megölelni, vagy ugyanezzel a lendülettel nem akarná számonkérni őt. Egyszerűen csak marad, ahol van, s csak lopva pillant fel néha az ajtóban állóra.
- Újabb feladat, Bogáncs?
A kérdés nem éri az öreget váratlanul. Kristálydíszítette vándorbotjával a szobát a másik szobától elválasztó függönyre mutat, mely eleddig mindig elhúzva állt, ekképpen Sapphire akármikor átmehetett az ikerház üresen álló másik oldalára.
- Mától ez a függöny elhúzásra kerül, s akármi történjen, te nem mehetsz át oda. Akármennyire is érdekeljen, ki lakik a másik helységben, nem szólhatsz hozzá, nem nézhetsz át a függönyön, hogy meglásd, mindaddig, míg ő nem jelzi jelenlétét neked.
A lány levegőt vesz, hogy kérdezzen, de az öreg beléfojtja a szót. Átvág a szobán, behúzza a függönyt, hogy nyomatékosítsa szavainak igazságtartalmát.
- Ne kérdezd, hogy miért. Majd megtudod, ha eljött az ideje. Ég áldjon, Sapphire, majd meglátogatlak, többször, mint eddig..
Nincsen ebben semmiféle ígéret, de mégis, valahogy gyengédebbé válik az utolsó pár szó annál, mint amilyen egy tanítvány, s a mester viszonya kellene, hogy legyen. Sapphire ajkain mosollyal kíséri végig tekintetével a kijárat felé haladó férfit, s mosolya akkor sem lohad, mikor bezárul utána az ajtó. Lám, mégsem olyan idegenek, mint azt eddig érezte.
* * *
A függöny lustán lebben a nyitott ablakon beengedett huzat áldásos tevékenységének nyomán. A súlyos anyag szinte sikolt, ahogyan súrlódik a puhafa talajzaton, de hiába ad ki akármilyen hangot, akkor se kerül elhúzásra most sem, ahogy évek óta szinte soha. Csak az odaát mozgó árnyak figyelését engedi meg magának a gesztenyeszín szempár, átnézve a porcelán csésze pereme fölött, melyben vörös áfonya ízesítésű tea gőzölög. Vár, s betartja a soha-nem-adott szavát. Türelmes. Türelmesebb, mint valaha. | |
|
