Már 35 éve annak, hogy új napra virradtak az emberek, arra a napra, mikor egy kicsiny faluban egy fiú született meg. Szüleitől az Ariel nevet kapta, mely miatt többször is történt már félreértés, női egyednek hitték, miközben férfi valója van. Családja átlagos volt, nem voltak gazdagok, ám könnyűszerrel megéltek. Jól nevelt fiú volt, soha semmit sem akart, talán ez is hozzájárult, hogy nem kerültek le a szegényebb rétegekbe. Amit mások gyermekeikre fordítottak, az náluk félre lett rakva ínségesebb időkre. Tíz éves koráig még nagyban barátkozott másokkal, ám ráunt a társaságukra. Egyszerűen nem tartott igény barátokra, ismerősökre, néha úgy volt vele, hogy szüleire sem lenne szüksége, persze ez nem így volt. Többször is megfordult az agyában, hogy elszökik, világgá megy, de mindig ott kötött ki, hogy sajnálatos módon mindenki csak gyermekként kezelné. Nem lenne pénze, csak kevés ételhez jutna, a vízen kívül mást inni sem tudna, azt is valószínűleg csak a folyóknál, tavaknál. Ezeket számba véve inkább maradt a nyugodalmas kis életnél, egyelőre legalábbis. Apja favágó volt, nap, mint nap kijárt az erdőbe, pedig tudták, hogy nem biztonságos, ám a betevőt ő kereste meg, nem hagyhatta abba a munkát. Ez lett a férfi végzete is lényegében. Egyik nap hazatántorgott, nem érezte magát jól az öreg férfi. Mindenre panaszkodott, hogy fáj neki. Lába, keze, feje és mi egyéb, ami csak van, hamar nyugovóra tért inkább. Ariel anyja csak később csatlakozott az ágyba, férjéhez, de sok időt nem töltött ott. Ahogy befeküdt a beteg mellé, felsikított. A környék nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett, a szomszédok is felébredtek, vagy csak kíváncsiskodva kilestek az ablakokon, csupán, hogy megtudhassák mi történt, de hang már nem jött.
Ariel átrohant szülei szobájába, látta, hogy az anyja rémülten, könnybe lábadt szemekkel tekint az ágyára. Erre a fiú szeme is oda tévedt, egy rusnyaságot látott ott, olyat, mint még soha. Mikor megmozdult, tudták, hogy még élt, legalábbis Ariel ezt gondolta, a nő még mindig csak állt ott, könnyezve, az ágyat bámulva, pontosabban a benne fekvő lényt. Az újra megmoccant, majd lassan felült. Körbenézett, majd egy ismerős hangon szólalt meg, Ariel apjának hangján. A fiú csak még jobban megrémült, pár lépést hátrált, a szerzet pedig csak értetlenkedve nézett hol fiára, hol feleségére. Hamarosan ő is rájött, hogy mi történt vele: őt is elkapta a kór, az, amely már oly sok áldozatot szedett, romlottá vált. Ezt Arielnek is elmondták, hogy mi is történt pontosan, ekkor a fiú már 19 volt. Sokáig tanácskozott azon az éjjelen a két szülő, mi legyen velük, hogy legyen tovább. Nem akarták, hogy a falu többi lakosa megtudhassa, hogy mi történt, csak elkergették volna a férfit, vagy ami még rosszab, megtámadták volna. Miközben a felnőttek beszélgettek, Ariel végre elhatározta magát, hogy tovább áll. Elég idős volt már, hogy megtegye, meg tudjon élni majd a nagyvilágban is, azonban az esettől kezdve apjára nem tudott úgy gondolni, mint valakire, aki felnevelte. Számára az a férfi meghalt. Ez volt az oka annak is, hogy tovább állt a családi fészekből, nem kívánt egy szörnyeteggel egy fedél alatt élni.
Hosszú ideig csak vándorolt, faluról falura járt, néha egy-egy városba is betérve. Pénzt alkalmi munkákból szerzett, ezekből élt meg, fizikuma pedig megerősödött kicsit. Elmúlt már 23 is, mikor végre megállapodott. Összetalálkozott egy idős fejvadásszal, aki megihlette. Valaki, aki más emberekre vadászik, olyanokra, akik mások szemében bűnt követtek el. Eszébe jutott apja, a romlottak és pár más dolog is, amik megkeserítették az életét, rossz emlékként maradtak meg benne. Ő nem a bűnözőkre akart vadászni, hanem arra, aki számára követett el bűnt, tett neki rosszat. Kikönyörögte a fejvadászból, hogy tanítsa ki, ám az idős volt már, nem taníthatott neki sokat. Leginkább a tőrrel való harcot tanulta meg, de szerzett kisebb tudást a lopakodás, nyomolvasás terén is. Ennyit tudott tőle csak megtanulni, mert mestere áttért a más világra, viszont ezt a tudást is jó időbe telt neki megtanulni, főleg a fegyverforgatást. Néhány kapcsolatra szert tett még a fejvadász által, akik kisegítették információkkal. Elkezdte keresni ezeket a bűnözőket, főleg a gyilkosokat, ám céljai nem egyeztek meg a többi fejvadászéval. Pont ellenkezőleg. A maga oldalára akarta állítani azt, akit csak tud. Arra a következtetésre jutott, hogy meg kell tisztítania a világot annyi romlottól, amennyitől csak tudja, hogy az apja lelke teljes nyugalomra térhessen, ne kelljen egy szörnyben raboskodnia.
Ezen a célján kívül az idő múlásával lett még más célja is, talán egy kicsit bele is őrült a céljaiba, az, hogy a romlottakat írthassa számára mondhatni, hogy csak szórakozás lett, mellette a zélótákra is furcsa szemmel kezdett tekinteni és a legtöbb embert is megutálta, így mindenkire vadászott, akire csak tud, közben a tudatlanok előtt úgy csinál, mintha még mindig a bűnözőket üldözné teljesen ép elmével.
Hétf. Júl. 20 2009, 22:48